8. rész: Sárga szörny 2.

8. rész 2.

Sárga szörny

Észre sem vettük, de megtelt az iskola és az a vasrácsos kapu kinyílt. Épp, hogy csak odaértem az órára. Gondolom ő is így volt ezzel.
Az első órám biológia volt és halál unalom. Majdnem visszaaludtam, csak a padtársam Adam nem hagyta ezt. Eddig sem voltam jóban vele, mert szerintem nagyon stréber s nagyon undok volt mindig velem, de most képes lettem volna megfojtani. Tudtam miért utál engem, mert úgy mond jobb tanuló voltam mint ő. De nem direkt. Azért élveztem, hogy húzhatom.
De rém álom volt mellette ülni. Én nem is akartam, csak muszáj volt, mert mellé ültettek, hogy két úgymond okos egymással dolgozzon. Upf… Ezzel egy cseppet sem értettem egyet. Viszont szerencsém volt mert csak biológián kellett mellette ülnöm. A többi órámon általában egyedül ültem, szerencsére. Mivel nem szoktam oda figyelni az épp aktuális órára sokszor volt, hogy csak mulattam az emberek gondolatain. Jobb időtöltés volt, mint a tanulás, az egyszer biztos.
Ám ma máson jártak a gondolataim, mint a biológia vagy mások szórakoztató álmodozásai. Ma én voltam a gondolataim fő témája és persze Michael. Nagyon boldog voltam hogy ő is randinak tartja a holnapi találkánkat, és az is jól esett, hogy ma tudtam vele kötöttségek nélkül lazán beszélgetni. Még most is ájuldoztam magamtól, hogy milyen ügyes voltam. Semmi dadogás s nem egyszavas mondatok. *Ügyes Madison!* – dicsértem magamat de… Épp ez a baj. Madison. Ő is tudja, vagyis nem, de annak hív. Madison –nak. Ez így nem lesz jó. *Hát nem.* Ezt még meg kell oldanom… - *De gyorsan még valaki megtudja és ő is úgy fog majd hívni és talán… lassan az egész suli. Oh ne…* - Nem, semmi ilyen nem fog történni. - *Remélem is.* - „Én is.” – szépen elbeszélgettem magammal. Még jól is esett.
Mi lenne, ha most meghallgatnám, mi van vele? – *Kockázatos lenne.* – Ha ügyes vagyok nem. – *De…* - „Kuss! Tudod úgyis megteszem.”– *Sajnos igen.* – megint az agyammal beszéltem.
Viszont a szívemmel akartam inkább, mert ő cselekedett volna már. De nem állított meg most az ésszerűség. Gyorsan felmértem a terepet senki sem figyelt. Hancoc tanár úr sem, aki most helyettesítette Mirs Gildet a biológia tanárnőnket. Adam meg végképp nem, valósággal kiesett a szeme, Hancoc tanár úr minden szavát itta és jegyzetelt.
*Mutáns!* – Igen, végre a szívem beszélt. Ez még nagyobb erőt adott s nem vártam tovább, hanem cselekedtem, mert ideje volt már. Tudni akartam mit gondol rólam Michael, tudni akartam hogy viszonyul hozzám. Gondoltam hogy tetszem neki, másként nem hívott volna el, csak azt nem értettem. Miért?
Most volt az egyik legalkalmasabb idő hogy behatoljak intimszférájába. Itt szemmel tudtam tartani, mert nem mozdult ki az iskolából és nyugodt többnyire.
*Cselekedj már!* – parancsolt rám a rég hallott szív.
Rendben. Tudtam, hogy Történelem órája van, hisz én mondtam el neki, hogy hol találja a 12 –es termet. Így könnyedén eltaláltam hozzá gondolatban. Ám hosszú ideig tartott, mert félszemmel, a gondolatommal végig rohantam a folyosón, félszemmel, pedig úgy tettem mintha figyeltem volna az órát, és lestem is kinek tűnik fel, hogy nem vagyok éppen beszámítható állapotban. Végül is odaértem és nem haboztam, berontottam az ajtón s kerestem Michael –t. Meg találtam a középső sorban ült leghátul és épp vigyorgott.
- Mint mindig. – nagyon halkan, alig hallhatóan, de kimondtam amit gondoltam. Szerencsére nem hallotta Adam a nagy sürgő - forgásában.
Visszatértem a terembe ülő Michael –re. Bele is akartam hatolni a tudatába, hogy megtudjam min mulat ennyire jól, ám valakik gondolata erősebb volt és érdekes dolgot hallottam. Kim Hamis gondolatait hallottam és néhány követőét. Vagyis a PomPomGirl –ek gyülekeztek élükön Kim -mel a kapitánnyal.
Tejes volt a zűrzavar, mindenki gondolata csak úgy ordított belőlük. Be is fogtam a fülemet, de tudtam nem használ semmit. Adam még ezt sem vette észre. *Vakegér!* – csépeltem újra.
Mindenki gondolta hangos volt, de egy valakié kiemelkedett közülük. Igen Kim –é ő volt a leghangosabb. Ráfókuszáltam, bár felesleges volt, mert amúgy is hallottam, de idegesítő volt, hogy mindenki csak úgy csacsog és csacsog. Így csak Kim –ét hallottam. Kissé lehalkítottam hangját majd próbáltam értelmezni mit hallok.
- … helyes és izmos. Pont nekem való! Tuti futballozik, és ha a csapatkapitány lesz… Rá kell hajtanom. Ilyen pasi nem terem minden hol. És még menőbb leszek. Áh, őt a sors küldte nekem. Ez így helyes. Oh ő még helyesebb és a… - Megszakítottam a kapcsolatot Kimmel kiugrottam a fejéből és… hallottam még, de a többieket is így elhalkult a hangja kissé. A többiek is Michael őrjítő testéről és irtó helyes arcáról ábrándoztak de senki más nem akart rá hajtani így nem érdekeltek. Ám Kim gondolatai és tervei hallatán elfogott egy különös érzés azt hiszem féltékeny lettem. Vagy irigy? Nem tudtam, de azt igen: Kim még jobban meggyűlöltelek. Igen ez az. Gyűlöltem, mert… mert Michael tökéletes párja lett volna. Mert olyan volt mint… ő is tudta Michael –t neki rendelte a sors ő PomPom kapitány és Michael… ő pedig nem sokára futball sztár. Tökéletes páros lennének. De mi van velem? Ha nem beszéltem volna vele akkor… én, most valószínűleg egy senki lennék Michael életében. De beszéltem vele és… valami volt akkor. Boldog voltam. És most pedig… elfogott az a Sárga Szörny. Magával cipelt és megbűvölt, hogy féltékenységet s irigységet érezzek Kim Hamis iránt. Ennél jobban még soha nem kívántam hogy bárcsak ember lehessek és nem csak egy ember, hanem Kim Hamis. Michael párja, akit neki teremtett a sors.
*Állj! Kergesd el ezt a lehetetlen kívánságot és térj észhez! Te nem lehetsz ember, főleg nem Kim szőke barbee baba! Te Madison vagy és Cupido. Szedd össze magad!* – újra ép eszemmel találtam szembe magam és nem tetszett. Viszont segített nekem, hogy másra koncentrálhassak. Michael –ra, vagyis a gondolataira.
Kiszakadtam a PomPomGirl közegből és Michael -ra koncentráltam. Kiszűrtem minden más hangot, csak az övét hallottam, olyan tiszta ismerős, kellemes volt épp valamilyen elmélkedés közepén tartott, amikor belehallgatóztam:
- X –szer mínusz az 2 a harmadikon… - nem igazán értettem miért matekot számol történelmen. Aztán hirtelen átváltott valami másra: - El kell vinnem szervizbe a kocsit. De hol van itt Sirs –ben? Nem is ismerem ezt az isten verte várost. Los Angeles. Oh ha… mennyire hiányzol – Fontos információ: Los Angeles –ből jött és hiányzik neki. Aztán elhallgatott nem gondolt semmire csak a tollát csettintgette. Aztán… :
- Madison – húh rám gondol. Ez az! – Hhm… Madison. Szép név!... olya furcsa, nem, nem is különös, titokzatos. De mit titkol? Ki ő? – Hát feltűnt neki, hogy nem vagyok hétköznapi. Áh… remélem, nem csak azért hívott el – Meg kell tudnom mindent róla. Olyan érdekes…
Csörrr… Csörrr… Csörrr…
- Már vége is az órának? Meddig tart itt a tanóra, csak negyvenöt perc? Bezzeg Kaliforniában 50 perces volt. Lehet nem lesz olyan rossz…
Kiszakadtam Michael fejéből, mert nem csak neki volt vége az órájának. Nekem is. És már kezdett ürülni a terem. Szerencsére senki nem vette észre, hogy nem köztük jártam. Nagy szerencsére. Ám nem tudtam, örüljek, vagy elkeseredjek. Mert Michael rám gondolt és nem holmi Kim Hamis –re. Nem, rám, de meg akar fejteni, ami nem lenne éppen szerencsés húzás részéről. Jobb, ha nem tudunk mindent. Nem is tudom elképzelni, mi történne, ha megtudná Cupido vagyok, valószínűleg nem egy kellemes beszélgetés lenne amit teázás és sütizés közben lehetne megejteni. De még bele sem merek gondolni, mit csinálna akkor, valószínűleg először becsukatna diliházba vagy egy kutatóintézetbe. Jobb, ha nem tudja.
A folyosón sétáltam már a sürgő tömeg kellős közepén és elmélkedéseimből felészleltem, amikor meg láttam őt… Igen őt. Őt, akiről elmélkedtem. Michael –t. Épp szembe jött vele néhány újonnan szerzett barátaival együtt. Köztük szerepelt a már említett Charlie Body és meglepő módon Cooper Spray. És még két ismeretlen arc. Nem tudtam kitérni előlük. A folyosó vagy 9 méter széles volt de annyian voltunk… egyszerűen nem ment semerre sem. Se balra, se jobbra még vissza felé sem. Csak egyenesen előre Michael útjába. De amint láttam, ő nem is tett semmit hogy kikerüljön, pedig azt hittem suliban nem dumálunk. Vagy csak hittem.
Már csak 2 és fél méter volt köztünk és én nem tudtam semerre sem mozdulni. Mit tegyek?
És ekkor megjelent arcán az a mosolya, amit szinte minden második másod percben megfigyelhettem rajta. Most valószínűleg az én elkeseredett arckifejezésem vidította fel. Vagy ez a csapda helyzet?
Engem inkább a sírás kerülgetett, mert semmi kedvem nem volt barátaival találkozni. Nem volt mindenkiről jó véleményem, csak Cooper –ről, de nem voltunk köszönő viszonyban. Így mindenképpen kínos lesz ez a találkozás.
A méterek csökkentek közöttünk és aztán… szembe kerültem vele. Felnéztem rá, mert magasabb volt nálam. Nem akaródzott kedvem kikerüli, de amint láttam neki sem. Vártunk némán egy másodpercig aztán ő rákezdett:
- Szia – nem mondott semmi többet.
A barátai értetlenül néztek minket, kissé hátrébb húzódtak tőlünk de még halló távolságban voltak.
- Te köszönsz nekem? – kissé mérges voltam még Kim miatt, meg amiatt hogy meg akar fejteni. Ne akarjon és… ha szeret valamennyit is, ne azért szeressen!
- Igen. Vagy… nem kéne? Talán cikinek tartasz? – a hangjában gúny és elszántság kavarodott.
Mind ketten tudtuk, aki itt ciki lehet a másiknak, az én vagyok az ő számára, de ő nem tartott annak, mert köszönt.
- Ha- ha nagyon vicces – mondtam viccelődve már, de volt még egy kis él a hangomban. – Milyen volt az első órád itt Sirs –ben?
- Nagyszerű. Egyszerűen halálra untam magam. Ezt már tanultam. Tavaly… előtt.
- Megtudom érteni, én is… - nem folytattam, mert rájöttem, majdnem bevallomtam, hogy örökéletű vagyok.
Várta hogy befejezzem, de hiába várt.
- ,Én is’ mi? – rákérdezett.
- Hm? Micsoda? – tettem az ártatlant.
- Erről beszélek, te nagyon titokzatos vagy! Sokszor nem értelek. És olyan régies a nyelvhasználatod. Már meg ne sértődj. – Ne! Ne már! Ne fejtsd meg Michael!
- Nem tom mire érted? De nekem bocs, de már mennem kell. Ha nem gond? Majd dumálunk még. Szia. – Véget vetettem a beszélgetésnek, mert már a folyosó kissé kiürült és ki tudtam kerülni. Meg nem akartam firtatni menyire fura vagyok.
Olyan gyorsan elsprinteltem hogy nem hallottam semmit, még azt sem hallottam, hogy elköszönt volna. Lehet hogy nem is köszönt.
Nem lehet igaz, nem hibázhatok többet. Nem szabad hogy kiderítse a titkomat s nem szabad elszólnom többet magamat. Michael amilyen jó hatással van rám, olyan nagy veszélybe került a titkom is. A titkom, amit ember még nem tud rólam. A titok, amit nem szabad megtudnia, mert az veszélybe keverhetne, de nem csak engem hanem őt is. És ilyen kockázatnak nem tehetem ki. Soha. Azt nem bocsátanám meg magamnak, ha baja esne, miattam. A főbb vezetők haragja nem éppen semmiség. Nem szabad, hogy megtapasztaljuk saját bőrünkön. Főleg Michael –nek nem szabad. Ám mégsem akarom, hogy holmi Kim Hamis –el jöjjön össze, helyettem, még ha ő is lenne élete párja. Ő jobbat érdemel. Még ha nem is engem.

A fejezethez hozzáfűzni valóm csak annyi... hogy sietve írtam. Így nem hiszem hogy annyira jó lett. Persze nekem tetszik, de megint túl ragosztam mindent. Nah mindegy :) A következővel sietek és próbálok több humort, izgalmat és persze szerelmet belecsempészni.

Komit :)