2010. április 9., péntek

7. rész: Ez csak Játék!


Most a kép amelyet választottam nem tartozik a fejezethez. Mivel több órás keresés után sem találtam egy olyan képet sem ami megfelelt volna. Így egy kósza ötlettől vezérelve /vagy csak végső elkeseredésemben/ ezt az ős régi Paint-es képet választottam. Jó kedvre derített így most ez lett :)
(A kép készítője nem én vagyok, de nyilvános okok miatt nem fedem fel kilétét :))
Ez az…. Alak remélem felismeri a sajátmunkáját :)
Csillagvirágból hullott harmatos életem prüntyőkéjének sacikája :)

7. rész
Ez csak Játék!

A kagylót még a kezembe szorongattam, csak magam elé bambultam, mint egy holtkóros. Nem is vettem levegőt, csak néztem egy pontot a falon. A telefonból hangos pityegés hallatszott ezzel jelezve, azt hogy már letették a túloldalán. De én még mindig csak mereven álltam sokkot kapva az iménti beszélgetéstől. A lecövekelt lábam nem mozdult, pedig az agyam parancsolt neki. A makacs végtagjaim ellenálltak az idegesítő szavaknak. Végül is a halál utolért? Vagy csak megbénultam? Nem tudom. De nem bírok mozogni se normális emberi dolgokat véghez vinni. Az emberi érzéseim leterítettek, mint ahogy a vadász elejti áldozatát, s nem kíméli, úgy szorongatja. A vad már a halált kívánja, de ennél sokkal rosszabbat kap. De a kettő között volt egy kis apró különbség, én örültem ennek. Különös, furcsa. És még én hiszem, azt hogy Cupido vagyok, hisz még ez előtt nem is éreztem még ehhez hasonlót sem. Szánalmas vagyok, egy szánalmas lúzer. Szerelmes lettem, egy emberbe, ennél nagyobb hibát nem is követhettem volna el. Kész öngyilkosság. Ennyi erővel…
Fröccs… és csurom víz lettem. A hajamról csöpögött a víz, pizsomám a bőrömhöz tapadt és az arcpakolás… hát az félig lelógott az arcomról.
Képes voltam körülnézni magamon? Áh kiléptem a kába fázisból, végre. Aztán nem csak magamat néztem, hanem kerestem egy arcot, egy ismerős arcot, akinek a kezei leöntöttek egy vödörvízzel. A vödör meg volt, a padlón gurult éppen felém, aztán megláttam két lábat és a pillantásom feljebb kalandozott, végül Mary aggódó dühös arca nézett farkas szemet velem. *Hoppá ezért még megütöm a bokám* – gondoltam magamban, mert tudtam nem csak én vettem észre a kábulásom. Nem voltam mérges Mary –re hogy lelocsolt, mert ezzel zökkentett ki a reménytelen kábulatomból.
- Veled meg mi történt? Mint egy élő halott, nem is lélegeztél. – zúdította rám aggodalmát.
- Tudom… ööm én sem értem. Elbambultam. – nem tudtam mit mondani, de az elbambulás nem a legmegfelelőbb szó arra, ami velem történt.
- Aha… azt vettem észre - hangjában enyhe gúny szemében merő félelem. – De mégis elárulnád miért? Mert megígérted, és mert nagyon rám ijesztettél.
- Ööhm… inkább most mennék és… át… átöltöznék aztán… - Mary gyorsan a szavamba vágott hogy ne keljen befejeznem. Értette, s látta küszködök a szavakkal.
- Jó rendben és bocsi a vízért. Csak tudod… - én is láttam, mire akar kilyukadni és nem tetszett, hogy magát hibásnak tartja, amikor én is ugyan ezt tettem volna. Sőt még örültem neki, hogy leöntött.
- Nem, én, köszön hogy megtetted, mert ha nem tetted volna… még most is úgy lennék. – osztottam meg vele azt, ami nyomta a szívem.
- Oké, akkor… SZÍVESEN – mondta humorosan, ebből láttam nem rontottam el a kedvét, sőt inkább boldogabb volt. *Miért is? Gondolkozz!* Áh… megvan, az vidította fel hogy már csak néhány perc és megtudta milyért kábultam el. „Oh ne!” Semmi kedvem nem volt fosztorgatni a múltat. Azt a múltat, ami bár a legkellemesebb eddigi életemben mégis fájdalmas volt, ha csak belegondoltam, ez csak egy szép álom és semmi más, értelme sincs. Véget ér az első pillanatban amint az agyam értelmet csempész az egészbe…
- Nah, akkor mész már?
Körülpillogtam, még mindig ugyanott álltam a telefon a kezemben, csurom vizes vagyok, és megint erősen koncentrálok.
- Jah… igen egy pillanat. – majd elindultam a szobánk felé. Mary nem követett, halottam hogy megnyikordul a kanapé a súlya alatt, mikor ráült.


***


10 perc múlva a fürdőből botorkáltam ki felé egy száraz pizsomában. A hajam még enyhén nedves volt de már ne fordultam vissza hogy rendesen megszárítsam. Úgy gondoltam Mary úgy sem engedne, ha már kiszabadultam a fürdő fokságából. Az arcomról is lekotortam a maszkszerűséget. Nehéz volt de lejött. Azért nem végeztem tökéletes munkát, mert amint Mary felé ballagtam a nappaliban, éreztem az arcomon, hogy fent maradt egy fecni méretű darab. Gyorsan lekapartam nehogy észre vegye.
- Hála az égnek, már attól féltem megfujtottad magad a hajszárító zsinórjával – nevetgélve osztotta meg velem egy újabb elméletét, ami által én nem halhattam volna meg, csak ha ember lettem volna. Amit ebben a pillanatban nem bántam volna meg. Szívesebben lettem volna máshol, nem akartam itt lenni Mary –vel és magyarázkodni neki hogy Michael csak… *Csak mi?.... Mit akartál mondani?... Csak barát?... Ez nem lenne teljesen igaz. Mert én többet akarok.* „De te is tudod, ezt nem szabad.” *És? Attól még nem élvezhetjük az életet? Megvonnád magadtól a boldogságot? Nem hinném.* „Elég!”
Odaértem a kanapéhoz és Mary –re mosolyogtam, mert csak most jutott eszembe hogy azt hitte megfujtottam magamat a hajszárító kábelével. Majdnem, de mégsem, nem az fujtott meg hanem az a kín hogy végig kellett gondolnom mit is csinálok most. De nem, Mary –n a sor hogy kikészítsem nem rajtam. Így leültem és vártam.
- Látom, élsz még. Így el tudod árulni ki az a Michael Jons. Szóval szó – szó… ki ő? honnan ismered? randira hívott? Tuti. – elárasztott a kérdéseivel és a megállapításaival.
Ahogy gondoltam. Hogyan válaszoljak neki, ha én magam sem tudom a válaszokat? Hogy ki Ő? Még én sem tudom. Honnan ismerem? Hát a suliból. Randira hívott? Erre én is kíváncsi lennék, azt hiszem igen de, nem vehetem biztosra.
- Hát… - kezdtem elgyötört arccal, mert Mary pont azokat a kérdéseket tette fel, amiket mégsem tudtam. – ... a suliban találkoztam vele ő az az ÚJFIÚ, akiről annyit beszéltek. Igazából én is csak ennyit tudok róla, meg azt hogy nagyon kedves, udvarias és helyes de nagyon el van telve önmagával. – Mary mosolygott az utolsó állításomon.
- Egészséges önbizalom – ha tudta volna Mary ebben menyire nincs igaza, mert Michael nagyon, nagyon el volt telve.
- Hát… igazából ennyi. – tudtam Mary nem éri be ennyivel. Igaz én is boldog voltam, azért mert már rég beszéltem vele úgy, mint most. Nagyon emberiek voltunk talán azért is, mert emberi érzésekről beszéltünk. Az én emberi érzéseimről. És nem zavart, mármint annyira nem, mint hittem.
- Ezt nem veszem be – Gondoltam. – Tudod?
- Jó, de mit mondjak? – Például azt hogy most szúrom el a jövőmet… - Mit akarsz tudni?
- Hát például hogy tetszik –e neked. Vagy te tetszel –e neki. Mondj valamit… valamit amire még nem jöttem rá.
- Mért mire jöttél rá? – a kérdezéses taktika, elterelem a figyelmét.
- Nem, ezzel nem úszod meg – *Pedig azt hittem!*
- Jól van, hhm… tetszik nekem már, mint nagyon helyes… nem tudom, hogy tetszem –e neki de valószínűleg kedvel, mert igen, igen elhívott valami randiszerűségre. Azért hívott fel az előbb.
- De honnan tudja ezt a számot nincs bejelentve így…
- Én adtam meg neki – félbeszakítottam hogy nehogy még a végén elkezdjen találgatni és kombinálni.
- Aha és a sulin belül hol?… hogy, hogy találkoztatok?... vagy…
- Az udvaron egy fánál ült, az ÉN fámnál – szóltam közbe.
- Neked van fád? – mivel csak tegnap óta van meg az a zöld kis álom szigetem, ő nem tudhatott róla.
- Igen tegnap óta, tudod ez igazán hosszú történet és… - nem engedte befejezni.
- És?... Van időnk. Vagy úgy gondolod az egész éjszaka nem elég rá? – Mary, Mary te aztán tudod, hogy menj az idegeimre.
- De elég. – állapítottam meg sajgó szívvel. - Hol is kezdjem?...
- Talán az elején. – ­*Kösz Mary ezt én is tudtam.*
- Az egész ott kezdődött, amikor tegnap a suliban össze akartam hozni Celest –ét Cooper –rel. Tudod az évfolyamtársaim – bár Mary fiatalabbnak adta ki magát nálam egy évvel, így ő 2. –as’ volt azért ismerte őket.
- Igen ismerem őket – *Na mit mondtam.*
- Na szóval, nem kellett volna, azt hittem Celeste és Cooper jó lenne egy párnak, így a lány beoltottam egy közepes adag dózissal. Csak az volt itthon…
- Elhasználtál egy dózist feleslegesen? – Mary pipa volt de megértettem a dühét, én is ugyan így viselkedtem volna.
- Igen sajnálom, de végül is ez a legkisebb gondunk. Mert Celest -ét Charlie –vel hoztam össze, akik tényleg igazán rajongtak egymásért így legyőztem a dózisom. Coopert meg Samantha –val, bár ott nem volt sok dolgom, mert már mind a két fél el volt telve a másik iránt érzett szerelemmel. Szóval azért is jöttem haza az igazolásért, mert egy órát kihagytam emiatt. Ja és a fa. Amikor mindent helyrebillentettem akkor az udvaron egy fának a tövében ültem, ami a suli udvaron volt. És olyan békés hely…
- És hol szerepel Michael? – rögtön a lényegre akart térni, nyugtalan volt.
- Hát, amikor később ellenőrizni akartam a baklövésemet úgy gondoltam visszamegyek ahhoz a fához, mert olyan békés volt a világ amikor ott ültem…
- És amikor visszamentél ott ült a fánál. Igaz? – *Ebbe beletrafáltál.*
- Igen… és aztán dumáltunk majd visszaadta a helyemet és elment. Én leültem, majd Felöltődtem, és mikor éppen végeztem újra ott termett. Újra beszélgettünk, majd azt ígértette meg velem, hogy kötelező körbe vezetnem a suliban, no meg a városban. S mivel nem engedett el, megadtam neki a számunkat, de nem gondoltam volna, hogy fel is fog hívni. Azt hittem annyiban hagyja és inkább egy PomPomGirl –t kér meg.
- De nem, felhívott – rám kacsintott ezzel jelezve, azt hogy mázlista vagyok.
- Viszont holnap, amikor meg látja, hogy menyire odavannak érte a lányok, lemondja a túrát… - nem fejeztem be. Nem bírtam.
- Paranoiás vagy.
- Nem, dehogy, csak tudom és kész. – *Remélem, tévedsz Madison.*
- Madison, mért tenné? Te tök… tök szép vagy. Csak mindig olyan elfogult vagy magaddal szemben nem veszed észre azt, sem amikor a suliban megbámulnak, vagy ha az utcán.
- Tényleg megbámulnak? – ezt észre sem vettem vagy csak Mary akar felvidítani. Ezentúl jobban kinyitom a szememet.
- Na látod, erről beszélek. Michael bolond, ha helyetted egy PomPomGirl –t választ. Te okos vagy kedves és vicces. Ki ne szeretne?
- Hát nem is tudom… olyan kedves vagy hozzám. – ez a mondat igazán szívből jött.
- Ez csak természetes a barátnőd vagyok ez a dolgom.
Mary olyan kedves volt velem, most különösen kedves. Már tudom mért is ő a legjobb barátnőm, nem azért mert ő az egyetlen Cupido –hoz hasonló lény itt Sirs – ben és mert vele kell élnem, amit csöppet sem bánok, hanem tényleg ő a legkedvesebb a világon, főleg hozzám.
- És honnan tudja az igazi nevedet, mert ugye tudjuk Madison soha sem használja ezt a nevét, csak azt hogy Miranda. – a végét Mary gúnyosan mondta fel, mit egy kis gyerek, akibe már belevésték a szüleik, hogy nem szabad idegenekkel szóba áll és csokit elfogadni tőlük. És folytatta már nem olyan gúnyosan inkább érthetetlenül. – De akkor hogyan?... hogy, hogy tudja?
- Amikor meg ismerkedtünk, véletlenül azt mondtam Madison Hady először, persze utána kijavítottam magamat. De ő azt mondta… nem nagyon emlékszem rá… azt hogy már volt ilyen nevű barátnője, én számára legyek inkább Madison.
- Aha, értem csak azért kérdeztem, mert nagyon meglepett hogy úgy kért téged Madison és nem Miranda. Más szájából már régen halottam ezt a nevet. – a szemeiben rejtőzött egy kis gúny mintha azt mondta volna: Végre valaki az igazi nevén hívja és pont az aki elhívta randira. Ez az!
Megráztam a fejemet ezzel akartam az agyamnak parancsolni, hogy most már elég a képzelgésekből. S ideje hogy én kérdezzek Mary –től:
- Oké én elmondtam mindent most rajtad a sor mi az a ’NAPLÓ,?
- Áh… ez igazából olyan emberi dolog…
- Egyre jobban érdekel – *Ez igaz!*
- Nah jó, készülj fel ez hosszabb lesz, mint a te monológod. – figyelmeztetett s bele is kezdett.
Élvezettel hallgattam, hogy abba a kis könyvbe az emberek az érzéseiket írják bele a napjaikat, az életüket. Így raktározzák el az élményeiket maguknak a jövőre. Hallgattam, hogy Mary is elkezdte és fel is olvasott nekem néhány rész belőle. *Csodálatos* - gondoltam. Aztán elkalandoztak a gondolataim csak arra emlékszem éppen a tegnap ellőttjét, olvasta fel nekem, amikor arra gondoltam ez az egész, ami velem történik, ez… ez csak mese! Ilyen a valóságban nem történik, ilyen nem létezik. Vagy még is? Hisz most élem át. Akkor meg mért nem hiszem el? Mert olyan hihetetlen. Épp ezért nem lehet a valóság. Minden boldogság mögött rejtőzik a boldogtalanság egy kis ármány. Nem lehetsz mindig feltétlenül boldog… Csak a mesékben létezik a boldogan éltek, míg meg nem… Velem nem történik ez meg, hisz Cupido vagyok, én nem halok meg. Viszont így a szerelmet sem érezhetem, ember iránt, Michael iránt.


***


- Hahó –hahó, hahó –hahó, hahó ha… - lenyomtam az órát. Idegesítő volt.
- Hhmm… kösz – Mary köszönete kissé tompa volt., valószínűleg azért, mert a párna alól jött.
Még mindig csukva volt szemem, nem volt erőm kinyit, szerencsére az idegfeszítő, hahó -zó óránk az éjjeli szekrényen állt, ami a két ágy között helyezkedett el így könnyen megtaláltam és hatástalanítottam.
Már reggel van? Nincs kedvem felkelni, fáradnak érzem magam. Ez teljes képtelenség hisz mi igazából… Nem kéne aludnunk. Mégis most átaludnám az egész napot. Nem kelnék fel csak aludnék és kihagynám a sulit… A SULIT? Hisz… most, most fogok vele újra találkozni. *Hogy tudnád átaludni az egész napot? Sehogy! Ébresztő! Kelj már fel!*
Ahogy nógattam magam kiugrottam az ágyból, majd amint a talpam a földet érintette futottam a fürdőbe. Olyan gyors voltam hogy Mary csak azt vette észre, a fürdőajtó becsapódik. Majd hangosan utánam kiáltott:
- Te meg hova sietsz? – betudtam a reggeli álmosságának ezt, hogy nem emlékszik mi történt tegnap este, mit meséltem neki, hogy Michael… hogy mi hogy állunk… Mindegy én sem emlékszem arra amit ő mondott nekem, vagyis a nagyjára nem. Arról viszont tiszta képem van, hogy a fekete naplót mutatta nekem és olvasta fel a napjait. Ám az utána lévő dolgok… homályba vesztek.
Nem válaszoltam Mary kérdésére. Ő sem várt választ. Így nem fáradoztam azzal hogy újra ecseteljem neki a történteket. Majd rájön, okos lány.
A fürdőben egyszerre neki álltam megmosni az arcomat, hogy felfrissüljek. Utána a fogamat sikáltam, bár soha nem ettem, mégis a leheletem inkább mentolos legyen. Aztán a hajamat vizsgáltam. *Erre majd később!* Mondtam magamnak, mert tudtam, sokat fogok cicózni milyen pólót vegyek fel, szóval csak újra kéne csinálnom mindig. Amint végeztem már a szobában is teremtem. Irtó gyorsan közlekedtem, hogy előbb elkészüljek. Még csak nem is néztem az órára, de tudtam most előbb kész akarok lenni.
A szekrény előtt álldogáltam és nézegettem a kínálatot, de most nem volt olyan meggyőző, mint általában. Semmi olyan ruha, ami elegáns szép és kissé sexis. De miért akarok sexis ruhát? Én nem akarok feltűnni csak… mégis azért vegyen észre. Uhm kemény dió.
- A hétvégén el kell mennünk ruhát venni – jelentettem ki. Mary még az ágyban fetrengett, de felemelte a kezét és kinyújtotta a hüvelyk ujját. Ezzel jelezte nekem, benne van.
Persze, Mary lenne pont az aki ne lenne benne? Mindent megtenne azért hogy csak had szórja a pénzt. Ellenben velem aki próbál kicsit spórolni, azért is, mert tudom Mary soha nem dolgozna, és ha feleslegesen elköltjük… akkor egy hamar elfogy, s a főbb vezetők nem küldenek többet. Viszont most… bajban vagyok nincs egy normális göncöm, még a kedvenc égszínkék pólóm is bénán áll rajtam.
- Kölcsön kérhetek egy pólót? – kérdeztem Mary –től mert feladtam már hogy a szekrényemből elővarázsoljak valami klasz ruhadarabot.
- Pes…e – még mindig eldugva tartotta a fejét. Így a hang viszonyok elég rosszak voltak, de azért megértettem belőle amit akartam.
Izgatottan ugrottam Mary szekrényéhez ami az enyém mellett állt. Rettentő gyorsan ki is nyitottam majd át is túrtam az egészet. Végül megtaláltam egy sötétlila színű fekete csíkos rövidujjút majd felvettem rá a fekete blézerszerűségemet, de nem gomboltam be úgy gondoltam így menőbb. Aztán elvettem Mary fekete csőgatyáját.
- Elvettem a csőgatyód – tudattam Mary –vel, azért, nehogy veszekedés legyen belőle.
Mikor már felvettem a farmert is oda mentem az éjjeli szekrényhez és kihúztam a felső fiókját kivettem belőle az ezüstláncomat, amin egy M betű lógott. Még szerencse hogy az állnevem is m betűvel kezdődik. Majd a hozzá illő ezüst fülbevalómat kerestem.
5 perc után már újra a fürdőben voltam és épp a hajamat lőttem be. Először nem tudtam eldönteni, hogy kivasaljam, vagy begöndörítsem, de aztán sikerült és a másodiknál maradtam. Éppen végeztem amikor Mary baktatott be.
- Hello. Te aztán tényleg dilis vagy – Mary mindig kimondta, amit gondolt.
- Szia. Miért is? – érdeklődtem. Igaz hogy tudtam elég furcsa vagyok ma, mert tőle kértem kölcsön ruhát meg azt mondtam neki elmegyünk vásárolni. De nem hiszem, hogy most ezekre gondolt volna.
- Úgy sürögsz –pörögsz itt… mint egy tornádó. Már készen is vagy pedig még két óra van a suli –ig – igaza volt. Nem is néztem meg az órát, annyira próbáltam sietni, előbb el akartam készülni, de nem ennyivel.
- Most már mindegy – mondtam, inkább csak magamnak. Mary sem reagált rá.
Elpakoltam amiket még az előbb a hajam besütéséhez használtam, majd elővettem a smink készletemet. Nem szoktam nagyon sminkelni magam, csak szemkihúzó és szempillaspirál néha még az sem. Most viszont úgy éreztem alapozót is felteszek. Viszont mégsem akartam nagyon kisminkelni magamat nehogy még azt higgye, hogy… hogy miatta van. *Pedig miatta van!* Az egy dolog. De mégse tudja hogy miatta.
- Oh még sminkelsz is? Nagyon oda lehetsz érte – mondtam hogy okos lány.
- Ez… én sminkelek. Csak nem mindig – Mary –t meggyőzni olyan, mint megmászni a Monteverst –et. Nekem… lehetetlen.
- Nyugi ez nem baj. Ha úgy nézel ki mint én az soha sem baj – Mary persze mindig ego volt ezért is tetszett neki hogy Michael is öntelt.
Nem válaszoltam neki éppen el voltam merülve a gondolataimban: *Szájfényt?* Nem az már sok. *Mért, egy kis szín?* Mert az már… sok és kész -vitatkoztam magammal.
Végeztem is, készen voltam és elégedett voltam az eredménnyel. Ám volt egy bökkenő, nem volt rajtam cipő. *Az még rá ér.* Igaz.
- De most komolyan, … hova sietsz még most is, leszámítva Mich…
- Be akarok menni a Falafel –be – vágtam a szavába, s hadartam egy tök értelmetlen dolgot, hisz szinte minden reggel bementem. S volt időm akkor is, amikor normális időben készülődtem el.
- Minden reggel bemész, és akkor sem szoktál sietni. Mondom, van időd nyugi, ott leszel a suliban, időben és tudsz majd vele beszélni még tanítás előtt. Jah és őrjítően nézel ki szóval ne parázz – próbált nyugtatni, de nem nagy sikerrel, én még mindig tiszta depi voltam.
- Kösz. Kedves vagy, de én nem tok lenyugodni. Most biztos nem. Különben is azon agyalok folyton mi van ha, ez az egész valami…
Mary nem hagyta befejezni a mondatomat, de biztosra tudtam, hogy félre értett:
- Nem lesz semmi gond. Bír téged és te is őt. Szóval Happy.
- De a vége tuti nem – motyogtam komolyan morcos, dühös elkeseredett hangon.
Mary nem hallotta vagy csak nem akarta meg hallani. Ez rá vall. Sohasem gondol bele mi lehet a dolgok következménye. Felelőtlen és… Mért őt szidom? Hisz én követek el hibát. Én vagyok az aki majd kiugrik a bőréből hogy egy emberi fiút viszont lát. Nem őt kell átkoznom, hanem magamat. Én vagyok felelőtlen és nem ő, nem őt kéne becsmérelnem. Nem ő fog szombaton randira menni, hanem én. Mázlista is vagyok és szerencsétlen egyben. Mázlista azért, mert egy görögistennel randizok holnap és szerencsétlen, hogy nem szerethetem.
Nem szerethetek belé. *Pedig már megtettem!* Nem szerethetem, mert mi soha nem lehetnénk együtt. Az nem a mi jövőnk. Csak találkozom vele néha, jól érzem magam, mint Mary és csakis azért teszem ezt, hogy ne őrüljek meg. Nekem is kijár a szórakozás, Mary –nek sem lett semmi baja abból, hogy halandó fiúkkal találkozgatott. Csak arra kell ügyelnem, ne szeressek belé valójából, mert az igaz oda és vissza voltam tőle, de igazán nem szabad hogy elrabolja a nem létező szívem. Amikor a fánál beszéltem vele másodszor és elment, úgy éreztem beleszerettem, de rájöttem akkor csak megtetszett. Azt nem lehet szerelemnek mondani hisz nem is ismerem csak hatott rám a kékszemének hatása. És mivel ezek az érzések igazából újjak nekem, minden olyan mintha kétszer nagyobbak lennének az emberekénél. Így sohasem tudhatom biztosan az érzéseimet? Hhm… ezt még én sem tudom biztosan.
Csak annyit láttam, a tükörben nézegetem magam és Mary eltűnt a fürdőből. Gondolkodtam, milyen munkával köthetném le magamat.
Összepakolok a táskámba – döntöttem el és már indultam is a szobánkba. Meglepetten vettem észre Mary már felöltözött. Az ágyán ült és éppen a matek házit oldotta meg. Majd hipergyorsan eltette a táskájába, és elő vette a fizikát. 5 másod percbe sem telt s már újabb tantárgy volt a kezeiben. Ekkor írtam fel egy újabb teendőt a listámra: Házifeladatok. Eldöntöttem hogy majd a kávézóban megcsinálom, úgysem figyel soha senki, nem lesz feltűnő hogy egy lány 6 másod percet sem szán az irodalom házijára.
Felvettem a táskámat az ágyam tövéből, majd csalódottam vettem észre, már kipakoltam belőle és összekészítettem az az napi tankönyveket. Így csak a házi maradt.
Ránéztem az ébresztő órára, ami ma is, mint minden nap keltett fel idegesítő hahó –zásával. Fél hét volt. Még másfél órám van a suliig. Mit csináljak?
Azt már eldöntöttem ma nem kocsival megyek suliba, és rendes emberi tempóban sétálni fogok a suliig. Szegény Mary tegnap hiába ment el a kocsiért. Bár így futhatott, s ki nem hagyta volna.
De előtte betérek a már emlegetett Falafel –be.
Mary még mindig nem nézett fel rám, de láttam a leckékkel kész van, mert egy tini újságot lapozgatott. A táskát a hátamra hajítottam és félvállal fogtam. Nem tudtam tovább várni így úgy döntöttem sétálgatok még kint, csak had menjek már valahova.
- Mary én azt hiszem elmentem – közöltem vele és folytattam volna…
- De… - nem hagytam szóhoz jutni, tudtam mit akar mondani, de ezt ma már eljátszottuk a fürdőben. És nem kell ráadás.
- Ne! Tudom kora van, ne parázzak… meg minden hasonló baromság, de én nem tudok tovább várni elmentem sétálni vagy valami ilyesmi. Ebédnél találkozunk…
Ő is közbe vágott, és beszúrta azt, amit mind ketten tudtunk csak eddig még nem mondtunk ki:
- És akkor mesélsz majd!
- Talán… ha lesz miről – majd vágyakozó szemekkel meredtem a semmibe. – De mind ketten tudjuk, ez csak játék! – biggyesztettem oda neki olyan félvállról véve a dolgokat, ahogy ő szokta.
- Aha, persze – Mary hangja inkább volt megcáfoló, mint egyetértő. Nem értettem reakcióját, most először olyan voltam, mint ő, élveztem az életet semmi kötöttség csak Happy, még ha a vége nem is az. Akkor meg mi baja? Mary fura, de most különösen jobban.
Nem törődtem vele, mert már szabadulni akartam a házból. Friss oxigénre vágytam, meg egy kis szellőre. Amikor már az ajtóban álltam csak akkor vettem észre: Cipő! Visszafordultam majd az ajtó mellet lévő cipős szekrényből elővettem a tornacsukámat. Gyorsan fölhúztam aztán már ott sem voltam. Még azért félvállról visszakiáltottam Mary -nek hogy ,Hello’ de nem hallottam az övét, ebből gondoltam hogy nem hallhatta.
Normális tempóban sétáltam le a lépcsőn ezzel is húztam az időt. Amint kiértem a kolesz -ból a reggeli szelő köszöntötte az arcomat. Friss, üde és kellemes meleg. Jó mélyet szippantottam belőle. S éreztem, ahogy a szellő végigjárja a testemet kívülről és belülről is. Micsoda felfrissülés. Imádom. Vártam még egy emberi másodpercet aztán kinyitottam a szememet és elolvadtam a kép láttán. A reggeli napfényben a fák gyönyörűek voltak, mint egy álom olyan… olyan mások. Az esti szürkületben félelmet keltő de most… elállt a szavam is. Mégis meg érte hogy a szokottnál előbb elkészültem. Legalább, egy jó hír mára. Remélem nem ez lesz egyben az első és utolsó is.
Michael felforgatod az életem – gondoltam. – De most az egyszer legalább élek
.

4 megjegyzés:

Rêveur írta...

első komi! :P

Nagyon jó volt, mint mindig. Egyre bonyolultabbak lesznek a dolgok... :D De így tökéletesek. Viszont egy jó tanács: a szóismétlésre figyelj. Néha zavaróak... persze attól még rendkívül jó olvasni a töridet, és egyszerűen imádom! És siess a folytatással!!! *-*

Puszillak, ölellek: nimphy

nOémi írta...

köszönöm hogy olvasol :) és örülök neki hogy tetszik
jah és a szóismétléseim kiborítanak engem is. Próbálok változatossabb leírni valamit de egyszerűen mindig ugyan az jut eszembe. Nem túl nagy a szókincsem XD

hullócsillag írta...

sziaa:) ügyi, nimphyvel én is egyet kell értsek és néha használsz fura szófordulatokat, de összességében nagyon aranyos és még mindig élvezem a történetedet :)...

Puszii

Johanna. írta...

Sziaa :D
hűűha :D nagyon tetszett (: én is egyertértek az többiekkel :P de attól még imádom *.* :$ xoxo (: