Audrey: Álomból valóság?

(harmadik beküldő: Audrey)

Álomból valóság?

Vörösmarti Daniella: Tangó

Sötét éjben utazom,
Köröttem csillagok.
A hajnal első pírja
A táj ajkán ragyog.

Szájában az élet íze,
Lecsókolom róla.
Puha bőrén ledőlök
A szűz-szülte hóra.

S míg én bódultan fekszem
A maradt sugáron,
Az alkonynak dús partján
Elnyel az álom.

Két ajkai közt forgat,
Két kezével ölel,
Majd reményének íze
Az éjszakával tűn el.

Hajnalfényben utazom,
Köröttem fényszikrák,
Álomképem szép csendjét
Lomhán felisszák.

Számban élet íze nincs,
Lecsókoltad róla,
Elvitted magaddal egy
Kéjbe tűnt tangóra.

Álomból valóság?

Bársony. Csipke. Selyem. Pamut. Az anyagok finoman siklottak az ujjai között, hogy berakhassa őket utazóládájába. Néhány gyémánt néma csillogással fogadta az új útitársait.

A nő hirtelen megtorpant, félrerakta a kezében tartott következő holmit és lehajolt, hogy kivegyen valamit a táskából. Óvatosan emelte ki, ujjai hegyével végigcirógatta a nyakéken ülő sötétvörös köveket. Olyan hűvösek voltak, olyan gyönyörűek. Kirázta a hideg az érintéstől, ezt nem viheti magával. Ez ahhoz túl híres, túl értékes, hamar észrevenné valaki, ha viselné. Lemondó sóhajjal a vitrin felé sétált, üveg mögé zárta a rubintokat s gyengéd pillantással búcsúzott tőlük.

Visszatérve lezárta a táskát, már így is túl sok mindent pakolt bele. Szökni, nem pedig jelmezbálba készült. Óvatosan körbekémlelt, utoljára szétnézett a szobában majd az ajtóhoz lépett és egy lendületes mozdulattal szinte feltépte azt. Odakint a folyosón a gyertyák halovány fénye megvilágította a jól ismert utat, bár vaksötétben is megtalálta volna a szabadulást.

Gyanakvón nézett körül, minden sarokban leleplező árnyékok hadát vélte felfedezni, akik halk suttogással akarják visszazárni az aranykalitkába. Megszaporázta lépteit, fejében vad örömkiáltások visszhangzottak s néha elnyomta őket egy-egy kárörvendő kacaj. Tényleg sikerülhet, eltűnhet innen! Mindent maga mögött hagyhat. Ezt a flancos, etikettől merev életet, ezt az életunt elkényeztetett ficsúrt, az ő nagyhatalmú, befolyásos férjét.

Bár volt idő mikor mindez számított számára. A gazdagság, az erő s vajmi kevésre értékelte a valódi érzelmeket. Egészen addig, amíg meg nem ismerte Őt azon a hideg, téli reggelen.

A férfi idegen kísérettel érkezett a birtokra, szájából idegen szavak hangzottak el, múltjáról, származásáról semmit nem lehetett tudni. De állandóan jókedve volt és ez szinte vonzotta a nőt. Itt soha nem bolondozott senki, az élet színtelen és egyhangú mindig. A férfi volt a színfolt s lassan az összes napját bearanyozta. Majd lassan azt vette észre, hogy minden gondolata, tette, körülötte forog, érte van. Magának semmit nem mert bevallani, amíg a másik nem nyilatkozott, de mikor először karjába fonta úgy érezte minden a helyére került. Mintha ami eddig feketének tűnt most hirtelen fehér lett volna, egyszeriben, ami eddig vas volt arannyá lenne.

Könnyedén bár titkokban teltek napjaik, aztán egy nap a férfi csak ennyit mondott:

- Haza kell mennem. - haza...a haza nekem ott van ahol te vagy! - kiáltotta volna a nő legszívesebben, de csendben maradt. Várta a következő szavakat, amik sorsába beleszólnak.

- Gyere velem. - suttogta rekedten később. Mire ő csak bólintott.

Az édes remény megszállta lelkét, bizalmat adott a szívébe. Van hát lehetőség, menekülés!

Most miközben zihálva vette a levegőt és tüdeje majd összeszorult a fűző miatt, szilárdan vallotta: mindig hinni kell! Elmosolyodott, még nagyobb tempóra ösztökélte ólmos, fáradt lábát és már majdnem ott volt a hátsó ajtónál. Abban maradtak, hogy leghátul a magas fűzfánál találkoznak, ami mögül észrevétlenül ki lehet surranni a régi sosem használt bejáraton.

Leért a földszintre, lassított. Gyomra összeugrott ijedtében mikor egy kis fekete macska kiugrott elé.

- Sicc! Menj innen! - susogta halkan. A macska rávetette okos, zöld szemeit majd hangosat nyávogott és bundáját felborzolva tovább szaladt. - Buta macska. - zsörtölődött, s közben szabad kezével próbálta halkan kinyitni maga előtt a cseléd kijáró ajtaját. Szerencséje volt, a vas ezúttal csendben maradt és némasággal adott utat neki. Fellélegzett. Már csak egyetlen perc, egy kis rohanás és ott lesz. Úgy is tett, rohant, rohant, de hirtelen megtorpant és hátranézett. A Hold és a csillagok szótlan tanúkként figyelték minden mozdulatát, ahogyan ránézett a hatalmas kastélyra. Megnézte magának még utoljára a hegyes tornyokat, a félelmetes, konok falakat és még utolsó alkalommal hallhatta a patak csörgedezését. Hanyag módon megrántotta a vállát mintha csak bizonygatni próbálná magának is, hogy ez neki nem jelent semmit, ez az ijesztő hely nem az otthona, ez csak a hely ahol élt.

- Ahol élt. - a múlt idő kellemesen melengette a szívét. Majd visszafordult, hogy húsz lépés múlva megpillantsa maga előtt a fűzfát és a lábánál pihenő férfit. Meglátták a másikat, arcukra mosoly bújt és egymás karjába szaladtak.

- Indulhatunk?

- Minél előbb. - suttogta mohón és a férfi karjába karolt majd együtt boldogan kiszöktek a sötét éjszakába.

Zihálva ült fel ágyában. Teste fájdalmasan sajgott görcsös tartása miatt, haja izzadtan tapadt arcához, de mégis, mosoly terült el rajta s lehunyta szemét. Ma mindez meg fog történni alig egy óra múlva, biztosan ezért álmodott vele. Végre megtörténhet, végre, végre. Körbekémlelt, érzékei megcsalták és úgy tűnt számára mintha álma már el is kezdődött volna. Mindenhonnan lépések neszét hallotta, titkos összeesküvők hangját, akik bármikor beronthatnak. Megrázta a fejét. Ilyesmi nem létezik. Minden a lehető legjobban fog történni.

Felkelt az ágyból és a szekrényhez sietett, a legfelső polcról leemelte az utazótáskát és elkezdett belepakolni. Pont úgy érezte magát, mint az éji látomásban, ez egyszerre borzongatta és izgatta is. Az anyagok tapintása, a pakolás, az ismételten fölhallatszó zajok, mind-mind ugyanolyanok voltak. Észrevette, hogy a rubintokkal kirakott nyakék a nyakában maradt, halkan felnevetett és lecsatolta. Mikor végzett a komódon álló kis tükörhöz lépett és még utoljára belenézett. Ravasz sötétzöld szemei várakozva csillogtak, telt, íves ajka széles mosolyra húzódott. Keze néhány mozdulatával és egy hajtű segítségével rendbe hozta zilált haját majd táskáját fogva kisurrant a szobából. Minden úgy történt, mint álmában, csak a kis fekete macska hiányzott, de ezzel nem sokat törődött.

Gyorsan az ajtón túlra jutott és futásnak eredt, de megtorpant. Visszanézett. A kastély ott magasodott pökhendin, fegyelmezetten mintha kárörvendően csak rajta kacagna. Ijedt agya rémisztő szavakat formált a birtok "szájába".:

- Elmenekülnél? Soha nem sikerülhet. Eleve bukott kísérlet, már most vesztettél. - száját összeszorította, makacsul hátat fordított s tovább folytatta útját. Dehogyis vesztett! Minden rendben, a helyén van. Eleve bukott kísérlet? Hiszen itt van, nem? Kijutott, észrevétlen volt. A férfi már várja pont úgy, mint ahogyan azt előre látta. Pont úgy lesz minden! Elért a fához, de lábai nem vitték tovább. Megálltak majd lebénulva csuklottak össze.

A fa alatt nem várta senki csak egy fehérlő papírlap a felénél határozott mozdulattal félbe hajtva. Lehajolt érte, odakúszott-mászott bár már szinte a fülébe csengtek az esdeklő szavak. Az írólap széle megvágta az ujját, ahogy széthajtotta a papírt, de ügyet sem vetett a fájdalomra. Vadul, rohanva olvasta a levelet, amit a férfi hagyott neki. Csupa mézes-mázas szó a rossz időzítésről, sajnálatról, bánatról. Szinte költőien megfogalmazott vers is lehetett volna. Az utolsó sora azonban hamis örömöt, megcsalt szívének enyhülést hozott:

" Eljövök érted."

Hátát a fának vetve, a levelet a mellkasához szorítva ült még hosszú ideig. Eljön érte, eljön, minden jóra fordul csak éppen kissé később.

- Nem baj. - mormolta halkan, új erővel a szívében. - Tudok várni.

Haláláig várakozhatott…

Pontok összátlaga:

1. Idomulás a vershez: 8.5

2. A sztori maga: 8.5

3. Helyesírás: 8

4. Leleményesség: 7

5. Költőiség: 9.5

6. Cím: 9

7. Forma, tördelés: 7.5

8. Izgalom faktor: 7.5

9. Terjedelem: 10

10. Értelmezhetőség: 10

Végső pont átlag: 8.55

Vélemény:

Kedves Audrey!

Csodálatos vagy! :D Igazán szépen fogalmazol, költői eszközöket használva. A leírásaid gyönyörűek, főleg az elején, mintha Joanne Harris regényt olvasnék. Beleborzongtam, amikor a válogatott szavaidat bújtam. Csillagos tízes az egész ötödik pontnak. Kevesen tudnak ilyen gyönyörűen írni. Büszke lehetsz magadra, mi azok vagyunk rád. Nagyon örülünk, hogy részt vettél a pályázatunkon. Érthető volt minden sora terjedelme tökéletes, a három résznek megfelelően Bekezdés, Tárgyalás, Befejezés. A címből ítélve reméltem, hogy ilyesmi csavar lesz benne és nem csalódtam, bár a vége kissé szomorkásra sikerült azzal a két szóval és a három ponttal. Viszont a vershez ilyen értelembe idomul. Gratulálok valóban csodálatos lett.

Akkor jöjjön most az építő kritika pontok szerint haladva.

1. Idomulás a vershez: Valamennyire idomult hozzá, de nem igazán éreztem benne. A történeted végén el kellett újra olvasnom, hogy értsem mi is van akkor.

2. A sztori maga: jó, nem történt világrobbanás és semmi misztikus mégis tökéletesen megfelelt az elvárásainknak, egy helyen éreztük csak, hogy lapos és történhetne már valami, de a végére ez szinte elfelejtődött. :)

3. Helyesírás: Az első és legfontosabb a központozású hibák. Abból jó sok volt, nem tudom, hogy tudod-e mik azok, de ha netán nem, akkor elküldök egy oldalt, ahol megtanulhatod. Én is csak nem rég tudtam meg, hogy van erre szabály, szóval nem ciki. A másik pedig az elírások, felesleges is-ek és túl hosszú mondatok. A felsorolás az elején se jó így „Bársony. Csipke. Selyem. Pamut. Az anyagok finoman…” helyesen veszővel elválasztva kell. „Bársony, csipke, selyem, pamut, finoman siklottak az ujjaim között,…”

7. Forma, tördelés: Hiányoztak a bekezdések a sorok elején és a margóhoz való igazítás, de egyébként a három részért kaptál pluszpontot, mert annak tökéletesen megfeleltél.

9. Izgalom faktor: Az egy pont levonás azért van, mert, mint említettük volt egy pont amikor úgy éreztük mikor történik már valami. Összességében nem volt unalmas, sőt nagyon is izgalmaz volt és mintha visszarepítettél volna minket, vagy legalábbis engem a csipke és alsószoknyák korszakába.

Köszönjük a fantasztikus élményt, remélem építő kritikának tekinted az előzőket, bár olyan kevés hibád volt, maximum a formánál és a helyesírásnál tudtam igazán beléd kötni, nem mintha arra utaztam volna. Őszintén mondom, hogy tehetséges vagy és van jövőd ezen a területen. A leírások és a költői eszközök használata nálad voltak az egyik legszebbek és az sokat számít. Gratulálunk és köszönjük azt is, hogy részt vettél. :)