3. rész: Helyes idegen

3.rész

Helyes idegen

Az órák egybe mosódtak, nem is észleltem az idő múlását. Az egész napom egyetlen óriás masszává olvadt össze. S csak arra észleltem fel az utolsó órámon ülök a kémia teremben és csak az órát, vizslatom. Tikk –takk, tikk –takk. Így járt az óra s a nem létező szívdobogásom rákapcsolódott s folytatta vele. Az alaphang tikk –takk, de a hozzászűrt dalom tikk- tikk –takk. A szívem most erre hangolódott. Egy igazi együttest alkotott az óra kattogása és a szívem dobbanása. Nem éppen rock banda de azért jó kis ritmus volt. Én élveztem, jobban, mint az órát. Olyat tanultunk, amit már 100 –szor megtanultam eddigi életemben. A tanulást mostanra már hanyagoltam. Mert amit tanítottak én már tanultam és tudtam. Persze leckét, muszáj volt írnom de 5 percnél többet még soha nem szántam leckeírásra. A tanárok azt hiszik hajtok, mint állat, pedig nem. Kevésszer mutatott tanár nekem ujjat. A többiek azt hiszik nyüzüge hajtó gép, vagyok. Pedig nem. Mary-n kívül igazán nincs is barátom a suliban, elkönyveltek különc kis senkinek, vagy más néven magányos farkasnak. A menzán is egyedül ülök, ha Mary nem jön suliba igaz ő 2. –os és egy évvel fiatalabbnak mondja magát nálam. De nem érdekelnek a pletykás női nemű emberi lények. Akik már sok badarságot terjesztettek rólam, amiatt hogy még mindig nem illeszkedtem be sehova sem. És mert néha nap furán viselkedem vagyis az embereknek furán. De már megszokták. Így egyre kevesebb pletyka szól rólam. Szeretek az emberek agyában kutakodni és megfigyelni menyire eltúloznak néhányan egyszerű hibát. Valószínűleg a legtöbb ember azért játssza a melodrámát, hogy az életük izgalmasabb legyen és ne a megszokott irányban haladjanak tovább. Én ezt soha nem értettem. Szerintem a legtöbb ember élete izgalmas csak nem veszik észre. Akiknek van egy bizonyos párjuk, sokszor próbálnak szakítani a szerelmükkel és majd újra összejönni velük így izgalmasabbá tenni a kapcsolatukat, viszont ha egyszer rosszul sül el a dolog és a kibékülésből semmi sem lesz, akkor meg sírnak és depisek lesznek. Ha nekem lenne párom, akiről úgy érzem, hogy Ő az igazi… Én vele soha nem játszadoznék. Nem kísérteném meg a halát csak, hogy izgisebb legyen a dolog, mert lehet, hogy ő meg elégeli a dolgot és elhagy. De az emberek ebbe nem gondolnak bele, hogy örülni kéne a szerencséjüknek, nem elhajítani azt, hanem megtartani és erősen a kezünkbe zárni, hogy véletlenül se tűnjön el az a valami, amit én soha nem kapok meg. Összeszorult a szívem, tudtam, van esélyem a boldogságra de, azt is tudtam, hogy azt nem kaphatom meg, ha olyan személlyel jövök össze, aki közülünk származik. Egy Cupido sohase tudna meg érteni, ebben biztos voltam. De talán egy ember? Egy emberi lény meg tudna érteni? Haha –ha… Nem! Soha, nem tudna.
- *Oké Madison itt most abba hagyod a képzelgést! És az őrült ötleteidet jó messzire elhajíthatod magaddal együtt!* – Nem csak másoknak tudom az agyába írni a gondolataimat a magaméba is, tudom! És mint most használom is.
Meg fogadtam a tanácsot, amit én adtam magamnak és a képzelgéseimet elhajítottam jó messzire. De úgy gondoltam azért magamat nem küldöm utána, mert még valaki észreveszi, hogy eltűntem és a pletykák élvonalába kerülök. Nem mintha valakit érdekeltem volna. A pletykák, amiket a pompomgirl –ek szoktak terjeszteni általában a helyes fiúkról szóltak. Pl.: Képzeld el… Kirk –nek 2 kocsija van és mind a kettő ultramodern Ferrari. Vagy az, hogy Ken –nek eddig 32 csaja volt. És sok egyéb más idegesítő tévhit. Ám mostanában a POMPOMGIRL –ek sokat sugdolóznak egy bizonyos ÚJFIÚRÓL. Azt mondják róla nagyon helyes és tökéletes tengerkék szeme, van. Ez szerintem nem egy olyan nagy hír, de mégis szinte 50 lány gondolatában hallottam már.
- *Úristen mit kell ezt annyira felfújni csak egy fiú nem nagy szám, legalább 230 fiú jár a sulinkba egy belőle nem nagy cucc.* – mondogattam magamban, de aztán leesett hogy a PomPomGirl –ek imádnak pletykálni bármiről és lehet, hogy nem nagy szám, mint ahogy én sejtem és csak felfúják az egészet.
-… oké jövő órán dolgozatot írunk mind ebből. Készüljetek fel nehéz lesz! Mehettek.
Kondor tanár úr előbb elengedett minket az óráról ennek örültem. Végre valami jó is történt ma. Most pedig irány haza? Áh, nem. Valamit csinálni akarok.
- *Szóval ellenőrizzem a bakimat? Azt kéne tennem. Még van 10 percem akkor irány, oda megyek ahhoz a fához. Az olyan nyugodt volt.* – Fel kaptam a táskámat és, majdhogynem futottam.
Mikor oda értem csak akkor vettem észre valaki elfoglalta a helyemet. Kicsit bepipultam azt hittem az a zöld kis sziget az enyém, és senki más nem használja. Csak én! Azért oda mentem hátha menthetem a helyzetet. Mikor már csak egy méter volt köztem, és a fámnak dőlő személy között ráeszméltem, hogy nem láttam még, de mégis olyan is merős volt. Pontosan úgy ült, mint ahogy én néhány órával ez előtt. A fának dőlve egyik lábát felhúzva másikat kinyújtva. Nem láttam az arcát, mert egy kalap volt rajta. Olyan Hallywood –i stílusú volt. Egy fehér kék csíkos inget viselt kigombolva s alatta egy vajszínű pólót. A nadrágja farmer volt. De furamód ő a csípőjén viselte nem, mint a mostani fiúk, akik a seggük alá húzták a farmert, hogy kilátszódjon a boxer -ük. Talán ebből gondoltam, azt hogy ő értelmes lesz, és talán visszaadja a helyemet. Nem mozdult meg.
- *Azt hiszem, alszik* – tippelt a belső hangom.
- Szia. – S hirtelen hozzám szólt az alvó idegen. – Mit akarsz? Tőlem vagy csak te is kíváncsi voltám rá?
- Hhmm? Nem, nem igazán csak a helyemen ülsz. – Nem igazán értettem mit is akart ezzel, de én rátértem a lényegre.
- Hogy mi? A helyeden ülök. Hahah-ha ilyet sem halottam még. – Amit beszélt hozzám, fel hajtotta fejét és levette kalapját. S mikor meg láttam az arcát beugrott. Az ÚJFIÚ. A gyönyörü tengerkék szemei áthatolhatatlan falnak látszottak számomra. Elmélyültem volna bennük és soha fel nem ébredtem, volna olyan erős érzelem hullám söpört végig rajtam, hogy tisztára kimosta az agyamat. Nem tudtam nyelni sem köpni. Csak bambán álltam.
De összeszedtem magam és gúnyra váltottam hangomat.
- Áh, mert nem szoktad meg, hogy valakinek elveszed a helyét és az visszakérje ugye? – a kék szemei tényleg gyönyörűek voltak most az egyszer igazat adok a PomPomGirl –eknek.
- Hát nem. Általában a lányok elalélnak a látványomtól, és nem tudnak értelmes szavak kinyögni, ha a közelemben vannak. – Öntelt.
- Oh úgy sajnállak… de visszaadod a helyemet? – Igaza volt velem is majd nem ez történt de a helyem ért való küzdelmet még nem adtam fel.
- Ennyire fontos neked? – a hangjában igazi érdeklődést lehetett kihallani.
- Fontosabb, mint hinnéd – *Csak is az igazat Szép volt Madison!* – „Mért mit mondtál volna erre te?” – *Minden mást, csak nem az igazat!* – „Jól van csak úgy kicsúszott.”
- Michael. Michael Jons. És te? – Szakította félbe az önmarcangolásomat a jóképű idegen.
Michael -nek hívják. Jó tudni. De mért mutatkozott be? Most nekem is be kéne mutatkoznom Úristen. Mi? Oké nyugi.
- Madison Hady. Vagyis Miranda Hady. – Hogy mi? Az igazi nevemen mutatkoztam be?
- *Ez de hülye.* – jól van csak félre botlásnak, fogja gondolni.
- Most akkor? Miranda. Volt már egy ilyen nevű barátnőm. Hívhatlak inkább Madison –nak? Oh ne! Ne már ez nem lehet. – Nem kell hívnod senki -ek mert többet úgy se látsz.
- De hogy is nem itt a helyeden biztos meg talállak de, nem akarok bunkónak látszani így Madison vissza, adom a helyedet. – azzal fel állt, hogy szabaddá tegye a helyemet.
- Kösz. De ugye nem vársz érte szívességet. – Reménykedtem benne, hogy nem de egy részem fura mód örült volna neki. *Mi a bajod Madison?...*
- Nem nyugi. Nah csáó Madison megyek és bejelentkezem. Még találkozunk. – azzal elindult és elsietett a suli felé. Még azért utána kiáltottam:
- Miranda. A nevem Miranda. És… kétlem. – Az utolsó mondatot inkább csak magamnak mondtam, nem az elhaladó görögisten szerűségnek.
- *Biztos, hogy megkergültem* - amikor már nem láttam Őt, leültem a helyemre és elmélyültem a gondolataimban. – „Nem értem mi történhetett! Megzakkantam amikor hozzám beszélt. Szakadozott volt a légzésem és a szívverésem kihagyott. Ilyet még életemben nem éreztem. Ez az Öntelt jóképű istenséghatással volt rám. Az is röhej, hogy már így hívom, még ha magamban is.” – *Persze, mert az is volt egy JÓKÉPŰ görögistenség!* – „Na jó ebből elég!” – uszítottam magamat, mert itt volt az ideje, hogy ellenőrizzem mi is történt a négy áldozatommal.
Mivel eltelt a 10 percem Mikel –nek köszönhetően így kicsöngettek. Így nehezebbe lesz megtalálnom őket, de menni fog. – *Azt hiszem Celest –nek PomPom gyakorlása van.* – Tényleg Celeste PomPomGirl el is felejtettem mért olyan irányítható, mert kissé tudatlan. Oké.
- Celeste – suttogtam a nevét…