2. rész
Helyrebillentés
Ott ülve egészen másnak tűnt a helyzet nem volt annyira elveszett és reménytelen, hogy mindenképpen Cupido erőmmel tegyem helyre. Egyszerű emberi módon is, kiigazíthattam volna. De mégis a voksomat inkább az erőm mellet tettem le, mert az könnyebb. Nem olyan bonyolult és nem hibázhattam többet. Így, hogy már meg volt a stratégiám és tiszta fejjel is végig gondoltam újra meg újra. Csak élveztem a pillanatot, hogy egyedül vagyok, itt nem bánthat senki. Néztem e parkot mi, a sulit vette körül, különös boldog érzésem támadt. A szél lassan nekidörgölődzött a vállamnak, ezzel enyhén megrázkódtatott és tovább is állt, hogy a fűvel játszon otthagyva engem az árnyékban a gondolataimmal.
Mivel úgymond félember voltam emberi szokásokkal is, rendelkeztem aludtam, suliba jártam, satöbbi… ám nem ettem, sem ittam. Így a mellékhelyiséget sem kellett használnom soha, kivéve, ha nem kezet akartam mosni vagy a sminkemet kellett megigazítani. Ez egy részből jó volt, nem volt hasfájásom, sem betegségeim és a fájdalmat sem éreztem. Ám nehéz volt úgy tenni a menzán mintha ennék sokszor kellett a táskámba dugni az ételt vagy a pad alá hajítanom. De néha elő fordult hogy az ételt meg kellett ennem utána később mindig gyomor átmosásra kellett mennem egy ilyen specialistához, aki a mi fajtákból származik. De nagyon kellemetlen úgy is, hogy nem érzek semmit.
Mivel az alvás volt az egyetlen olyan dolog, ami kb hasonló volt az emberek és köztünk, én élvezettel csináltam. No meg azért, mert ez idő toló művelet volt, meg azért is mert erre képes voltam. Kikapcsolni az agyamat és pihenni. Álmodni ugyan nem álmodtam, de mégis jó érzés volt. A félemberek többsége aludt. Bár szükségünk nem volt rá. Nem így nyertünk energiát, mint az emberek, hanem mi Cupido –k az emberek boldogságából és szerelméből. Szeretem a munkámat, élvezem, ha jót teszek, és piszokul érzem magam, ha elszúrom a dolgokat…
És újra itt tartunk. De most már nincs értelme halasztani a halaszthatatlant.
- Hát meg kell tennem… - óvatosan, halkan és félőn ejtettem ki a szavakat. Mindenki azt hitte volna, hogy meg sem szólaltam, mert olyan halk volt hogy egy légyzümmögésnél hangosabb nem lehetett.
De ideje a lelkizés helyett a tettek mezejére lépni. Miközben így unszoltam magam, már bele is kezdtem. Erősen összpontosítottam Celest –re. Annyival könnyebb dolgom volt, hogy tudtam biológia órája van a 6-os teremben és könnyebben megtaláltam. Azért tudtam, mert ez az óra közös volt nekünk. Egy évfolyamra jártunk, ő is 3.-dikas volt, mint én.
- Ideje koncentrálni! – figyelmeztettem magamat most már hangosabban és erőteljesebben. – Celeste – motyogtam a nevét és összpontosítottam. Képzeletben végig mentem azon az úton, amellyel elértem hozzá. A kacskaringózó folyosókon végig suhantam és végül is oda értem. Az ajtón csak úgy áthaladtam, mintha szellem lennék, de hát valami olyan is voltam, mert nem láttak.
Éppen Hancok tanár úr magyarázott valamilyen sejtosztódásról. Könnyen megtaláltam Celeste –t, mert tudtam a baloldalon a harmadik padban ül. Gyorsan bele is hatoltam a gondolataiba. Ki akartam fürkészni mekkora kárt okoztam.
- Miss Hadzs Celeste! Áh ez lesz a nevem, ha elvesz Cooper 2 év múlva. – Celeste gondolatai bizarrak, pedig nem avatkoztam bele nagyon, vagy még is… - És mi legyen a gyerekek neve? - Na jó ezt már nem hagyhatom.
Ekkor belehatoltam Celeste egyik rejtett agyféltekébe, ahol a józanságot tartotta. És ezeket a mondatokat sugalltam neki:
- *Mit művelsz Celeste? Te nem is, szereted Coopert. Nem is olyan helyes, mint Charlie és nem is kedvel ő téged. Vagyis nem úgy, mint Samanth –át. Ez csak egy olcsó fellángolás, te is tudod.* - Tudtam, hogy ez édes kevés ahhoz, hogy a szerelem dózisomat legyőzzem de, ha túl sokáig sugallom ezt az érzést feléje, akkor hátha megtör, és belátja igazam van.
- Nem én szeretem Coopert s ő is engem. Kit érdekel Samantha. Azt se tom ki az! – bizonygatta magának, vagyis nekem kissé ingerülten. Ebből tudtam, egyszer meg fog töri. De ki tudja meddig tart majd ez el. Nincs olyan sok ideje, hogy napokig eltartson.
- *Nem Celest te egy álomvilágban élsz és elvakít a rózsaszín köd, amit nem is Cooper iránt érzel. Te is tudod, hogy Charlie iránt erősebb vágyat érzel. Vagy tévedek?* – A kérdezés mindig jó taktika akkor általában ráébrednek egy kis igazságra.
- Hát az igaz… de Cooper mégis csak Cooper, akit nekem teremtett a sors. – Már látom túl jó munkát, végeztem ez hiba.
- *Ezt ki mondta neked?* – Ismét a kérdezés taktika az az előbb elbizonytalanította. Ha szerencsém van talán, össze is jöhet.
- Hát a szívem! – Áh ez reménytelem.
- *A szíved én vagyok és én, nem ezt mondom, hanem hogy Charlie az, akit igazán szeretek. Cooper meg csak egy fellángolás.*
- De hát… én ezt nem értem… Igaz Charlie olyan… olyan más, mint Cooper és… és én szeretem Charlie –t, de Cooper… Egy fellángolás?
- *Igen az egy olcsó fellángolás az igaz szerelmem Charlie!* –Áh mondtam én, egyszerű volt, mint a karikacsapás szerencsére Celeste igen irányítható.
- Áh Charlie megyek, és óra után beszélek…
- Celeste Swans. Meg válaszolnád a kérdésemet?
Hancok tanár úr hívta fel Celest –ét így az elmélkedéseit félbehagyta. Ez egy részről jól jött, így nem gondolja meg magát. Talán.
- És most Cooper… - emlékeztettem magamat a másik félre, akit ugyan nem oltottam be, de így fejben noszogattam. Ő talán könnyebb lesz? Nem tudom. De reménykedem.
Cooper –nek angol órája volt a hetes teremben. Ezt Celeste gondolataiból szűrtem ki még az előtt, hogy összezavartam volna elméjét. Tudtam, hol van a hetes terem, bár nem a hatos terem mellett volt mivel már három éve idejártam, tudtam melyik terem, hol van.
Egy emelettel feljebb volt a folyosó közepe felé. Gyorsan behatoltam az osztályba majd Cooper fejébe hogy megtudjam mi zajlik az ő elméjében.
- Áh Valter tanár úr már megint a Földrajzot keveri az angollal. Megmondaná már valaki neki, hogy ez ANGOL ÓRA! – Szerencse ő nem Celeste -n gondolkodik, és azon hogy menyire szereti, bár így nehéz lesz előhozni a témát… - Jéh, észre sem vettem Samantha új ruhát vett magának. Milyen jól illik ez a bőréhez. És a szeméhez… - Áh ez könnyű lesz.
- *És milyen jól néz ki. Nagyon bejön nekem* – Hm nah erre mit lépsz, kérlek, érts egyet!
- Jah nagyon szexis megkérdezhetném: el akar –e jönni velem vacsorázni.
- Ez az! – Ordítottam fel a fa árnyékában. Ekkor észre vettem, hogy hangosan ordítottam, nem magamban. – Hoppá.
- *Az jó lenne de mi van Celest –el? Bár ő nem annyira szexis mint Samantha.* – Sajnos nem feledkezhettem meg Celest –ről.
- Igen Celest nehéz falat lesz. Meg kell neki mondanom, hogy én mást szeretek.
- *Igen meg kell. Például a szünetben?*
- Az lesz a legjobb. Haragudni fog de így helyes.
Cooper -t szerettem. Könnyen kezelhető és nagyon tisztességes fiú. Sőt udvarias is.
- Hátra van Charlie és Samantha. Bár Samantha, őt nem kell szerintem befolyásolnom. – vitattam meg magammal a dolgot. De a biztonság kedvéért belekukkantottam az agyába. Tiszta, minden rendben. Oda van Cooper -ért és még Cooper kapcsolata Celestel ma kezdődött miattam, nem tud semmit sem az egészről.
Bizakodtam hogy Charlie –t sem kell befolyásolnom. Gyorsan végig futottam gondolatban a folyosón és kerestem Charlie –t, hogy hol lehet órája. Benéztem mindenhova. De nem találtam sehol, aztán eszembe ötlött, talán Testnevelése van.
És jól ráhibáztam. Csakugyan az volt neki. Éppen kosárlabdáztak, amikor belehatoltam.
- Ezt nem hiszem el Celeste és Cooper. Cooper és Celeste. Ez nem áll össze.
- Hé Charlie! megy a passz - Így nehéz lesz, ha folyton megzavarják az agymenetét a kosárlabdával. Hm na jó! Ideje egy kis cselhez folyamodnom.
- *Oh de fáj a fejem, megszédültem le, kell ülnöm.* – Ez általában bejön az emberek képesek bármit bemesélni maguknak, főleg a jólétükkel kapcsolatban.
- Tényleg. Megszédültem – Fiúk egy picit leülök, megszédültem.
- Oké – Kántálták társai.
Végül is bejött. De sajnos ő megtudta a Baklövésemet így nehezebb lesz. – *Celest. Celest nem vonzódik Cooper –hez nem ez bizonyára csak kacsa Celest –nek inkább az olyanok jönnek be, mint én. Nem Cooper félék. És Celest –nek is tetszem, lesüt róla, hogy oda van értem, de sajnos róla is hogy én meg ő érte vagyok oda.* – Remélem nem volt túl sok infó számára.
- Igen ez igaz, de Én mit tehetnék?
- *Te beszari! Beszélhetnél vele, hogy van –e kedve randizni veled.* – A sértegetés jó taktika. Ilyenkor bedühödnek, és igazat adnak nekem.
- Nem vagyok beszari, csak figyel! A szünetben el is hívom randira persze ha tényleg nem jár Cooper –rel. – Oh ez az.
- *És mi van, ha csak az egy fellángolás semmi több az megakadályoz téged?* – Újra kérdezős taktika. Muszáj volt felhoznom, mert talán valamit még elcsesz.
- Nem. – Azt hiszem nyertem.
- *Akkor jó. Erős vagy helyes és mindenki imád. Celeste is.* – Úristen növelem az egóját nah ha, ez kell neki, hogy belássa akkor ezt is, megkapja.
- Igen és tökös… - Úgy döntöttem itt az ideje kiszállni Charlie agyából és átlépni a valóságba mielőtt valaki még azt hiszi, egy hulla van nekitámasztva ennek a fának.
Szépen elnyújtóztam és figyeltem a tájat. A suli nagyon csendes volt, nyugalmas és békés. Most az egyszer éreztem úgy, ez a kis zöld sziget az iskolával együtt olyan, mint egy álom és nem suli az, hanem valami békés álomszigeti szálloda. Furcsa volt így szemlélni a világot. Más szemszögből látni a dolgokat, mint amiket már megszoktunk. Egy őrületes tébolynak látszott ez az apró tini szerelem, számomra. Nem gondoltam hogy ilyen könnyen fog menni ez az egész, de hát az igaz szerelem mindig győz. Vagy legalábbis ezt szokták mondani a filmekben. Szeretem a munkámat. Állapítottam meg. Szeretek jót cselekedni. Ám sajgó szívvel nézem végig mindenki milyen boldog az igaz szerelmével, én meg… egyszerűen féltékeny vagyok csak, hogy nekem nincs senkim. A Cupido fiúk, pedig végleg elásták magukat nálam, hogy folyton csak a szerelemről beszélek és hogy miden happy. Persze én is ezen a véleményen vagyok, de moziban nem csak a romantikát akarom nézni. Szeretem, ha egy filmbe nem mindig jó a vége, amin lehet sírni, mint pl.: Titanic. De ha ezt megemlítem egy Cupido fiúnak, az őrültnek néz. Így hát végleg végeztem velük. De akkor kivel jöhetnék össze? Flörtangyallal? De az egyszer majd Cupido lesz. Vagy Bűnbánatanyallal? Azok túl mártírok. Vagy Írigységangyallal? Az meg túl irigy.
- Áh… reménytelem! – nyögtem fel. És ezzel a hévvel a hajamba kaptam, hogy fölborzoljam azt. Lassan és óvatosan húztam vissza a kezemet így észrevettem az órámat és megállítottam a kezemet a szemem előtt.
- Még 20 percem van – állapítottam meg unalmasan. – Kezdjem, megtervezni az alibim vagy ellenőrizem őket? – tettem föl magamnak a kérdést mivel sok időm volt még úgy döntöttem mind kettő.
- Rendben akkor először is… mi is legyen… áh az nem jó!… A nagyis jobb.
***
Elérkezett a szünet, nagy nehezen. Örültem, hogy ebben a szünetben minden visszaáll a normális kerékvágásba, és a Baklövésem elfelejtődik. Az alibimet végül is módosítottam, hogy el kellet mennem a Koleszomba a barátnőm megbetegedett. Otthon van egyedül, nincs ki ápolja. Ez egy részből igaz volt. Otthon volt egyedül és senki sem ápolta, de másrészről hazugság, mert Mary nem lehetett beteg, mert félember. De úgyvéve mégis hazugság. Nem. Féligazság. Le is ellenőriztem mind a négyüket és nem volt baj. De azért rájuk löktem még egy kis sugallatot biztos, ami biztos. Az ellógott órámért az igazolást vittem, amit a barátnőm sietve írt alá. Ez annyiból volt jobb a nagyisnál, hogy azt hazudta ma Mary hogy beteg, mert nem küldetést kapott. Mivel csak flörtangyal volt, a küldetései még közép szintűek sem voltak, de Mary maximalista és e csekély munkát is nagy élvezettel csinálta. Olyan volt, mint én. Amikor megírta nekem, hogy „Tisztelt Hancok tanár ú!r Madison miattam hagyta ki a biológia órát, mert megbetegedtem és haza jött ápolni, de biztosítottam neki hogy jól vagyok és nem fog több órát kihagyni. Mary” Kedves volt hogy ezt megtette nekem. Oh, de egy pillanat… Azt írta „Madison” de itt Mirandának ismernek.
- Óh, a fenébe! – ordítottam fel az igazgatói iroda előtt, mikor észrevettem Mary a nagy sietésben az igazi nevemet írta le. Nem az állnevemet.
- Mi a baj kedveském? – kérdezte meg tőlem Miss Winstep, ki az igazgató titkárnője volt.
- Óh semmi. Csak a barátnőm elírta a nevemet - Winstep nagyon megértő volt a maga módján és segítő kész, de ebben ő most nem tudott segíteni.
- Had nézzem csak! – Elgondolkoztam egy darabig hogy odaadjam -e neki a lapot, de aztán úgy döntöttem, miért ne. Hisz, ha megtudja az igazi nevemet Madison, nem fogja azt hinni, hogy ez az igazi nevem, hanem csak, azt hogy a kelekótya barátnőm nem tud írni. Majd szép óvatosan átnyújtottam neki a lapot. Ügyelve arra semmilyen hírtelen mozdulatot ne tegyek, mintha attól féltem volna a lap, szétporlad a kezemben, vagy a nő ijed meg, ha feltünősködöm. De egyik sem történt, meg a lap egyben maradt, a nő meg még lélegzett. Elvette, majd áttanulmányozta és végül a végén csak ennyit mondott:
- Hhmm….
- Mi az? – nem tudtam mit mondani a reakciójára, ezért a kérdezés volt a legtisztább.
- Tényleg Miranda, Madison… Elég hasonlók. De no probléno! – mire mondta azt, hogy no probléno? Azzal elővett egy kék tollat, húzott egy csíkot egy másik lapra, majd a két lapot egymás mellé helyezte, majd ezt állapította meg: - Túl világos.
Még néhány tollat kipróbált, amikor megtalálta a tökéletest. Nem teljesen ugyanolyan volt, de az hasonlított a legjobban, majd átírta a Madisont, Mirandára.
- Nah így jó is. Most jut eszembe, az igazgató elment kávézni. Nem kell megvárnod, én odaadom majd neki az igazolást. Rendben?
Nem tévedtem Winstep –pel kapcsolatban. Mindenre tud megoldást, mint egy szuperhős. És most nagyon is megkedveltem. Jövök eggyel neki. Ám Mary –vel otthon el kell beszélgetnem, persze nagyon kedves volt hogy meg írta nekem és végül is én zaklattam, amikor küldetésre igyekezett, de akkor már legalább 100 –szor ecseteltem neki, hogy hívjon Miradának ne Madisonnak, de otthon és máshol ha csak mi ketten beszélgetünk mindig Mes –nek hív. És hogy neki nem tetszik az állneve s ő az igazit, használja, nem kell azért mást is az igazi nevén hívnia. De már belefáradtam, és ha valaki megkérdezi miért hív. Mes –nek elmondom, hogy Mary úgy gondolja a Mes a Miranda rövidítése.
- Köszönöm Miss Winstep – észrevettem az elmélkedésem alatt egészen ott álltam Winstep –nél és kb 1 percig magamban elmélkedtem, mintha fáziskésésben lennék vagy mi. Így gyorsan megköszöntem, majd távoztam.
Tudtam, ha a második órát ellógom, akkor jót teszek magammal, hisz helyre tudom hozni a Baklövésemet. És ez sikerült is mármint azt hiszem. Ebben a szünetben történt minden én meg az igazgató titkárnőjével töltöttem. Milyen önző vagyok. Figyelnem, kellet volna mi van, ha most minden dugába dőlt? Mert nem sugalltam nekik az igazságot. Nagyon kimerített az akcióm Cupido –ilag és ha most nem kapok egy nagyobb adag szerelmes feltöltődést, kipurcanok. Ha most minden tönkre ment, én ma már nem tudok segíteni. Nincs annyi erőm, hogy újra mindezt végig csináljam. Jól jönne, ha most nélkülem sikerült volna, mert akkor feltöltődnék és nem kéne tovább ezen az ügyön nyűglődni. És ha ilyen gyorsan mindent helyre tettem a Cupido újságban valószínűleg egy apró rovat sem lesz az akciómról.
Siettem az órámra a 10 –es teremben volt fizikám. Ezt az óránt imádtam, mert jó formán nem kellett semmit sem csinálni órán, csak aktívan unatkozni. A tanárunk, Kondor tanár úr nagyon Unalmas alak volt. Így ezen az órán a tanulást hanyagoltuk. Engem igazából a tanulás sohasem izgatott mivel nem vagyok ember, nincs jövőm. És én a mának élek.
Ott ülve egészen másnak tűnt a helyzet nem volt annyira elveszett és reménytelen, hogy mindenképpen Cupido erőmmel tegyem helyre. Egyszerű emberi módon is, kiigazíthattam volna. De mégis a voksomat inkább az erőm mellet tettem le, mert az könnyebb. Nem olyan bonyolult és nem hibázhattam többet. Így, hogy már meg volt a stratégiám és tiszta fejjel is végig gondoltam újra meg újra. Csak élveztem a pillanatot, hogy egyedül vagyok, itt nem bánthat senki. Néztem e parkot mi, a sulit vette körül, különös boldog érzésem támadt. A szél lassan nekidörgölődzött a vállamnak, ezzel enyhén megrázkódtatott és tovább is állt, hogy a fűvel játszon otthagyva engem az árnyékban a gondolataimmal.
Mivel úgymond félember voltam emberi szokásokkal is, rendelkeztem aludtam, suliba jártam, satöbbi… ám nem ettem, sem ittam. Így a mellékhelyiséget sem kellett használnom soha, kivéve, ha nem kezet akartam mosni vagy a sminkemet kellett megigazítani. Ez egy részből jó volt, nem volt hasfájásom, sem betegségeim és a fájdalmat sem éreztem. Ám nehéz volt úgy tenni a menzán mintha ennék sokszor kellett a táskámba dugni az ételt vagy a pad alá hajítanom. De néha elő fordult hogy az ételt meg kellett ennem utána később mindig gyomor átmosásra kellett mennem egy ilyen specialistához, aki a mi fajtákból származik. De nagyon kellemetlen úgy is, hogy nem érzek semmit.
Mivel az alvás volt az egyetlen olyan dolog, ami kb hasonló volt az emberek és köztünk, én élvezettel csináltam. No meg azért, mert ez idő toló művelet volt, meg azért is mert erre képes voltam. Kikapcsolni az agyamat és pihenni. Álmodni ugyan nem álmodtam, de mégis jó érzés volt. A félemberek többsége aludt. Bár szükségünk nem volt rá. Nem így nyertünk energiát, mint az emberek, hanem mi Cupido –k az emberek boldogságából és szerelméből. Szeretem a munkámat, élvezem, ha jót teszek, és piszokul érzem magam, ha elszúrom a dolgokat…
És újra itt tartunk. De most már nincs értelme halasztani a halaszthatatlant.
- Hát meg kell tennem… - óvatosan, halkan és félőn ejtettem ki a szavakat. Mindenki azt hitte volna, hogy meg sem szólaltam, mert olyan halk volt hogy egy légyzümmögésnél hangosabb nem lehetett.
De ideje a lelkizés helyett a tettek mezejére lépni. Miközben így unszoltam magam, már bele is kezdtem. Erősen összpontosítottam Celest –re. Annyival könnyebb dolgom volt, hogy tudtam biológia órája van a 6-os teremben és könnyebben megtaláltam. Azért tudtam, mert ez az óra közös volt nekünk. Egy évfolyamra jártunk, ő is 3.-dikas volt, mint én.
- Ideje koncentrálni! – figyelmeztettem magamat most már hangosabban és erőteljesebben. – Celeste – motyogtam a nevét és összpontosítottam. Képzeletben végig mentem azon az úton, amellyel elértem hozzá. A kacskaringózó folyosókon végig suhantam és végül is oda értem. Az ajtón csak úgy áthaladtam, mintha szellem lennék, de hát valami olyan is voltam, mert nem láttak.
Éppen Hancok tanár úr magyarázott valamilyen sejtosztódásról. Könnyen megtaláltam Celeste –t, mert tudtam a baloldalon a harmadik padban ül. Gyorsan bele is hatoltam a gondolataiba. Ki akartam fürkészni mekkora kárt okoztam.
- Miss Hadzs Celeste! Áh ez lesz a nevem, ha elvesz Cooper 2 év múlva. – Celeste gondolatai bizarrak, pedig nem avatkoztam bele nagyon, vagy még is… - És mi legyen a gyerekek neve? - Na jó ezt már nem hagyhatom.
Ekkor belehatoltam Celeste egyik rejtett agyféltekébe, ahol a józanságot tartotta. És ezeket a mondatokat sugalltam neki:
- *Mit művelsz Celeste? Te nem is, szereted Coopert. Nem is olyan helyes, mint Charlie és nem is kedvel ő téged. Vagyis nem úgy, mint Samanth –át. Ez csak egy olcsó fellángolás, te is tudod.* - Tudtam, hogy ez édes kevés ahhoz, hogy a szerelem dózisomat legyőzzem de, ha túl sokáig sugallom ezt az érzést feléje, akkor hátha megtör, és belátja igazam van.
- Nem én szeretem Coopert s ő is engem. Kit érdekel Samantha. Azt se tom ki az! – bizonygatta magának, vagyis nekem kissé ingerülten. Ebből tudtam, egyszer meg fog töri. De ki tudja meddig tart majd ez el. Nincs olyan sok ideje, hogy napokig eltartson.
- *Nem Celest te egy álomvilágban élsz és elvakít a rózsaszín köd, amit nem is Cooper iránt érzel. Te is tudod, hogy Charlie iránt erősebb vágyat érzel. Vagy tévedek?* – A kérdezés mindig jó taktika akkor általában ráébrednek egy kis igazságra.
- Hát az igaz… de Cooper mégis csak Cooper, akit nekem teremtett a sors. – Már látom túl jó munkát, végeztem ez hiba.
- *Ezt ki mondta neked?* – Ismét a kérdezés taktika az az előbb elbizonytalanította. Ha szerencsém van talán, össze is jöhet.
- Hát a szívem! – Áh ez reménytelem.
- *A szíved én vagyok és én, nem ezt mondom, hanem hogy Charlie az, akit igazán szeretek. Cooper meg csak egy fellángolás.*
- De hát… én ezt nem értem… Igaz Charlie olyan… olyan más, mint Cooper és… és én szeretem Charlie –t, de Cooper… Egy fellángolás?
- *Igen az egy olcsó fellángolás az igaz szerelmem Charlie!* –Áh mondtam én, egyszerű volt, mint a karikacsapás szerencsére Celeste igen irányítható.
- Áh Charlie megyek, és óra után beszélek…
- Celeste Swans. Meg válaszolnád a kérdésemet?
Hancok tanár úr hívta fel Celest –ét így az elmélkedéseit félbehagyta. Ez egy részről jól jött, így nem gondolja meg magát. Talán.
- És most Cooper… - emlékeztettem magamat a másik félre, akit ugyan nem oltottam be, de így fejben noszogattam. Ő talán könnyebb lesz? Nem tudom. De reménykedem.
Cooper –nek angol órája volt a hetes teremben. Ezt Celeste gondolataiból szűrtem ki még az előtt, hogy összezavartam volna elméjét. Tudtam, hol van a hetes terem, bár nem a hatos terem mellett volt mivel már három éve idejártam, tudtam melyik terem, hol van.
Egy emelettel feljebb volt a folyosó közepe felé. Gyorsan behatoltam az osztályba majd Cooper fejébe hogy megtudjam mi zajlik az ő elméjében.
- Áh Valter tanár úr már megint a Földrajzot keveri az angollal. Megmondaná már valaki neki, hogy ez ANGOL ÓRA! – Szerencse ő nem Celeste -n gondolkodik, és azon hogy menyire szereti, bár így nehéz lesz előhozni a témát… - Jéh, észre sem vettem Samantha új ruhát vett magának. Milyen jól illik ez a bőréhez. És a szeméhez… - Áh ez könnyű lesz.
- *És milyen jól néz ki. Nagyon bejön nekem* – Hm nah erre mit lépsz, kérlek, érts egyet!
- Jah nagyon szexis megkérdezhetném: el akar –e jönni velem vacsorázni.
- Ez az! – Ordítottam fel a fa árnyékában. Ekkor észre vettem, hogy hangosan ordítottam, nem magamban. – Hoppá.
- *Az jó lenne de mi van Celest –el? Bár ő nem annyira szexis mint Samantha.* – Sajnos nem feledkezhettem meg Celest –ről.
- Igen Celest nehéz falat lesz. Meg kell neki mondanom, hogy én mást szeretek.
- *Igen meg kell. Például a szünetben?*
- Az lesz a legjobb. Haragudni fog de így helyes.
Cooper -t szerettem. Könnyen kezelhető és nagyon tisztességes fiú. Sőt udvarias is.
- Hátra van Charlie és Samantha. Bár Samantha, őt nem kell szerintem befolyásolnom. – vitattam meg magammal a dolgot. De a biztonság kedvéért belekukkantottam az agyába. Tiszta, minden rendben. Oda van Cooper -ért és még Cooper kapcsolata Celestel ma kezdődött miattam, nem tud semmit sem az egészről.
Bizakodtam hogy Charlie –t sem kell befolyásolnom. Gyorsan végig futottam gondolatban a folyosón és kerestem Charlie –t, hogy hol lehet órája. Benéztem mindenhova. De nem találtam sehol, aztán eszembe ötlött, talán Testnevelése van.
És jól ráhibáztam. Csakugyan az volt neki. Éppen kosárlabdáztak, amikor belehatoltam.
- Ezt nem hiszem el Celeste és Cooper. Cooper és Celeste. Ez nem áll össze.
- Hé Charlie! megy a passz - Így nehéz lesz, ha folyton megzavarják az agymenetét a kosárlabdával. Hm na jó! Ideje egy kis cselhez folyamodnom.
- *Oh de fáj a fejem, megszédültem le, kell ülnöm.* – Ez általában bejön az emberek képesek bármit bemesélni maguknak, főleg a jólétükkel kapcsolatban.
- Tényleg. Megszédültem – Fiúk egy picit leülök, megszédültem.
- Oké – Kántálták társai.
Végül is bejött. De sajnos ő megtudta a Baklövésemet így nehezebb lesz. – *Celest. Celest nem vonzódik Cooper –hez nem ez bizonyára csak kacsa Celest –nek inkább az olyanok jönnek be, mint én. Nem Cooper félék. És Celest –nek is tetszem, lesüt róla, hogy oda van értem, de sajnos róla is hogy én meg ő érte vagyok oda.* – Remélem nem volt túl sok infó számára.
- Igen ez igaz, de Én mit tehetnék?
- *Te beszari! Beszélhetnél vele, hogy van –e kedve randizni veled.* – A sértegetés jó taktika. Ilyenkor bedühödnek, és igazat adnak nekem.
- Nem vagyok beszari, csak figyel! A szünetben el is hívom randira persze ha tényleg nem jár Cooper –rel. – Oh ez az.
- *És mi van, ha csak az egy fellángolás semmi több az megakadályoz téged?* – Újra kérdezős taktika. Muszáj volt felhoznom, mert talán valamit még elcsesz.
- Nem. – Azt hiszem nyertem.
- *Akkor jó. Erős vagy helyes és mindenki imád. Celeste is.* – Úristen növelem az egóját nah ha, ez kell neki, hogy belássa akkor ezt is, megkapja.
- Igen és tökös… - Úgy döntöttem itt az ideje kiszállni Charlie agyából és átlépni a valóságba mielőtt valaki még azt hiszi, egy hulla van nekitámasztva ennek a fának.
Szépen elnyújtóztam és figyeltem a tájat. A suli nagyon csendes volt, nyugalmas és békés. Most az egyszer éreztem úgy, ez a kis zöld sziget az iskolával együtt olyan, mint egy álom és nem suli az, hanem valami békés álomszigeti szálloda. Furcsa volt így szemlélni a világot. Más szemszögből látni a dolgokat, mint amiket már megszoktunk. Egy őrületes tébolynak látszott ez az apró tini szerelem, számomra. Nem gondoltam hogy ilyen könnyen fog menni ez az egész, de hát az igaz szerelem mindig győz. Vagy legalábbis ezt szokták mondani a filmekben. Szeretem a munkámat. Állapítottam meg. Szeretek jót cselekedni. Ám sajgó szívvel nézem végig mindenki milyen boldog az igaz szerelmével, én meg… egyszerűen féltékeny vagyok csak, hogy nekem nincs senkim. A Cupido fiúk, pedig végleg elásták magukat nálam, hogy folyton csak a szerelemről beszélek és hogy miden happy. Persze én is ezen a véleményen vagyok, de moziban nem csak a romantikát akarom nézni. Szeretem, ha egy filmbe nem mindig jó a vége, amin lehet sírni, mint pl.: Titanic. De ha ezt megemlítem egy Cupido fiúnak, az őrültnek néz. Így hát végleg végeztem velük. De akkor kivel jöhetnék össze? Flörtangyallal? De az egyszer majd Cupido lesz. Vagy Bűnbánatanyallal? Azok túl mártírok. Vagy Írigységangyallal? Az meg túl irigy.
- Áh… reménytelem! – nyögtem fel. És ezzel a hévvel a hajamba kaptam, hogy fölborzoljam azt. Lassan és óvatosan húztam vissza a kezemet így észrevettem az órámat és megállítottam a kezemet a szemem előtt.
- Még 20 percem van – állapítottam meg unalmasan. – Kezdjem, megtervezni az alibim vagy ellenőrizem őket? – tettem föl magamnak a kérdést mivel sok időm volt még úgy döntöttem mind kettő.
- Rendben akkor először is… mi is legyen… áh az nem jó!… A nagyis jobb.
***
Elérkezett a szünet, nagy nehezen. Örültem, hogy ebben a szünetben minden visszaáll a normális kerékvágásba, és a Baklövésem elfelejtődik. Az alibimet végül is módosítottam, hogy el kellet mennem a Koleszomba a barátnőm megbetegedett. Otthon van egyedül, nincs ki ápolja. Ez egy részből igaz volt. Otthon volt egyedül és senki sem ápolta, de másrészről hazugság, mert Mary nem lehetett beteg, mert félember. De úgyvéve mégis hazugság. Nem. Féligazság. Le is ellenőriztem mind a négyüket és nem volt baj. De azért rájuk löktem még egy kis sugallatot biztos, ami biztos. Az ellógott órámért az igazolást vittem, amit a barátnőm sietve írt alá. Ez annyiból volt jobb a nagyisnál, hogy azt hazudta ma Mary hogy beteg, mert nem küldetést kapott. Mivel csak flörtangyal volt, a küldetései még közép szintűek sem voltak, de Mary maximalista és e csekély munkát is nagy élvezettel csinálta. Olyan volt, mint én. Amikor megírta nekem, hogy „Tisztelt Hancok tanár ú!r Madison miattam hagyta ki a biológia órát, mert megbetegedtem és haza jött ápolni, de biztosítottam neki hogy jól vagyok és nem fog több órát kihagyni. Mary” Kedves volt hogy ezt megtette nekem. Oh, de egy pillanat… Azt írta „Madison” de itt Mirandának ismernek.
- Óh, a fenébe! – ordítottam fel az igazgatói iroda előtt, mikor észrevettem Mary a nagy sietésben az igazi nevemet írta le. Nem az állnevemet.
- Mi a baj kedveském? – kérdezte meg tőlem Miss Winstep, ki az igazgató titkárnője volt.
- Óh semmi. Csak a barátnőm elírta a nevemet - Winstep nagyon megértő volt a maga módján és segítő kész, de ebben ő most nem tudott segíteni.
- Had nézzem csak! – Elgondolkoztam egy darabig hogy odaadjam -e neki a lapot, de aztán úgy döntöttem, miért ne. Hisz, ha megtudja az igazi nevemet Madison, nem fogja azt hinni, hogy ez az igazi nevem, hanem csak, azt hogy a kelekótya barátnőm nem tud írni. Majd szép óvatosan átnyújtottam neki a lapot. Ügyelve arra semmilyen hírtelen mozdulatot ne tegyek, mintha attól féltem volna a lap, szétporlad a kezemben, vagy a nő ijed meg, ha feltünősködöm. De egyik sem történt, meg a lap egyben maradt, a nő meg még lélegzett. Elvette, majd áttanulmányozta és végül a végén csak ennyit mondott:
- Hhmm….
- Mi az? – nem tudtam mit mondani a reakciójára, ezért a kérdezés volt a legtisztább.
- Tényleg Miranda, Madison… Elég hasonlók. De no probléno! – mire mondta azt, hogy no probléno? Azzal elővett egy kék tollat, húzott egy csíkot egy másik lapra, majd a két lapot egymás mellé helyezte, majd ezt állapította meg: - Túl világos.
Még néhány tollat kipróbált, amikor megtalálta a tökéletest. Nem teljesen ugyanolyan volt, de az hasonlított a legjobban, majd átírta a Madisont, Mirandára.
- Nah így jó is. Most jut eszembe, az igazgató elment kávézni. Nem kell megvárnod, én odaadom majd neki az igazolást. Rendben?
Nem tévedtem Winstep –pel kapcsolatban. Mindenre tud megoldást, mint egy szuperhős. És most nagyon is megkedveltem. Jövök eggyel neki. Ám Mary –vel otthon el kell beszélgetnem, persze nagyon kedves volt hogy meg írta nekem és végül is én zaklattam, amikor küldetésre igyekezett, de akkor már legalább 100 –szor ecseteltem neki, hogy hívjon Miradának ne Madisonnak, de otthon és máshol ha csak mi ketten beszélgetünk mindig Mes –nek hív. És hogy neki nem tetszik az állneve s ő az igazit, használja, nem kell azért mást is az igazi nevén hívnia. De már belefáradtam, és ha valaki megkérdezi miért hív. Mes –nek elmondom, hogy Mary úgy gondolja a Mes a Miranda rövidítése.
- Köszönöm Miss Winstep – észrevettem az elmélkedésem alatt egészen ott álltam Winstep –nél és kb 1 percig magamban elmélkedtem, mintha fáziskésésben lennék vagy mi. Így gyorsan megköszöntem, majd távoztam.
Tudtam, ha a második órát ellógom, akkor jót teszek magammal, hisz helyre tudom hozni a Baklövésemet. És ez sikerült is mármint azt hiszem. Ebben a szünetben történt minden én meg az igazgató titkárnőjével töltöttem. Milyen önző vagyok. Figyelnem, kellet volna mi van, ha most minden dugába dőlt? Mert nem sugalltam nekik az igazságot. Nagyon kimerített az akcióm Cupido –ilag és ha most nem kapok egy nagyobb adag szerelmes feltöltődést, kipurcanok. Ha most minden tönkre ment, én ma már nem tudok segíteni. Nincs annyi erőm, hogy újra mindezt végig csináljam. Jól jönne, ha most nélkülem sikerült volna, mert akkor feltöltődnék és nem kéne tovább ezen az ügyön nyűglődni. És ha ilyen gyorsan mindent helyre tettem a Cupido újságban valószínűleg egy apró rovat sem lesz az akciómról.
Siettem az órámra a 10 –es teremben volt fizikám. Ezt az óránt imádtam, mert jó formán nem kellett semmit sem csinálni órán, csak aktívan unatkozni. A tanárunk, Kondor tanár úr nagyon Unalmas alak volt. Így ezen az órán a tanulást hanyagoltuk. Engem igazából a tanulás sohasem izgatott mivel nem vagyok ember, nincs jövőm. És én a mának élek.
1 megjegyzés:
Sziaa (:
hűű nagyon remélem, hogy sikerült helyrehoznia :P :D egyébként nagyon tetszett *.* :D kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz majd :P xoxo (:
Megjegyzés küldése