8. rész: Sárga szörny 2.

8. rész 2.

Sárga szörny

Észre sem vettük, de megtelt az iskola és az a vasrácsos kapu kinyílt. Épp, hogy csak odaértem az órára. Gondolom ő is így volt ezzel.
Az első órám biológia volt és halál unalom. Majdnem visszaaludtam, csak a padtársam Adam nem hagyta ezt. Eddig sem voltam jóban vele, mert szerintem nagyon stréber s nagyon undok volt mindig velem, de most képes lettem volna megfojtani. Tudtam miért utál engem, mert úgy mond jobb tanuló voltam mint ő. De nem direkt. Azért élveztem, hogy húzhatom.
De rém álom volt mellette ülni. Én nem is akartam, csak muszáj volt, mert mellé ültettek, hogy két úgymond okos egymással dolgozzon. Upf… Ezzel egy cseppet sem értettem egyet. Viszont szerencsém volt mert csak biológián kellett mellette ülnöm. A többi órámon általában egyedül ültem, szerencsére. Mivel nem szoktam oda figyelni az épp aktuális órára sokszor volt, hogy csak mulattam az emberek gondolatain. Jobb időtöltés volt, mint a tanulás, az egyszer biztos.
Ám ma máson jártak a gondolataim, mint a biológia vagy mások szórakoztató álmodozásai. Ma én voltam a gondolataim fő témája és persze Michael. Nagyon boldog voltam hogy ő is randinak tartja a holnapi találkánkat, és az is jól esett, hogy ma tudtam vele kötöttségek nélkül lazán beszélgetni. Még most is ájuldoztam magamtól, hogy milyen ügyes voltam. Semmi dadogás s nem egyszavas mondatok. *Ügyes Madison!* – dicsértem magamat de… Épp ez a baj. Madison. Ő is tudja, vagyis nem, de annak hív. Madison –nak. Ez így nem lesz jó. *Hát nem.* Ezt még meg kell oldanom… - *De gyorsan még valaki megtudja és ő is úgy fog majd hívni és talán… lassan az egész suli. Oh ne…* - Nem, semmi ilyen nem fog történni. - *Remélem is.* - „Én is.” – szépen elbeszélgettem magammal. Még jól is esett.
Mi lenne, ha most meghallgatnám, mi van vele? – *Kockázatos lenne.* – Ha ügyes vagyok nem. – *De…* - „Kuss! Tudod úgyis megteszem.”– *Sajnos igen.* – megint az agyammal beszéltem.
Viszont a szívemmel akartam inkább, mert ő cselekedett volna már. De nem állított meg most az ésszerűség. Gyorsan felmértem a terepet senki sem figyelt. Hancoc tanár úr sem, aki most helyettesítette Mirs Gildet a biológia tanárnőnket. Adam meg végképp nem, valósággal kiesett a szeme, Hancoc tanár úr minden szavát itta és jegyzetelt.
*Mutáns!* – Igen, végre a szívem beszélt. Ez még nagyobb erőt adott s nem vártam tovább, hanem cselekedtem, mert ideje volt már. Tudni akartam mit gondol rólam Michael, tudni akartam hogy viszonyul hozzám. Gondoltam hogy tetszem neki, másként nem hívott volna el, csak azt nem értettem. Miért?
Most volt az egyik legalkalmasabb idő hogy behatoljak intimszférájába. Itt szemmel tudtam tartani, mert nem mozdult ki az iskolából és nyugodt többnyire.
*Cselekedj már!* – parancsolt rám a rég hallott szív.
Rendben. Tudtam, hogy Történelem órája van, hisz én mondtam el neki, hogy hol találja a 12 –es termet. Így könnyedén eltaláltam hozzá gondolatban. Ám hosszú ideig tartott, mert félszemmel, a gondolatommal végig rohantam a folyosón, félszemmel, pedig úgy tettem mintha figyeltem volna az órát, és lestem is kinek tűnik fel, hogy nem vagyok éppen beszámítható állapotban. Végül is odaértem és nem haboztam, berontottam az ajtón s kerestem Michael –t. Meg találtam a középső sorban ült leghátul és épp vigyorgott.
- Mint mindig. – nagyon halkan, alig hallhatóan, de kimondtam amit gondoltam. Szerencsére nem hallotta Adam a nagy sürgő - forgásában.
Visszatértem a terembe ülő Michael –re. Bele is akartam hatolni a tudatába, hogy megtudjam min mulat ennyire jól, ám valakik gondolata erősebb volt és érdekes dolgot hallottam. Kim Hamis gondolatait hallottam és néhány követőét. Vagyis a PomPomGirl –ek gyülekeztek élükön Kim -mel a kapitánnyal.
Tejes volt a zűrzavar, mindenki gondolata csak úgy ordított belőlük. Be is fogtam a fülemet, de tudtam nem használ semmit. Adam még ezt sem vette észre. *Vakegér!* – csépeltem újra.
Mindenki gondolta hangos volt, de egy valakié kiemelkedett közülük. Igen Kim –é ő volt a leghangosabb. Ráfókuszáltam, bár felesleges volt, mert amúgy is hallottam, de idegesítő volt, hogy mindenki csak úgy csacsog és csacsog. Így csak Kim –ét hallottam. Kissé lehalkítottam hangját majd próbáltam értelmezni mit hallok.
- … helyes és izmos. Pont nekem való! Tuti futballozik, és ha a csapatkapitány lesz… Rá kell hajtanom. Ilyen pasi nem terem minden hol. És még menőbb leszek. Áh, őt a sors küldte nekem. Ez így helyes. Oh ő még helyesebb és a… - Megszakítottam a kapcsolatot Kimmel kiugrottam a fejéből és… hallottam még, de a többieket is így elhalkult a hangja kissé. A többiek is Michael őrjítő testéről és irtó helyes arcáról ábrándoztak de senki más nem akart rá hajtani így nem érdekeltek. Ám Kim gondolatai és tervei hallatán elfogott egy különös érzés azt hiszem féltékeny lettem. Vagy irigy? Nem tudtam, de azt igen: Kim még jobban meggyűlöltelek. Igen ez az. Gyűlöltem, mert… mert Michael tökéletes párja lett volna. Mert olyan volt mint… ő is tudta Michael –t neki rendelte a sors ő PomPom kapitány és Michael… ő pedig nem sokára futball sztár. Tökéletes páros lennének. De mi van velem? Ha nem beszéltem volna vele akkor… én, most valószínűleg egy senki lennék Michael életében. De beszéltem vele és… valami volt akkor. Boldog voltam. És most pedig… elfogott az a Sárga Szörny. Magával cipelt és megbűvölt, hogy féltékenységet s irigységet érezzek Kim Hamis iránt. Ennél jobban még soha nem kívántam hogy bárcsak ember lehessek és nem csak egy ember, hanem Kim Hamis. Michael párja, akit neki teremtett a sors.
*Állj! Kergesd el ezt a lehetetlen kívánságot és térj észhez! Te nem lehetsz ember, főleg nem Kim szőke barbee baba! Te Madison vagy és Cupido. Szedd össze magad!* – újra ép eszemmel találtam szembe magam és nem tetszett. Viszont segített nekem, hogy másra koncentrálhassak. Michael –ra, vagyis a gondolataira.
Kiszakadtam a PomPomGirl közegből és Michael -ra koncentráltam. Kiszűrtem minden más hangot, csak az övét hallottam, olyan tiszta ismerős, kellemes volt épp valamilyen elmélkedés közepén tartott, amikor belehallgatóztam:
- X –szer mínusz az 2 a harmadikon… - nem igazán értettem miért matekot számol történelmen. Aztán hirtelen átváltott valami másra: - El kell vinnem szervizbe a kocsit. De hol van itt Sirs –ben? Nem is ismerem ezt az isten verte várost. Los Angeles. Oh ha… mennyire hiányzol – Fontos információ: Los Angeles –ből jött és hiányzik neki. Aztán elhallgatott nem gondolt semmire csak a tollát csettintgette. Aztán… :
- Madison – húh rám gondol. Ez az! – Hhm… Madison. Szép név!... olya furcsa, nem, nem is különös, titokzatos. De mit titkol? Ki ő? – Hát feltűnt neki, hogy nem vagyok hétköznapi. Áh… remélem, nem csak azért hívott el – Meg kell tudnom mindent róla. Olyan érdekes…
Csörrr… Csörrr… Csörrr…
- Már vége is az órának? Meddig tart itt a tanóra, csak negyvenöt perc? Bezzeg Kaliforniában 50 perces volt. Lehet nem lesz olyan rossz…
Kiszakadtam Michael fejéből, mert nem csak neki volt vége az órájának. Nekem is. És már kezdett ürülni a terem. Szerencsére senki nem vette észre, hogy nem köztük jártam. Nagy szerencsére. Ám nem tudtam, örüljek, vagy elkeseredjek. Mert Michael rám gondolt és nem holmi Kim Hamis –re. Nem, rám, de meg akar fejteni, ami nem lenne éppen szerencsés húzás részéről. Jobb, ha nem tudunk mindent. Nem is tudom elképzelni, mi történne, ha megtudná Cupido vagyok, valószínűleg nem egy kellemes beszélgetés lenne amit teázás és sütizés közben lehetne megejteni. De még bele sem merek gondolni, mit csinálna akkor, valószínűleg először becsukatna diliházba vagy egy kutatóintézetbe. Jobb, ha nem tudja.
A folyosón sétáltam már a sürgő tömeg kellős közepén és elmélkedéseimből felészleltem, amikor meg láttam őt… Igen őt. Őt, akiről elmélkedtem. Michael –t. Épp szembe jött vele néhány újonnan szerzett barátaival együtt. Köztük szerepelt a már említett Charlie Body és meglepő módon Cooper Spray. És még két ismeretlen arc. Nem tudtam kitérni előlük. A folyosó vagy 9 méter széles volt de annyian voltunk… egyszerűen nem ment semerre sem. Se balra, se jobbra még vissza felé sem. Csak egyenesen előre Michael útjába. De amint láttam, ő nem is tett semmit hogy kikerüljön, pedig azt hittem suliban nem dumálunk. Vagy csak hittem.
Már csak 2 és fél méter volt köztünk és én nem tudtam semerre sem mozdulni. Mit tegyek?
És ekkor megjelent arcán az a mosolya, amit szinte minden második másod percben megfigyelhettem rajta. Most valószínűleg az én elkeseredett arckifejezésem vidította fel. Vagy ez a csapda helyzet?
Engem inkább a sírás kerülgetett, mert semmi kedvem nem volt barátaival találkozni. Nem volt mindenkiről jó véleményem, csak Cooper –ről, de nem voltunk köszönő viszonyban. Így mindenképpen kínos lesz ez a találkozás.
A méterek csökkentek közöttünk és aztán… szembe kerültem vele. Felnéztem rá, mert magasabb volt nálam. Nem akaródzott kedvem kikerüli, de amint láttam neki sem. Vártunk némán egy másodpercig aztán ő rákezdett:
- Szia – nem mondott semmi többet.
A barátai értetlenül néztek minket, kissé hátrébb húzódtak tőlünk de még halló távolságban voltak.
- Te köszönsz nekem? – kissé mérges voltam még Kim miatt, meg amiatt hogy meg akar fejteni. Ne akarjon és… ha szeret valamennyit is, ne azért szeressen!
- Igen. Vagy… nem kéne? Talán cikinek tartasz? – a hangjában gúny és elszántság kavarodott.
Mind ketten tudtuk, aki itt ciki lehet a másiknak, az én vagyok az ő számára, de ő nem tartott annak, mert köszönt.
- Ha- ha nagyon vicces – mondtam viccelődve már, de volt még egy kis él a hangomban. – Milyen volt az első órád itt Sirs –ben?
- Nagyszerű. Egyszerűen halálra untam magam. Ezt már tanultam. Tavaly… előtt.
- Megtudom érteni, én is… - nem folytattam, mert rájöttem, majdnem bevallomtam, hogy örökéletű vagyok.
Várta hogy befejezzem, de hiába várt.
- ,Én is’ mi? – rákérdezett.
- Hm? Micsoda? – tettem az ártatlant.
- Erről beszélek, te nagyon titokzatos vagy! Sokszor nem értelek. És olyan régies a nyelvhasználatod. Már meg ne sértődj. – Ne! Ne már! Ne fejtsd meg Michael!
- Nem tom mire érted? De nekem bocs, de már mennem kell. Ha nem gond? Majd dumálunk még. Szia. – Véget vetettem a beszélgetésnek, mert már a folyosó kissé kiürült és ki tudtam kerülni. Meg nem akartam firtatni menyire fura vagyok.
Olyan gyorsan elsprinteltem hogy nem hallottam semmit, még azt sem hallottam, hogy elköszönt volna. Lehet hogy nem is köszönt.
Nem lehet igaz, nem hibázhatok többet. Nem szabad hogy kiderítse a titkomat s nem szabad elszólnom többet magamat. Michael amilyen jó hatással van rám, olyan nagy veszélybe került a titkom is. A titkom, amit ember még nem tud rólam. A titok, amit nem szabad megtudnia, mert az veszélybe keverhetne, de nem csak engem hanem őt is. És ilyen kockázatnak nem tehetem ki. Soha. Azt nem bocsátanám meg magamnak, ha baja esne, miattam. A főbb vezetők haragja nem éppen semmiség. Nem szabad, hogy megtapasztaljuk saját bőrünkön. Főleg Michael –nek nem szabad. Ám mégsem akarom, hogy holmi Kim Hamis –el jöjjön össze, helyettem, még ha ő is lenne élete párja. Ő jobbat érdemel. Még ha nem is engem.

A fejezethez hozzáfűzni valóm csak annyi... hogy sietve írtam. Így nem hiszem hogy annyira jó lett. Persze nekem tetszik, de megint túl ragosztam mindent. Nah mindegy :) A következővel sietek és próbálok több humort, izgalmat és persze szerelmet belecsempészni.

Komit :)

8. rész: Sárga szörny 1.

8. rész 1.

Sárga szörny

- Hozhatok valamit, Miranda drágám? – Anni érdeklődő arckifejezéssel nézett. Bal kezében a noteszét a szorongatta, a jobban pedig egy tollat s várta hogy leírhassa a rendelést. – Vagy most is csak capuchino –t kérsz? – találgatta, mintsem kérdezte.
- Igen. Köszönöm, csak azt - válaszoltam kissé szeleburdin, félszeg hangon.
Nem nagyon voltam magamnál, még mindig izgatott voltam, de már egyre jobban féltem a találkozásunktól. Igaz nem volt kőbe vésve, hogy ma találkozunk, de valószínű. Mivel ez lesz az első hivatalos napja a suliba, tuti lerohamozzák, így az már nem valószínű, hogy két mondatnál többet beszélünk. *Kár!* Viszont nem szabad túl nyomulósnak látszanom.
*Ez csak játék. Ne feledd! Semmi több. Csak buli. Több nem lehet. Nem szabad hogy több legyen. Ezt soha se feledd! Mások vagytok. Nem szabad, hogy több legyen köztetek mit egy enyhe fellángolás.*
„Tudom. Nem feledem” – válaszoltam magamnak, aki most az agyamat testesítette meg és nem a szívemet.
- Tessék kedveském, itt van – Anni elém rakta a capuchino –t, majd kedvesen rám mosolygott.
Én viszonoztam mosolyát, majd rákérdeztem: - Milyen napod lesz ma?
- Hhmm… úgy tűnik jó. A csillagok szerint ma megismerkedek egy ismeretlen bakkal – Anni nagyon hitt a csillagokban és a jóslásban.
Én nem hittem egyikben sem, de mindig végig hallgattam mit jósoltak az én csillagjegyemre. Bár én nem ember voltam, és nem születtem, hanem teremtem, attól még végighallgattam
a szónoklatát. Mivel május 30. –án úgymond születtem, iker volt a csillagjegyem. Anni –nek a kos és most kivételesen saját jóslatát kérdeztem tőle.
- Az jó. És mit gondolsz, ez olyan szerelemszerű, vagy csak egy jó barát, netán csak egy új vendég? – próbáltam megfejteni vagy csak alapokat állítani ennek az egésznek.
- Nem igazán tudom. De ma majd kiderül. Nem izgatom magamat miatta, hisz úgy is eljön, akkor meg nincs értelme feleslegesen kikészíteni magamat. Nem igaz? – olyan volt mintha Anni nekem mondta volna az egészet. Mintha csak engem akart volna lenyugtatni, és nem magának mondta volna.
Anni is fura volt ma, mint Mary. De hát mindenki fura egy kicsit, én is az vagyok. Anni pedig olyan, hogy akarata s tudata ellenére is segít mindenkinek. Ez is olyan volt. Bár Mary próbált lenyugtatni, neki nem jött össze. Anni pedig úgy hogy nem is tudta, kicsit lecsillapított. Ezért is szerettem meg. Pontosan azért mert hatalmas szíve volt és anyáskodó. Nekem nincs anyám se vérszerinti családom. Csak Anni és Mary volt számomra senki más. Anni az anyám Mary pedig a testvérem és egyben a legjobb barátom. Ők az én családom.
- De igen. Felesleges izgatnod magadat – válaszoltam végül is Anni kurta kérdésére.
- Anni a hatosnál… - hallottam Joe hangját. Ő volt a szakács.
Joe –t is szerettem egy kedves ember volt ám roppant szeretett parancsolgatni. Most is épp Anni –t akarta ugráltatni. Persze mert a hatosnál valaki rendelni akart és nem volt reggel más pincér csak Anni. Így gyéren elköszöntem tőle s ő is tőlem, mert mind ketten tudtuk most nem éppen alkalmas a cseverészésünk.
Miután Anni elment én ott maradtam egyedül a kabinomban a gondolataimmal. Most épp azon törtem a fejemet, mit kell még elintéznem. *Házifeledatok!* – emlékeztettem magamat a listám élén álló feladatra. Elő vettem a táskámból a fizikát, biológiát, matekot és az angolt. Csak ezekből volt házi feladat. Egy normális embernek ez sok lett volna, de nekem a fél fogamra sem elég.
Neki álltam, aztán 5 perc múlva újra az asztal fölött könyököltem s unottan vettem észre tényleg túl korán keltem fel. Nem volt mit tennem és még volt 1 teljes kerek órám. Így elmerültem figyeltem az embereket, akik betértek kedvenc reggelizőmbe. Mindenki nagyon fura volt ma. Az öreg úr aki mindig pontban hét óra 5 perckor ékezett, és mindig az ajtófelőli harmadik bárszékre ült le, most nem volt ott. Ez az első, hogy nem látom itt. Pedig már ő is törzsvendég volt csak úgy mint én. Hhm… de nem csak ő… mások is hiányoztak. És sok új arc volt, sok ismeretlen, de kedves. Így hát nem is törődtem velük. Nem volt mitől félnem, nem volt senki aki bánthatott volna. Senki, csak 1 valaki, de vele a suliban kell találkoznom, így ő biztos nem kerül ide.
Úgy döntöttem nézem inkább a capuchinomat az megnyugtat. A színe mint mindig nem volt igazán bizalom gerjesztő olyan drappos barnás árnyalatok közt ingázott. Nem a kedvenc színeim. Nekem a vidám meleg színek jöttek be, bár a barna is tetszett, de azért nem a favoritom. Nem tudom milyen az az étel ami számomra bizalom gerjesztő lenne, hisz látszatra nekem minden ennivaló fura vagy csak nem íncsiklandó. Ez a capuchino sem volt az, mégis úgy megkóstoltam volna. Csak egyszer. Tudtam nem éreztem volna az ízét sem a hőmérsékletét mert már egyszer meg kellett kóstolnom és akkor sem éreztem semmit. S másnap mehettem a mi fajtáknak elő állított detoxba. Még most is bele borzongok. Nem egy kellemes hely. De még is bele akartam kortyolni, nem azért hogy emberinek tűnjek, sem azért mert kíváncsi voltam és végkép nem azért mert megakartam látogatni Gini -t a detox derék dolgozóját. Hanem mert érezni akartam az ízét, tudni akartam keserű –e, édes vagy cukros. Megkérdezhetném, de nem úgy akartam tudni, hogy valaki elmondja, hanem érezni akartam, nem is, ízlelni. *Kár hogy ez lehetetlen.* Igen, nagy kár. – szomorúan bújtam az innivalót. Nem pillantottam fel, csak meredtem a papírpohárra. Körülöttem megszűnt a világ és csak én voltam meg az az emberi folyadék ami kész koffein bomba. Magamhoz húztam és mélyet szippantottam belőle, mert attól hogy nem ihatok belőle az még nem azt jelenti hogy nem is szaglászhatom.
Finom – állapítottam meg. Az illata az volt, számomra… az ízéről, pedig nem nyilatkozhatok.
Még bújtam egy darabig a poharamat aztán felkaptam, Anni -nek kifizettem az árát, majd szép csendben távoztam. Nem bírtam tovább emberek közt lenni, tudtam senki sem figyel, még is úgy éreztem jobb lenne ha sétálnék egy kicsit, talán az jót tenne nekem. És így is volt. Amint újra friss oxigént szívtam magamba kellemesnek éreztem az életet s vidám voltam. Nem tudom hova, csak úgy sétáltam össze – vissza kezembe a capuchino -val amiből nem ittam csak az illatát. Még meleg volt, gőzölgött is.
És pocsékba megy, miattam – szidtam magamat de tudtam értelmetlen.

­***

Nem vettem egy darabig észre hova is értem csak akkor amikor neki ütköztem egy kapunak. Hitetlenkedve fogtam föl hogy elsétáltam a suliig úgy hogy nem is oda akartam kilyukadni.
Észvesztő milyen vagyok – csépeltem ismét magamat.
A kapu aminek neki ütköztem az az iskolai kovácsoltvasrács volt. Zárva állt.
Igen mert miden normális ember… lény ilyenkor még alszik, vagy otthon van és készülődik – motyogtam gondolataimban.
Volt egy pad a suli kapu előtt, viszonylag tiszta volt így leültem és ellazítottam magamat. Aztán felemeltem azt a kezemet, amiben a gőzölgő íncsiklandó illatú koffein bombám volt.
Amit sajnos soha nem kóstolhatok meg – biggyesztettem oda.
Megnéztem rajta az órámat, és csalódottan fogtam föl, még mindig van háromnegyed órám.
- Úristen mit csinálok Én addig – suttogtam magamnak, de így is elég hallható volt főleg az én szó.
- Talán szórakoztatsz engem – *Ez nem lehet igaz!* Ilyen nem létezik, hogy mindig a semmiből itt terem. Még a lépteit sem hallottam és már megint itt van az úgy mond életem, izgalmam, játékom. De hogy kerül ide?
Lassan kinyitottam a szememet, amit akkor csuktam be miután unottan megjegyeztem, szétunom a fejemet még háromnegyed órán át. Majd lassan balra fordultam, ahonnan véltem hallani az angyali hangot.
- Szia. Te megint honnan kerültél ide? És mért vagy itt ilyen korán, hisz 8 –kor kezdődik a tanítás – köszöntöttem majd feltettem neki legfontosabb kérdéseimet, amik csak eszembe jutottak.
- Hello neked is… - kuncogásba tör ki. Most meg miért nevet?... Elfelejtettem belenézni az agyába, majd angolon megteszem. - … most már tudom. Nekem elfelejtettek szólni mikor kell jönni. Mivel a régi sulimban fél nyolckor kezdődött a tanítás… nem tudtam, itt hogy van ez az egész, s gondoltam nem baj ha előbb itt vagyok.
Csak most vettem észre mit is visel, egy drapp nadrágot, egy fehér atlétát s egy barna dzsekit. *Remek, úgy néz ki mint a capuchinom.* – alig bírtam megállni a nevetést, de nem azért mert röhejesen festett. Nem, nem azért… mert úgy nézett ki mint egy férfimodell. Hanem, mert ez az irónia… komolyan mondom már az őrületbe kerget. Viszont, egyre jobban kezdett megtetszeni ez a két szín: drapp és barna. Jól illett a hajához… és a tengerkék szempárjához.
- Okos. Mióta várakozol? – kérdeztem, majd elhessegetem az a gondolatot, hogy talán ő rám is várt.
- Nem sok ideje… olyan 10 perce – szegény. Mikor kelhetett? Ezt azért mégsem kérdezem meg tőle. – És te amúgy hogyhogy ilyen korán itt vagy? De már nem használhatod azt, hogy nem tudtad mire kell jönni – ejtet meg egy újabb mosolyt. *De jó kedvében van.*
- Hát én… itt alszom – mondtam pimaszul.
- Itt? – nevetett és értette a viccet.
- Igen, itt a padon – majd megnéztem az említett tárgyat s észrevettem a capuchinomat. El is feledtem, majd támad egy ötletem. – Hé Michael! Nem kéne egy capuchino?
Még mindig ott állt a baloldalamon és nevetgélt. Majd megmoccan és elindult, hogy leüljön mellém. Mikor végzett e tevékenységgel rákérdezett.
- Mért, te nem szereted? – értetlenséget tükrözött tekintete.
- Nem szeretem a koffeint – válaszoltam neki lazán s természetesen.
- Akkor, hogy kerül hozzád?...
- Vettem – válaszoltam. Nem is vettem észre milyen hülyeséget mondtam, de betudja majd (remélhetően) pillanatnyi elmezavarnak.
- Oh, higgy nekem! Te tényleg bonyolult vagy – Nem. Csak ha veled vagyok, és ezt hozod ki belőlem. Őszinte vagyok de még sem.
- Már mondták – fél mosollyal közöltem s ő is így fogadta. – Akkor?
- Persze. Ne menjen kárba. Meg úgyis mindjárt lecsukódik a szemem – ez nem igazán látszott rajta.
- Kösz azért nem vagyok ennyire unalmas – viccelődtem majd átnyújtottam a capuchino –t
- Ha tudnád… te sokkal izgalmasabb vagy minden embernél – *Meg hiszem azt!*
- Kösz a bókot. Különben te sem vagy egy… rakás unalom.
- Köszönöm, én is – válaszolta majd bele ivott az italomba. Úgy látszott ízlik neki bárcsak…
*Áh ezt fejesd el! Te nem lehetsz ember és ez így van jól.* Ki számára? – elhessegetem e gondolataimat s majd újakat keresetem. Mert nagyon meglepődtem magamon, hogy nem dadogok, és össze tudok állítani egy értelmes mondatot. Hhm… furcsa milyen könnyen tudok most vele beszélni. Múltkor egy értelmes szót alig tudtam kinyögni most meg… olyanok vagyunk, mintha már évek óta ismernénk egymást. És… olyan mulatságos vele lenni. S egyre könnyebb is. *Látod nem lesz ebből semmi baj! Csak el ne feled ez ,csak játék’ semmi több!* – most az a hang, ami belőlem szólt a szívemből jött, csak a vége volt az eszem.
Még szürcsölte az italt mikor rákérdeztem:
- Te tulajdon képpen ki vagy? Azt már tudom, hogy Michael –nek hívnak és a régi sulidban előbb kezdődött a tanítás, de más egyebet… nem tudok rólad.
- Hhm mit meséljek… - töprengett valamin aztán hirtelen felpattantak a szemei és rám meredtek. - Milyen pletykákat terjesztettek rólam?...
Várta a választ, de én nem igazán értettem a kérdést.
- Ezt hogy érted? – meg is osztottam vele a tudatlanságomat.
- Hát… úgy értem eddig mit hallottál rólam? Szóval valaki terjesztett már olyat például hogy… az apám katona, az anyám meg… nem is tudom… bérgyilkos!?
- Nem. Még nem. Ilyet még nem… - igazából nem is hallottam más egyebet róla, csak azt, hogy irtó helyes, de ez nem pletyka, ez igaz volt.
- Akkor hallottál valami mást rólam? – érdeklődő tekintetét az enyémbe szúrta és nem engedte el. Mintha ki akarta volna olvasni a szememből a választ.
- Nem igazán hallottam rólad pletykákat… csak annyit tudtam hogy jön egy ÚJFIÚ aki állatira helyes… - a vége csak úgy kicsúszott a számon nem akartam megmondani az igazat de azok a szemek… mintha megbűvöltek volna hogy csak is az igazat mondjam.
Mostantól a barátias társalgásnak vége, tuti hebegni -habogni fogok csak, és el is fogok pirulni.
- Oh… és szerinted igaz? – Tudtam hogy rá kérdez… *Persze, mert mindenki rákérdezne.*
- Persze – *Nah… most figyelj! Eszem ágában nincs növelni az egóját:* - hisz itt vagy. Vagy nem? – *Bocsi, ilyen könnyen nem adom magam.*
- Ühm… nem arra gondoltam, hanem… - nevetnie kellett a pimaszkodásomon, de aztán folytatta: - … arra az ,állati helyes’ állításra.
- Kétségkívül – Végül ott kötöttem ki hogy mégis növelem neki az… - De ne szállj el! Tudod nem minden a külső… - toldottam hozzá.
- Egyetértek. - ?
- Nah, ennyivel nem úszod meg… folytasd amit abba hagytál! – És nem. Nem tűnt el a lazaságom. Imádom, hogy vele az lehetek, aki akarok lenni.
- Okés. Akkor… nah szóval Florida –ból költöztünk ide… – ezt már kiderítettem barnabőréből, de jó volt hallani. - … ott születtem. Minden jól ment, de aztán úgy gondoltam jobb lenne, ha sulit váltanék. És itt vagyok veled ezen a padon.
- Rövid – *NAGYON, rövid! *
- Mi van?
- Túl rövid. Bővebben! Mond el, hogy miért gondoltad úgy hogy jobb lenne, ha sulit váltanál. És milyen voltál ott… a régi sulidban. Jó, rossz, stréber, nagy menő, szürke egér… - Én a nagy menőre tippelnék.
- Muszáj ezt most? Mi lenne, ha holnap… - Nem mondta ki, hogy randinkon. Akkor mégsem randi? - Szerintem egy nap elég ahhoz hogy tudj mindent rólam. Különben is a randi erre van. Vagy nem? Hogy megismerjük a másikat – kimondta hogy randi. Szóval ő úgy gondolja, randizunk. Upf…
- De arra van… Azt hittem, hogy csak körbe vezetlek, semmi több – Remélem ettől nem rémül meg.
- De igen csak annyi, de… nevezhetjük randinak. Vagy nem? – nem rémült meg.
- Nevezhetjük – egyeztem bele s már a fellegek közt szárnyaltam a boldogságtól.
- Oké. Akkor most hagyhatjuk ezt az egészet? – nem volt ellenséges a hangja csak unott.
Gondolom, már nagyon sok lány érdeklődött nála s unja már, hogy mindig mindeninek elmesélje élete minden rezzenetét. Én is torkig lennék tőle, bár valószínűleg én hazudnék, mert azt mégsem mondhatom el, hogy: Szia Madison vagyok és Cupido. De azért el tudom képzelni.
- Persze. De holnap… - azért megígértetem vele, nehogy még…
- Jó holnap kárpótollak, de neked is kell majd magadról beszélned nem csak nekem. Te sokkal érdekesebb vagy, mint én. Fogadjunk, hogy izgalmasabb is! – Persze, de ezt neked nem szabad tudnod, úgy hogy csak hazugságot fogsz hallani. Sajnálom.
- Áh dehogy… - *Dehogy is nem!*
- Aha, persze… Holnap majd kiderül – *Nem. Nem fog.*
- Jah… holnap kiderül – *Soha!*
Egy darabig még egymáson pihentettük tekintetünket, aztán ő kiragadta égszínkék szemeit az enyémből és tovább szürcsölte a capuchino –t. Élvezettel néztem, ahogy emberien viselkedik és iszik. El tudtam volna nézni évekig, évtizedekig… olyan különös, ennyire még soha nem akartam ember lenni. Igen, most az akartam lenni. Nem tudom miért is, de most azt kívántam bárcsak ember lennék, és ez az egész nem csak játék lenne. Hanem lehetne valami több is belőle. De tudom, tudom ez lehetetlen és egyenlőre beérem ennyivel is. - *Ajánlom is, mert nem szabad többnek lenni. Egyszerűen nem szabad!* – „Nyugi nem lesz több. Annyira nem vagyok önző” – *Okés, de ne feledd…* - „…tudom ez csak játék!”
Ott ültünk néma csendben egymás mellett, egyikünk sem szólalt meg. De nem is volt baj, így volt tökéletes. Ez a csönd nem olyan kínos csend volt, hanem olyan életmentő csend, ami egyáltalán nem ciki.
Így ültünk még egy darabig aztán elkezdünk beszélgetni a suliról. Megkérdezte, hogy mióta járok ide, én elmondtam neki az igazat, hogy 3 éve. Aztán elkezdtem neki mesélni, mit hol talál. Mert nem akartam, hogy eltévedjen.

***

A második részét majd hétvégén keressétek addig nem hiszem hogy megírom :)
Komikat kérek :)

Csókrabló

Egy kis ötlet :)

Ezt a kis novella szerűséget, kis történetet én írtam, mert... mert... Unatkoztam :) Persze a fejezettel is sietek. Szóval tessék itt van. Olvasd, ha akarod :) Nekem tetszik!

Csókrabló

Azt hittem akkor és ott lehunyom a szemem, lehajtom a fejem és a bárpulton hortyogva fogom kipihenni magam. Évek óta nem aludtam rendesen, bármennyire akartam, bármennyire vágytam rá. Nem tudtam. Se időm se lelki energiám arra hogy álmodjak. Bezzeg régen csak a felhőkben jártam, de az már 3 évvel ez előtt volt. Az előtt hogy elhagytak volna, és az előtt hogy a nagyszüleimhez adtak. De ez egy régi sztori. Amit ideje lenne már elfelejteni és tovább lépni. Még sem értem miért sírok miatta még ma is.
- Babám akkor nem indulunk?
Felfigyeltem. Az áldozatom aki eddig csorgatta a nyálát már nem bírta tovább. Akármennyire voltam fáradt tudtam még nem pihenhetek.
- De… De megyünk mindjárt. Csak előbb rendelj még egy italt magad. Addig kimegyek a mellékhelyiségbe. Aztán mehetünk is.
- Siess Babám! Nem akarok sokat várni rád.
Bólintottam majd támolyogva elindultam a WC felé. Rájátszottam. Nem voltam még részeg, de megakartam leckésztetni. Tudtam, hogy zavarni fogja, mindig zavarta. És tudtam az is bökni fogja a csőrét hogy nem ő lesz az elsőm. Hogy nem voltam meg neki. DE hát megérdemelte. Nem kelett volna dobnia. Hitte hogy ez lesz, hitte hogy nem fogom szónélkül hagyni, hitte hogy a legjobb barátjával kikezdek. Bár igazából Kirk még 2 hónappal ez előtt is bepróbálkozott amikor még… azt hittem hogy nem egy szemét faszfej.
A mosdó ajtaját már láttam amikor éreztem egy kéz ráfonódik a karomra. Először nem is értettem. De amikor észleni kezdtem az a melegséget mit mindig éreztem közelébe tudtam hogy Jared az. Az expasim. Az a rohadék akire haragudni akartam, de nem tudtam.
- Mit csinálsz Kirk-el? – láttam dühíti. Vele 3 hónap után sem voltam hajlandó megtenni ezt az áttörést de Kirk-el már az első randin megteszem.
- Ha jól gondolom ez nem a te dolgod! És ha netán zavarna inkább fogd be!
Mérgesen felhúzta szemöldökét, mint ahogy szokta, ha ideges.
- Ne tedd ezt miattam. Ennyit nem ér a bosszú!
A kezemet már nem markolta azokkal a hatalmas vasmarkaival. Én ha tudnám pofán is vágnám. De sajnos nem tudtam ahhoz még erősen fogott.
Szólni akartam egy frappáns mondatot de belém folytotta.
- Tudjuk mind ketten hogy ez neked fontos. Ezért vártunk. – láttam ahogy elréved de folytatta – és tulajdonképpen ezt imádtam benned. Hogy tudod mit akarsz.
Nyeltem egy nagyot.
- Baszódj meg! – éreztem már a pia hatását elég sokat káromkodtam, pedig igazából soha nem szoktam, most ez a fájdalomnak is betudható amit ő hagyott bennem maga után. – Te képmutató szemét görény… Hogy mersz ide jönni arról papolni, mit tegyek és mit ne! Már vége ennek az egésznek ami itt volt! – erőteljesen mutogattam kettőnk közé a hatás kedvéért. – És ha jól emlékszem te voltál az az igen nagy fasz aki azért dobott mert nem szopttt… - számra tette a kezét és így szólt.
- Nem ezért lett vége!
Sosem mondta el miért szakított velem de sejtettem mivel Vasárnap még minden jól ment estig. Aztán én inkább várni akartam erre ő elment és hétfőn várt azzal a remek hírrel hogy VÉGE.
- Egyszer érdekelne hogy akkor miért is! De most nem! Most dolgom van, és nem veled. – gúnyosan végig néztem rajta majd leráncigáltam a vasmarkokat.
- Ne tedd! –mondta még egyszer de semmit se ért vele.
- Asszem, mi most búcsúzunk. Szóval PáPá…
Berontottam a lány budiba és a tükörbe kémleletem azt a lányt aki annyira magabiztos volt, és épp ezért nem lehettem én. Én ilyeneket soha se mondtam volna. Én soha nem álltam volna le egy Kirk fajta extra sügér pasival. Ezért nem lehettem én az a lány a tükörben.
- Mit csinálok? – suttogtam magamnak és a lánynak aki NEM én voltam. Meredten figyeltem magam aztán hidegvizet fröcsköltem az arcomra. Miután újra felnéztem a lány kissé értelmesebbnek tűnt. Az a lány már nem is akart lefeküdni Kirk –el.
De mit volt mit tenni?! Ha most ez a lány nem megy és nem hancúrozik a suli egyik legmenőbb pasijával akkor azt mindenki tudni fogja. Mindenki és ő is, a suli legmenőbb mégis legkedvesebb pasija.
A lány már én voltam. Semmi erő. Semmi vadság. Nem. Visszatért belém a konszolidált elveszett kislány aki ilyen helyzetben kimászott volna az ablakon és taxit hív.
Meg is tettem volna csak hogy nem volt ablak. Így hát nagy levegőt vettem és kiléptem. Egy perc alatt megtaláltam ugyanott a bárpultnál Kirk-öt. Ám nem őt kerestem. Körbe pislantgattam vagy 5-ször, az egész diszkót mire megláttam. Tudtam ő egész végig figyelt. Láthatta az arcomon a kételyeket, és elég jól ismert ahhoz hogy tudja, meggyőzött.
Mosoly ült ki arcára, egy elég hamiskás, fájt. Fájt hogy hagytam nyerni…
Vagy mégsem?
Az a lány a tükörből visszatért és éreztem a bosszú kegyetlen ízét. Édes volt és magával ragadott. Nem hagyhatom. Meg kell tennem. Ha később megbánom is legalább neki is ártok. Tudom hogy érez még irántam valamit, mert az nem lehet hogy nem és ha csak enyhe kis kósza szúró érzést okozok majd, nekem az is megteszi. Azt akarom hogy szenvedjen lelkileg és később testileg is.
Látta arcomon az adrenalintól túlfűtött mosolyt, lekókadt a mosolya. S ez csak benzin volt a tűzre ami bennem égett.
Rákacsintottam és szinte a arcába üvöltöttem „Most figyelj te fa tökű!” majd elindultam a potenciális áldozatom irányába. Éreztem Jared tekintetét a hátamon és ez vezetett valószínűleg arra amit tettem.
Megálltam Kirk előtt majd jó erősen lesmároltam a torkáig ledugtam a nyelvem. Viszonozta. Bár hányingert kaptam Kirk-től, egészen attól ami igazából volt. Itt ez most nem számított. Bosszú hadjáratot indítottam és az áldozatok, eszközök nem számítottak. Majd 5 perc után kikászálódtam a szájából és egy húzásra megittam a gin –tonikját. A poharat erőteljesen levágtam és a fatökű pancsremmel együtt elindultunk a kijárat felé.
Útközben egy pillantást vettem a nem messze ülő egykori szerelmemre és azt tátogtam neki:
- Na ehhez mit szólt, te fasz?!
Ő egy pillantást vetett amiből egyből tudtam mit mond „Úgy sem mered!”. És viszonoztam egy hasonló pillantást amibe azt akartam csempészni hogy „De hogy nem, nyissd ki a szemed!”. De valószínűleg ő úgy érette „gyere és kapj el!”. Mert egyből felpattan és ott termett mellettünk.
Nem érettem Kirk miért nem indul, hisz annyira nem lehet hülye hogy egy felbőszült expasival fog majd bájcsevelyt végezni. Bár tudom hogy barátok azért ez nem lehet nekik valami kellemes.
Hirtelen Kirk így szólt:
- Ne zavarj Jared dolgunk van!
Egyszerre jött Jared is.
- Oh, tényleg? Nem hinném mert Jane most velem jön. - azzal elkapta karom és próbált elszakítani.
- Bocsi barátom, de először én jövök! – viszketett a tenyerem. – Tudom neked nem jött össze de talán majd nekem. – és rám mosolygott.
Hányingerem lett újra. Hogy tudtam lesmárolni?
- Hogy te mennyire undorító vagy! – eltorzult az arca és undor ütötte ki. De még nem volt elég ideges. – Tudod nem kéne kihasználnod hogy most ilyen beszámíthatatlan állapotban van.
Az a tenyér már nagyon akart ütni de most már mid a kettőt elakarta találni.
Kirk hátrébb lökött úgy csinált mintha ott se lennék.
- Figyelj Jared. Itt ez a csaj aki sebzett miattad. Valakinek meg kell dugni! Örülj a szerencsémnek.
Elsült.
Nem. Nem. Nem én ütöttem. Jared volt. Egy és még egy és még… Péppé akarta verni. De észre vette magát majd engem ahogy könnyes szemmel kifutok a diszkó ajtaján. Jared követett. Átölet. Magához szorított mint régen. Nem kellett tudnom hogy most már vége. Nem számított én rájöttem ugyan úgy szeretem. És ehhez kellett egy rohadt csók. Egy csók amitől cigi szagú lett a szám.
Jared soha sem bagózott. Vele smárolni őrület.
- Hiányzol. – suttogtam bele a dzsekijébe.
- Jane… én. – gondolkodott egy darabig majd így szólt. – sajnálok mindent. Nem lett volna szabad hagynom hogy ez történjen. Nem szabadott volna…
- Szakítanunk?! –mondtam ki helyette a szót nagy fájdalommal.
- Igen. Nem lett volna szabad.
Ellöktem magamtól.
Bármennyire is fájt minden érzelemmel megáldott porcikám ilyen könnyen nem adhattam fel. Hisz azt se tudom miért is lett tulajdon képpen vége. És ha 1 hónap múlva megint dob?
- Csak áruld el… - mondtam halkan. – csak áruld el miért! Miért tetted ezt velem. – mutattam az enyhén kihívó öltözetemre amit direkt a bosszúm miatt húztam magamra.
- Tudni akarod?
Bólintottam.
- Hát jó. Te akartad. – éreztem ez húzós lesz.
Hátrébb léptem egy kicsit.
- Láttam a szüleidet aznap Vasárnap miután elmentem.
- MI? Mi a szent sza…. A szüleim? ho… mi??? A…
Az agya teljes káosz. Se gondolkozni. Se beszélni. Összeomlott a rendszer.
A szüleim akik elhagytak 13 éves koromban. Elhagytak és még azt se mondták helló szia nem szeretünk így lepasszolunk a nagyinak és új életet kezdünk máshol. Jared látta őket. Jared látta őket az nem mesélte… Jared.
Kérdéseket árasztottam volna rá de ő folyatta:
- Beszéltem velük… - félbe szakítottam
- Hogy mi?? Beszéltél a három éve nem látott szüleimmel és te nem szóltál se arról…
- Had mondjam végig! Ha szeretnél mindent tudni csak akkor tudhatod meg ha vársz egy picit azokkal a kérdésekkel és letámadásokkal.
Némán egyetértőn bólintottam.
- Tehát beszéltem velük. Letámadtam őket hogy voltak képesek téged elhagyni és ők… - nyelt egyet. – megfenyegettek, hogy mindet tudnak rólunk és szakítsak veled mert különben nem én bánom meg hanem te.
- És? – nem folytatta ezért bátorkodtam megszólalni.
- És anyád valami olyat mondott „Végzet asszonya”, hogy te vagy a „Kaszás”.
Elnevettem magam ez hülyeség volt a javából. A Kaszás a végzet asszonya?! MI? Persze. Akkor inkább maradt volna annál hogy nem feküdtem le vele és ez szar volt neki. Az legalább reális.
- Ez nem vicc! – mondta komoran.
Elhallgattam. Megmerevedtem. Komolyan gondolta.
- Először persze én is azt hittem a szüleid becsavarodtak. De aztán láttalak. – a szemembe fúrta a két olajzöld két szemét. – Láttalak a temetőben. Szellemekkel. Lidércekkel. És rám mutattál. S tudom hogy ez nem álom volt. Tudom. Pedig mindennél jobban azt akartam.
Emlékszem a Vasárnap este. Különös volt. Azt hittem végre álmodtam. Először a fájdalomra fogtam, de akkor még is igaz lehetett.
De az álmom szörnyű volt. Rettenetes.
Épp egy listát tartottam amin Jared Grys volt az első.
- Ez most mit jelent?! Én… én… - nem tudtam szólni.
Magamhoz húztam és teljes erőből megcsókoltam. Hiányzott már. És ez a valami túl… túl sok volt.
Fura. Észre vettem Jared rosszul lett. A csók. Elakartam válni az ajkaitól de nem tudtam. Összerogyott. Éreztem valami fáj neki, de én elkezdtem töltődni, az adrenalinnál valami sokkal jobb. De… én… elködösült az elmém. Már csak azt láttam szerelmem holtan rogy össze előttem. Élettelen testéren simulok és hangosan felkiáltok. Sírok. Könnyek. Ez túl sok… ez túl sok nekem. Én… ez… nekem ez nem megy.
Amint megláttam ahogy emberek jönnek ki nem tudtam mit csinálni. Jared. Ez már….
Elfutottam. El messzire, be a fák közé, bárhova. Minden erőmmel futottam. Nedvesre sírtam a pólóm. Még mindig csak futottam, bár tudtam ez elől. A sorsom elől nem tudok elfutni soha.

Még egy Díj!!!

Feladat:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd meg, akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

1.: Meg van

2.: Köszönöm!
Köszönöm szépen a díjat nimphy -nek!!

3. Kedvencek:

Könyvem: Per pillanat a Fél úton a sírhoz mert extra perverz és mert ezt olvastam utoljára.
Íróm: Stephenie Meyer, Jean Austen, /azok a blogírók akikhez fel vagyok iratkozva :)/
Ételem: EPERTORTA XD

Italom: EPERTURMIX XD és az a narancsos koktél amit múltkor elrontottam XD "Volt egy kis Rum abban a Colában XD"

Színem: KÉK, ZÖLD, NARANCS, pink, lila, BARNA, szürke, szinte minden

Énekesem: Sam Tsui, Jason Morison,

Énekesnőm: Hilary Duff volt régen de most nincs nagyon :)

Együttesem: régen FOB de most is csak úgy minden :)

Színészem: Johnny Depp mindenképpen :) és Heath Leadger kár hogy már csak kerszet :)
Színésznőm: Scarlet Johanson
Mozifilmem: Alice in Wonderland, Twilight, New Moon, SZAMÁRFÜL
Filmem: Twilight, New Moon, Képlet,
Sorozatom: True Blood, AVATAR az a kopasz kis manó XD és Spongebooooob XD

Dalom: Replay /Sam Tsui/ Everytime /ennek nem tudom ki az énekese de imádom :)/

Hangszerem: gitár és zongora

Hónapom: május

Napom: Szombat :)

Napszakom: Délután amikor még nincsen edzés de suli sincs már :)

Évszakom: tavasz
bloggerem: Nimphy, Bogíí, Ducsika, Hullócsillag, Crystal és még mások ...

kommentelőm: Nimphy, Ducsika, Hullócsillag, Eagon'Li Arsan
Sportom: futás, kézilabda

Idézetem: MI az élet? Ha nem az álom keresése... Az álomé mely aszt mondja : Igazából teljes szívből szeretlek

4.:Az én díjazottaim:

még nem adom át mert nem tudom kinek is adjam nem mintha nem érdemelné meg senki sem csak azért mert még tudaklom kiörül és ki inkákább mást szeretne szóval majd még később...

5.: folyamat