Vámpírmánia a köbön...

Bírod a vérszívókat?! :)

Stephanie Meyer nem egy új stílust talált ki.
Csak visszahozta a Drakula által már ismerté vált vámpír sztorikat. Abban az időben is nagy sikert hozott, és ma is.

Stephanie Meyer nem egy új stílust talált ki. Nem. Ő csak elindította a lavinát amit úgy látszik egy hamar nem áll meg. De azt hiszem ez nem is baj. Hisz mi olvasók csak örülni tudunk neki. Fantasztikus művek készülnek. Olyanok amik 5 évvel ezelőtt nem. A Vámpíros könyvek tele vannak szerelemmel és harccal. A két dolog amit az ember nagyon szeret.
Ma 2010 –ben nincs olyan fiatal lány aki ne olvasott volna egy vámpíros könyvet vagy ne látta volna a Twilightsaga sorozat egyik részét. Ezt lemerem fogadni.

De miért ilyen sikeresek?

Hogy lehet hogy egy vérszívó ekkora izgalomba tartja az olvasót?
A Válasz abban rejlik… Egy fiú miért nem olvas Vámpíros könyvet?
Mert a főszereplő általában egy sármos, menő, gazdag, titokzatos, rossz fiú <- VÁMPÍR. /gondolom egy fiú nem akar egy tökéletes pasiról olvasni:)/ És egy lánynak ez kell. Izgalom, Szerelem, Humor, Bűvölet. Egy Vámpír. Megmondom ezért nagy siker! Ezért ír mindenki erről. Túl fűtött érzések. Egy serdülő lány csak szinte szerelmes könyveket olvas.

Én is az vagyok…

Hogyan kezdődött nálam…. ?!

Nem szerettem olvasni. Sőt utáltam. A kötelezőkkel szinte szenvedtem. Inkább főbe lőttem volna magam. A filmeket viszont imádtam.
Eygik nap a barátnőm felhívott hogy nincs-e meg nekem az úgy nevezett „Alkonyat”. Mivel sok filmünk volt ezért engem hívott. De nem járt sikerrel hisz én még a nevét se hallottam. Még kérdeztem miről szól ez.
A barátnőm már a kezdetén elrontotta. Azt mondta idézem „- Hát tudod ez egy szerelmes horror film...”
Tudom nekem az a h –betűs szó tette be. Nem nagyon szerettem a horrort. /Bár fura a katasztrófa filmeket imádom :)?/
Tudtam ha mégis megszerzem valahonnan én meg nem nézem az egyszer biztos. A barátnőm eleve egy fura lény. Nem akarom leszólni de imádja ha fröcsög a vér. Ha dráma egy filmek a vége. /miatta kellett megnézem a kör 1-2. Tudom azt mondák hogy horror filmnek ka….ki de nekem még 2 hónap múltával is vannak tőle rémálmaim. És félek a tv-től XD./ Elmesélte hogy filkalatogus.hu –n mit olvasott róla.
Pl.: Vámpír a főszereplő fiú, de nem iszik ember vért. Meg hogy a csaj szemszögéből van az egész és hogy van belőle egy 400 oldalas könyv.
Én meg kérdeztem tőle hogy elolvassa –e a könyvet de azt mondta ő nem annyira elvetemült. És megértettem.
Úgy 3 héttel később apa kapott kölcsön néhány filmet. És nem hiszitek el mi volt benne. Az egyik az alkonyat volt. A tesóm kiugrott a bőréből, de én nem tudtam vele örülni hisz az a szó… horror. Azonnal betették én meg azt mondtam hogy inkább gépezek. De aztán még is kimentem, nem tudom mért. Végig néztem velük. És… imádtam :)
A barátnőmet vagy hetekig szidtam miért mondta nekem hogy horror. De mentségére legyen mondva ő ezt olvasta és igaz ez a besorolása.
Lemásoltam és odaadtam neki.
A tesóm neki állt a könyvnek is mert ő viszont imádott olvasni. És elég elvetemült is volt. A barátnőjétől kölcsön kapta. 1 nap alatt elovasta. És azt mondta megveszi hogy én is eltudam olvasni mert nem szabad kihagynom.
Megvette.
Én elolvastam.
Noha nem 1 nap alatt de egy hét alatt én is befaltam.
Rájöttem nem velem volt a gond. Nem én nem szerettem olvasni csak azok a lányos tini könyvek amik tucatosával hevertek a polcomon mind … nem mondok inkább véleményt. A new moon még kevesebb idő alatt olvastam el és sajnáltam :)
Rászoktam a vámpír könyvekre és súlyos függő lettem.
Egy év alatt több könyvet olvastam el mit az előtt. És egyáltalán nem sajnálom. Egy hideg téli nap mi lehet csinálni?! Én olvastam :)
(Ui.: a barátnőmnek kölcsön adtam a twilight és new moon –t is :) ő is függő már)
Néhány elolvasott könyvem címei ebben az évben:
Twilight, New Moon, Eclipse, Evermore, Blue Moon, Evernight, Stargazer, Burok /még olvasom/, Shiver, Félúton a sírhoz/extra perverz/, Megjelölve, Elárulva, A kiválasztott.

Én nem unom a vámpíros könyveket. Egyáltalán nem.

Stephenie Meyer a mai világban egy legenda :)
Olyan mint Jane Austine. A tőle származó Büszkeség és balítélet fantasztikus ajánlom mindenkinek. Régiesen írta meg, de nem hiszem hogy ez baj lenne. (régen írta már)

Válaszolj a fent látható kérdésre! Neked mi a véleményed? Unod vagy Imádod? De ha jól gondolom nem hiszem hogy utálod a Vámpíros könyveket.

7. rész: Ez csak Játék!

Most a kép amelyet választottam nem tartozik a fejezethez. Mivel több órás keresés után sem találtam egy olyan képet sem ami megfelelt volna. Így egy kósza ötlettől vezérelve /vagy csak végső elkeseredésemben/ ezt az ős régi Paint-es képet választottam. Jó kedvre derített így most ez lett :)
(A kép készítője nem én vagyok, de nyilvános okok miatt nem fedem fel kilétét :))
Ez az…. Alak remélem felismeri a sajátmunkáját :)
Csillagvirágból hullott harmatos életem prüntyőkéjének sacikája :)

7. rész
Ez csak Játék!

A kagylót még a kezembe szorongattam, csak magam elé bambultam, mint egy holtkóros. Nem is vettem levegőt, csak néztem egy pontot a falon. A telefonból hangos pityegés hallatszott ezzel jelezve, azt hogy már letették a túloldalán. De én még mindig csak mereven álltam sokkot kapva az iménti beszélgetéstől. A lecövekelt lábam nem mozdult, pedig az agyam parancsolt neki. A makacs végtagjaim ellenálltak az idegesítő szavaknak. Végül is a halál utolért? Vagy csak megbénultam? Nem tudom. De nem bírok mozogni se normális emberi dolgokat véghez vinni. Az emberi érzéseim leterítettek, mint ahogy a vadász elejti áldozatát, s nem kíméli, úgy szorongatja. A vad már a halált kívánja, de ennél sokkal rosszabbat kap. De a kettő között volt egy kis apró különbség, én örültem ennek. Különös, furcsa. És még én hiszem, azt hogy Cupido vagyok, hisz még ez előtt nem is éreztem még ehhez hasonlót sem. Szánalmas vagyok, egy szánalmas lúzer. Szerelmes lettem, egy emberbe, ennél nagyobb hibát nem is követhettem volna el. Kész öngyilkosság. Ennyi erővel…
Fröccs… és csurom víz lettem. A hajamról csöpögött a víz, pizsomám a bőrömhöz tapadt és az arcpakolás… hát az félig lelógott az arcomról.
Képes voltam körülnézni magamon? Áh kiléptem a kába fázisból, végre. Aztán nem csak magamat néztem, hanem kerestem egy arcot, egy ismerős arcot, akinek a kezei leöntöttek egy vödörvízzel. A vödör meg volt, a padlón gurult éppen felém, aztán megláttam két lábat és a pillantásom feljebb kalandozott, végül Mary aggódó dühös arca nézett farkas szemet velem. *Hoppá ezért még megütöm a bokám* – gondoltam magamban, mert tudtam nem csak én vettem észre a kábulásom. Nem voltam mérges Mary –re hogy lelocsolt, mert ezzel zökkentett ki a reménytelen kábulatomból.
- Veled meg mi történt? Mint egy élő halott, nem is lélegeztél. – zúdította rám aggodalmát.
- Tudom… ööm én sem értem. Elbambultam. – nem tudtam mit mondani, de az elbambulás nem a legmegfelelőbb szó arra, ami velem történt.
- Aha… azt vettem észre - hangjában enyhe gúny szemében merő félelem. – De mégis elárulnád miért? Mert megígérted, és mert nagyon rám ijesztettél.
- Ööhm… inkább most mennék és… át… átöltöznék aztán… - Mary gyorsan a szavamba vágott hogy ne keljen befejeznem. Értette, s látta küszködök a szavakkal.
- Jó rendben és bocsi a vízért. Csak tudod… - én is láttam, mire akar kilyukadni és nem tetszett, hogy magát hibásnak tartja, amikor én is ugyan ezt tettem volna. Sőt még örültem neki, hogy leöntött.
- Nem, én, köszön hogy megtetted, mert ha nem tetted volna… még most is úgy lennék. – osztottam meg vele azt, ami nyomta a szívem.
- Oké, akkor… SZÍVESEN – mondta humorosan, ebből láttam nem rontottam el a kedvét, sőt inkább boldogabb volt. *Miért is? Gondolkozz!* Áh… megvan, az vidította fel hogy már csak néhány perc és megtudta milyért kábultam el. „Oh ne!” Semmi kedvem nem volt fosztorgatni a múltat. Azt a múltat, ami bár a legkellemesebb eddigi életemben mégis fájdalmas volt, ha csak belegondoltam, ez csak egy szép álom és semmi más, értelme sincs. Véget ér az első pillanatban amint az agyam értelmet csempész az egészbe…
- Nah, akkor mész már?
Körülpillogtam, még mindig ugyanott álltam a telefon a kezemben, csurom vizes vagyok, és megint erősen koncentrálok.
- Jah… igen egy pillanat. – majd elindultam a szobánk felé. Mary nem követett, halottam hogy megnyikordul a kanapé a súlya alatt, mikor ráült.

***

10 perc múlva a fürdőből botorkáltam ki felé egy száraz pizsomában. A hajam még enyhén nedves volt de már ne fordultam vissza hogy rendesen megszárítsam. Úgy gondoltam Mary úgy sem engedne, ha már kiszabadultam a fürdő fokságából. Az arcomról is lekotortam a maszkszerűséget. Nehéz volt de lejött. Azért nem végeztem tökéletes munkát, mert amint Mary felé ballagtam a nappaliban, éreztem az arcomon, hogy fent maradt egy fecni méretű darab. Gyorsan lekapartam nehogy észre vegye.
- Hála az égnek, már attól féltem megfujtottad magad a hajszárító zsinórjával – nevetgélve osztotta meg velem egy újabb elméletét, ami által én nem halhattam volna meg, csak ha ember lettem volna. Amit ebben a pillanatban nem bántam volna meg. Szívesebben lettem volna máshol, nem akartam itt lenni Mary –vel és magyarázkodni neki hogy Michael csak… *Csak mi?.... Mit akartál mondani?... Csak barát?... Ez nem lenne teljesen igaz. Mert én többet akarok.* „De te is tudod, ezt nem szabad.” *És? Attól még nem élvezhetjük az életet? Megvonnád magadtól a boldogságot? Nem hinném.* „Elég!”
Odaértem a kanapéhoz és Mary –re mosolyogtam, mert csak most jutott eszembe hogy azt hitte megfujtottam magamat a hajszárító kábelével. Majdnem, de mégsem, nem az fujtott meg hanem az a kín hogy végig kellett gondolnom mit is csinálok most. De nem, Mary –n a sor hogy kikészítsem nem rajtam. Így leültem és vártam.
- Látom, élsz még. Így el tudod árulni ki az a Michael Jons. Szóval szó – szó… ki ő? honnan ismered? randira hívott? Tuti. – elárasztott a kérdéseivel és a megállapításaival.
Ahogy gondoltam. Hogyan válaszoljak neki, ha én magam sem tudom a válaszokat? Hogy ki Ő? Még én sem tudom. Honnan ismerem? Hát a suliból. Randira hívott? Erre én is kíváncsi lennék, azt hiszem igen de, nem vehetem biztosra.
- Hát… - kezdtem elgyötört arccal, mert Mary pont azokat a kérdéseket tette fel, amiket mégsem tudtam. – ... a suliban találkoztam vele ő az az ÚJFIÚ, akiről annyit beszéltek. Igazából én is csak ennyit tudok róla, meg azt hogy nagyon kedves, udvarias és helyes de nagyon el van telve önmagával. – Mary mosolygott az utolsó állításomon.
- Egészséges önbizalom – ha tudta volna Mary ebben menyire nincs igaza, mert Michael nagyon, nagyon el volt telve.
- Hát… igazából ennyi. – tudtam Mary nem éri be ennyivel. Igaz én is boldog voltam, azért mert már rég beszéltem vele úgy, mint most. Nagyon emberiek voltunk talán azért is, mert emberi érzésekről beszéltünk. Az én emberi érzéseimről. És nem zavart, mármint annyira nem, mint hittem.
- Ezt nem veszem be – Gondoltam. – Tudod?
- Jó, de mit mondjak? – Például azt hogy most szúrom el a jövőmet… - Mit akarsz tudni?
- Hát például hogy tetszik –e neked. Vagy te tetszel –e neki. Mondj valamit… valamit amire még nem jöttem rá.
- Mért mire jöttél rá? – a kérdezéses taktika, elterelem a figyelmét.
- Nem, ezzel nem úszod meg – *Pedig azt hittem!*
- Jól van, hhm… tetszik nekem már, mint nagyon helyes… nem tudom, hogy tetszem –e neki de valószínűleg kedvel, mert igen, igen elhívott valami randiszerűségre. Azért hívott fel az előbb.
- De honnan tudja ezt a számot nincs bejelentve így…
- Én adtam meg neki – félbeszakítottam hogy nehogy még a végén elkezdjen találgatni és kombinálni.
- Aha és a sulin belül hol?… hogy, hogy találkoztatok?... vagy…
- Az udvaron egy fánál ült, az ÉN fámnál – szóltam közbe.
- Neked van fád? – mivel csak tegnap óta van meg az a zöld kis álom szigetem, ő nem tudhatott róla.
- Igen tegnap óta, tudod ez igazán hosszú történet és… - nem engedte befejezni.
- És?... Van időnk. Vagy úgy gondolod az egész éjszaka nem elég rá? – Mary, Mary te aztán tudod, hogy menj az idegeimre.
- De elég. – állapítottam meg sajgó szívvel. - Hol is kezdjem?...
- Talán az elején. – ­*Kösz Mary ezt én is tudtam.*
- Az egész ott kezdődött, amikor tegnap a suliban össze akartam hozni Celest –ét Cooper –rel. Tudod az évfolyamtársaim – bár Mary fiatalabbnak adta ki magát nálam egy évvel, így ő 2. –as’ volt azért ismerte őket.
- Igen ismerem őket – *Na mit mondtam.*
- Na szóval, nem kellett volna, azt hittem Celeste és Cooper jó lenne egy párnak, így a lány beoltottam egy közepes adag dózissal. Csak az volt itthon…
- Elhasználtál egy dózist feleslegesen? – Mary pipa volt de megértettem a dühét, én is ugyan így viselkedtem volna.
- Igen sajnálom, de végül is ez a legkisebb gondunk. Mert Celest -ét Charlie –vel hoztam össze, akik tényleg igazán rajongtak egymásért így legyőztem a dózisom. Coopert meg Samantha –val, bár ott nem volt sok dolgom, mert már mind a két fél el volt telve a másik iránt érzett szerelemmel. Szóval azért is jöttem haza az igazolásért, mert egy órát kihagytam emiatt. Ja és a fa. Amikor mindent helyrebillentettem akkor az udvaron egy fának a tövében ültem, ami a suli udvaron volt. És olyan békés hely…
- És hol szerepel Michael? – rögtön a lényegre akart térni, nyugtalan volt.
- Hát, amikor később ellenőrizni akartam a baklövésemet úgy gondoltam visszamegyek ahhoz a fához, mert olyan békés volt a világ amikor ott ültem…
- És amikor visszamentél ott ült a fánál. Igaz? – *Ebbe beletrafáltál.*
- Igen… és aztán dumáltunk majd visszaadta a helyemet és elment. Én leültem, majd Felöltődtem, és mikor éppen végeztem újra ott termett. Újra beszélgettünk, majd azt ígértette meg velem, hogy kötelező körbe vezetnem a suliban, no meg a városban. S mivel nem engedett el, megadtam neki a számunkat, de nem gondoltam volna, hogy fel is fog hívni. Azt hittem annyiban hagyja és inkább egy PomPomGirl –t kér meg.
- De nem, felhívott – rám kacsintott ezzel jelezve, azt hogy mázlista vagyok.
- Viszont holnap, amikor meg látja, hogy menyire odavannak érte a lányok, lemondja a túrát… - nem fejeztem be. Nem bírtam.
- Paranoiás vagy.
- Nem, dehogy, csak tudom és kész. – *Remélem, tévedsz Madison.*
- Madison, mért tenné? Te tök… tök szép vagy. Csak mindig olyan elfogult vagy magaddal szemben nem veszed észre azt, sem amikor a suliban megbámulnak, vagy ha az utcán.
- Tényleg megbámulnak? – ezt észre sem vettem vagy csak Mary akar felvidítani. Ezentúl jobban kinyitom a szememet.
- Na látod, erről beszélek. Michael bolond, ha helyetted egy PomPomGirl –t választ. Te okos vagy kedves és vicces. Ki ne szeretne?
- Hát nem is tudom… olyan kedves vagy hozzám. – ez a mondat igazán szívből jött.
- Ez csak természetes a barátnőd vagyok ez a dolgom.
Mary olyan kedves volt velem, most különösen kedves. Már tudom mért is ő a legjobb barátnőm, nem azért mert ő az egyetlen Cupido –hoz hasonló lény itt Sirs – ben és mert vele kell élnem, amit csöppet sem bánok, hanem tényleg ő a legkedvesebb a világon, főleg hozzám.
- És honnan tudja az igazi nevedet, mert ugye tudjuk Madison soha sem használja ezt a nevét, csak azt hogy Miranda. – a végét Mary gúnyosan mondta fel, mit egy kis gyerek, akibe már belevésték a szüleik, hogy nem szabad idegenekkel szóba áll és csokit elfogadni tőlük. És folytatta már nem olyan gúnyosan inkább érthetetlenül. – De akkor hogyan?... hogy, hogy tudja?
- Amikor meg ismerkedtünk, véletlenül azt mondtam Madison Hady először, persze utána kijavítottam magamat. De ő azt mondta… nem nagyon emlékszem rá… azt hogy már volt ilyen nevű barátnője, én számára legyek inkább Madison.
- Aha, értem csak azért kérdeztem, mert nagyon meglepett hogy úgy kért téged Madison és nem Miranda. Más szájából már régen halottam ezt a nevet. – a szemeiben rejtőzött egy kis gúny mintha azt mondta volna: Végre valaki az igazi nevén hívja és pont az aki elhívta randira. Ez az!
Megráztam a fejemet ezzel akartam az agyamnak parancsolni, hogy most már elég a képzelgésekből. S ideje hogy én kérdezzek Mary –től:
- Oké én elmondtam mindent most rajtad a sor mi az a ’NAPLÓ,?
- Áh… ez igazából olyan emberi dolog…
- Egyre jobban érdekel – *Ez igaz!*
- Nah jó, készülj fel ez hosszabb lesz, mint a te monológod. – figyelmeztetett s bele is kezdett.
Élvezettel hallgattam, hogy abba a kis könyvbe az emberek az érzéseiket írják bele a napjaikat, az életüket. Így raktározzák el az élményeiket maguknak a jövőre. Hallgattam, hogy Mary is elkezdte és fel is olvasott nekem néhány rész belőle. *Csodálatos* - gondoltam. Aztán elkalandoztak a gondolataim csak arra emlékszem éppen a tegnap ellőttjét, olvasta fel nekem, amikor arra gondoltam ez az egész, ami velem történik, ez… ez csak mese! Ilyen a valóságban nem történik, ilyen nem létezik. Vagy még is? Hisz most élem át. Akkor meg mért nem hiszem el? Mert olyan hihetetlen. Épp ezért nem lehet a valóság. Minden boldogság mögött rejtőzik a boldogtalanság egy kis ármány. Nem lehetsz mindig feltétlenül boldog… Csak a mesékben létezik a boldogan éltek, míg meg nem… Velem nem történik ez meg, hisz Cupido vagyok, én nem halok meg. Viszont így a szerelmet sem érezhetem, ember iránt, Michael iránt.

***

- Hahó –hahó, hahó –hahó, hahó ha… - lenyomtam az órát. Idegesítő volt.
- Hhmm… kösz – Mary köszönete kissé tompa volt., valószínűleg azért, mert a párna alól jött.
Még mindig csukva volt szemem, nem volt erőm kinyit, szerencsére az idegfeszítő, hahó -zó óránk az éjjeli szekrényen állt, ami a két ágy között helyezkedett el így könnyen megtaláltam és hatástalanítottam.
Már reggel van? Nincs kedvem felkelni, fáradnak érzem magam. Ez teljes képtelenség hisz mi igazából… Nem kéne aludnunk. Mégis most átaludnám az egész napot. Nem kelnék fel csak aludnék és kihagynám a sulit… A SULIT? Hisz… most, most fogok vele újra találkozni. *Hogy tudnád átaludni az egész napot? Sehogy! Ébresztő! Kelj már fel!*
Ahogy nógattam magam kiugrottam az ágyból, majd amint a talpam a földet érintette futottam a fürdőbe. Olyan gyors voltam hogy Mary csak azt vette észre, a fürdőajtó becsapódik. Majd hangosan utánam kiáltott:
- Te meg hova sietsz? – betudtam a reggeli álmosságának ezt, hogy nem emlékszik mi történt tegnap este, mit meséltem neki, hogy Michael… hogy mi hogy állunk… Mindegy én sem emlékszem arra amit ő mondott nekem, vagyis a nagyjára nem. Arról viszont tiszta képem van, hogy a fekete naplót mutatta nekem és olvasta fel a napjait. Ám az utána lévő dolgok… homályba vesztek.
Nem válaszoltam Mary kérdésére. Ő sem várt választ. Így nem fáradoztam azzal hogy újra ecseteljem neki a történteket. Majd rájön, okos lány.
A fürdőben egyszerre neki álltam megmosni az arcomat, hogy felfrissüljek. Utána a fogamat sikáltam, bár soha nem ettem, mégis a leheletem inkább mentolos legyen. Aztán a hajamat vizsgáltam. *Erre majd később!* Mondtam magamnak, mert tudtam, sokat fogok cicózni milyen pólót vegyek fel, szóval csak újra kéne csinálnom mindig. Amint végeztem már a szobában is teremtem. Irtó gyorsan közlekedtem, hogy előbb elkészüljek. Még csak nem is néztem az órára, de tudtam most előbb kész akarok lenni.
A szekrény előtt álldogáltam és nézegettem a kínálatot, de most nem volt olyan meggyőző, mint általában. Semmi olyan ruha, ami elegáns szép és kissé sexis. De miért akarok sexis ruhát? Én nem akarok feltűnni csak… mégis azért vegyen észre. Uhm kemény dió.
- A hétvégén el kell mennünk ruhát venni – jelentettem ki. Mary még az ágyban fetrengett, de felemelte a kezét és kinyújtotta a hüvelyk ujját. Ezzel jelezte nekem, benne van.
Persze, Mary lenne pont az aki ne lenne benne? Mindent megtenne azért hogy csak had szórja a pénzt. Ellenben velem aki próbál kicsit spórolni, azért is, mert tudom Mary soha nem dolgozna, és ha feleslegesen elköltjük… akkor egy hamar elfogy, s a főbb vezetők nem küldenek többet. Viszont most… bajban vagyok nincs egy normális göncöm, még a kedvenc égszínkék pólóm is bénán áll rajtam.
- Kölcsön kérhetek egy pólót? – kérdeztem Mary –től mert feladtam már hogy a szekrényemből elővarázsoljak valami klasz ruhadarabot.
- Pes…e – még mindig eldugva tartotta a fejét. Így a hang viszonyok elég rosszak voltak, de azért megértettem belőle amit akartam.
Izgatottan ugrottam Mary szekrényéhez ami az enyém mellett állt. Rettentő gyorsan ki is nyitottam majd át is túrtam az egészet. Végül megtaláltam egy sötétlila színű fekete csíkos rövidujjút majd felvettem rá a fekete blézerszerűségemet, de nem gomboltam be úgy gondoltam így menőbb. Aztán elvettem Mary fekete csőgatyáját.
- Elvettem a csőgatyód – tudattam Mary –vel, azért, nehogy veszekedés legyen belőle.
Mikor már felvettem a farmert is oda mentem az éjjeli szekrényhez és kihúztam a felső fiókját kivettem belőle az ezüstláncomat, amin egy M betű lógott. Még szerencse hogy az állnevem is m betűvel kezdődik. Majd a hozzá illő ezüst fülbevalómat kerestem.
5 perc után már újra a fürdőben voltam és épp a hajamat lőttem be. Először nem tudtam eldönteni, hogy kivasaljam, vagy begöndörítsem, de aztán sikerült és a másodiknál maradtam. Éppen végeztem amikor Mary baktatott be.
- Hello. Te aztán tényleg dilis vagy – Mary mindig kimondta, amit gondolt.
- Szia. Miért is? – érdeklődtem. Igaz hogy tudtam elég furcsa vagyok ma, mert tőle kértem kölcsön ruhát meg azt mondtam neki elmegyünk vásárolni. De nem hiszem, hogy most ezekre gondolt volna.
- Úgy sürögsz –pörögsz itt… mint egy tornádó. Már készen is vagy pedig még két óra van a suli –ig – igaza volt. Nem is néztem meg az órát, annyira próbáltam sietni, előbb el akartam készülni, de nem ennyivel.
- Most már mindegy – mondtam, inkább csak magamnak. Mary sem reagált rá.
Elpakoltam amiket még az előbb a hajam besütéséhez használtam, majd elővettem a smink készletemet. Nem szoktam nagyon sminkelni magam, csak szemkihúzó és szempillaspirál néha még az sem. Most viszont úgy éreztem alapozót is felteszek. Viszont mégsem akartam nagyon kisminkelni magamat nehogy még azt higgye, hogy… hogy miatta van. *Pedig miatta van!* Az egy dolog. De mégse tudja hogy miatta.
- Oh még sminkelsz is? Nagyon oda lehetsz érte – mondtam hogy okos lány.
- Ez… én sminkelek. Csak nem mindig – Mary –t meggyőzni olyan, mint megmászni a Monteverst –et. Nekem… lehetetlen.
- Nyugi ez nem baj. Ha úgy nézel ki mint én az soha sem baj – Mary persze mindig ego volt ezért is tetszett neki hogy Michael is öntelt.
Nem válaszoltam neki éppen el voltam merülve a gondolataimban: *Szájfényt?* Nem az már sok. *Mért, egy kis szín?* Mert az már… sok és kész -vitatkoztam magammal.
Végeztem is, készen voltam és elégedett voltam az eredménnyel. Ám volt egy bökkenő, nem volt rajtam cipő. *Az még rá ér.* Igaz.
- De most komolyan, … hova sietsz még most is, leszámítva Mich…
- Be akarok menni a Falafel –be – vágtam a szavába, s hadartam egy tök értelmetlen dolgot, hisz szinte minden reggel bementem. S volt időm akkor is, amikor normális időben készülődtem el.
- Minden reggel bemész, és akkor sem szoktál sietni. Mondom, van időd nyugi, ott leszel a suliban, időben és tudsz majd vele beszélni még tanítás előtt. Jah és őrjítően nézel ki szóval ne parázz – próbált nyugtatni, de nem nagy sikerrel, én még mindig tiszta depi voltam.
- Kösz. Kedves vagy, de én nem tok lenyugodni. Most biztos nem. Különben is azon agyalok folyton mi van ha, ez az egész valami…
Mary nem hagyta befejezni a mondatomat, de biztosra tudtam, hogy félre értett:
- Nem lesz semmi gond. Bír téged és te is őt. Szóval Happy.
- De a vége tuti nem – motyogtam komolyan morcos, dühös elkeseredett hangon.
Mary nem hallotta vagy csak nem akarta meg hallani. Ez rá vall. Sohasem gondol bele mi lehet a dolgok következménye. Felelőtlen és… Mért őt szidom? Hisz én követek el hibát. Én vagyok az aki majd kiugrik a bőréből hogy egy emberi fiút viszont lát. Nem őt kell átkoznom, hanem magamat. Én vagyok felelőtlen és nem ő, nem őt kéne becsmérelnem. Nem ő fog szombaton randira menni, hanem én. Mázlista is vagyok és szerencsétlen egyben. Mázlista azért, mert egy görögistennel randizok holnap és szerencsétlen, hogy nem szerethetem.
Nem szerethetek belé. *Pedig már megtettem!* Nem szerethetem, mert mi soha nem lehetnénk együtt. Az nem a mi jövőnk. Csak találkozom vele néha, jól érzem magam, mint Mary és csakis azért teszem ezt, hogy ne őrüljek meg. Nekem is kijár a szórakozás, Mary –nek sem lett semmi baja abból, hogy halandó fiúkkal találkozgatott. Csak arra kell ügyelnem, ne szeressek belé valójából, mert az igaz oda és vissza voltam tőle, de igazán nem szabad hogy elrabolja a nem létező szívem. Amikor a fánál beszéltem vele másodszor és elment, úgy éreztem beleszerettem, de rájöttem akkor csak megtetszett. Azt nem lehet szerelemnek mondani hisz nem is ismerem csak hatott rám a kékszemének hatása. És mivel ezek az érzések igazából újjak nekem, minden olyan mintha kétszer nagyobbak lennének az emberekénél. Így sohasem tudhatom biztosan az érzéseimet? Hhm… ezt még én sem tudom biztosan.
Csak annyit láttam, a tükörben nézegetem magam és Mary eltűnt a fürdőből. Gondolkodtam, milyen munkával köthetném le magamat.
Összepakolok a táskámba – döntöttem el és már indultam is a szobánkba. Meglepetten vettem észre Mary már felöltözött. Az ágyán ült és éppen a matek házit oldotta meg. Majd hipergyorsan eltette a táskájába, és elő vette a fizikát. 5 másod percbe sem telt s már újabb tantárgy volt a kezeiben. Ekkor írtam fel egy újabb teendőt a listámra: Házifeladatok. Eldöntöttem hogy majd a kávézóban megcsinálom, úgysem figyel soha senki, nem lesz feltűnő hogy egy lány 6 másod percet sem szán az irodalom házijára.
Felvettem a táskámat az ágyam tövéből, majd csalódottam vettem észre, már kipakoltam belőle és összekészítettem az az napi tankönyveket. Így csak a házi maradt.
Ránéztem az ébresztő órára, ami ma is, mint minden nap keltett fel idegesítő hahó –zásával. Fél hét volt. Még másfél órám van a suliig. Mit csináljak?
Azt már eldöntöttem ma nem kocsival megyek suliba, és rendes emberi tempóban sétálni fogok a suliig. Szegény Mary tegnap hiába ment el a kocsiért. Bár így futhatott, s ki nem hagyta volna.
De előtte betérek a már emlegetett Falafel –be.
Mary még mindig nem nézett fel rám, de láttam a leckékkel kész van, mert egy tini újságot lapozgatott. A táskát a hátamra hajítottam és félvállal fogtam. Nem tudtam tovább várni így úgy döntöttem sétálgatok még kint, csak had menjek már valahova.
- Mary én azt hiszem elmentem – közöltem vele és folytattam volna…
- De… - nem hagytam szóhoz jutni, tudtam mit akar mondani, de ezt ma már eljátszottuk a fürdőben. És nem kell ráadás.
- Ne! Tudom kora van, ne parázzak… meg minden hasonló baromság, de én nem tudok tovább várni elmentem sétálni vagy valami ilyesmi. Ebédnél találkozunk…
Ő is közbe vágott, és beszúrta azt, amit mind ketten tudtunk csak eddig még nem mondtunk ki:
- És akkor mesélsz majd!
- Talán… ha lesz miről – majd vágyakozó szemekkel meredtem a semmibe. – De mind ketten tudjuk, ez csak játék! – biggyesztettem oda neki olyan félvállról véve a dolgokat, ahogy ő szokta.
- Aha, persze – Mary hangja inkább volt megcáfoló, mint egyetértő. Nem értettem reakcióját, most először olyan voltam, mint ő, élveztem az életet semmi kötöttség csak Happy, még ha a vége nem is az. Akkor meg mi baja? Mary fura, de most különösen jobban.
Nem törődtem vele, mert már szabadulni akartam a házból. Friss oxigénre vágytam, meg egy kis szellőre. Amikor már az ajtóban álltam csak akkor vettem észre: Cipő! Visszafordultam majd az ajtó mellet lévő cipős szekrényből elővettem a tornacsukámat. Gyorsan fölhúztam aztán már ott sem voltam. Még azért félvállról visszakiáltottam Mary -nek hogy ,Hello’ de nem hallottam az övét, ebből gondoltam hogy nem hallhatta.
Normális tempóban sétáltam le a lépcsőn ezzel is húztam az időt. Amint kiértem a kolesz -ból a reggeli szelő köszöntötte az arcomat. Friss, üde és kellemes meleg. Jó mélyet szippantottam belőle. S éreztem, ahogy a szellő végigjárja a testemet kívülről és belülről is. Micsoda felfrissülés. Imádom. Vártam még egy emberi másodpercet aztán kinyitottam a szememet és elolvadtam a kép láttán. A reggeli napfényben a fák gyönyörűek voltak, mint egy álom olyan… olyan mások. Az esti szürkületben félelmet keltő de most… elállt a szavam is. Mégis meg érte hogy a szokottnál előbb elkészültem. Legalább, egy jó hír mára. Remélem nem ez lesz egyben az első és utolsó is.
Michael felforgatod az életem – gondoltam. – De most az egyszer legalább élek

.

6. rész: Az Ígéret

6. rész
Az Ígéret

Még egy pillanatig elmélkedtem ezen, aztán bele, vágtam a buli előkészítésébe. Elterveztem az agyamban, hogy a bútorokat úgy helyezem el, hogy a tv fele nézzenek, ha már filmet nézünk. És rákerestem gondolatban a kék takaró testvéreire is. Aztán… Folytattam volna is de, úgy döntöttem nem elméletben rakom helyre a lakást, hanem a gyakorlatban. És neki is álltam ez eddigi eltervezett teendőimnek. Él toltam az a bizonyos citromszínű kanapét és 180 fokkal elforgattam, hogy a helyes irányba álljon a tv felé. Utána a relaxszéket toltam arrébb és úgy döntöttem az lesz, az úgy mond pakolószék. Mert ha Mary valóban ki akarja próbálni az új arcpakolását, akkor olyan fílinget akar, mintha egy szépség kúrán venne részt, egy erre alkalmas szalonban. Ezt tehát kicsit messzebb toltam a többitől, olyan magányos helye, de közel az étkezőhő asztalhoz hogy tudjuk hova pakolni a pakoláshoz való kellékeket. A babzsák fotelt meg csak úgy hanyagul ledobtam a fotel mellé. Aztán elindultam a szobánk felé hogy a szekrény mélyéről előhalásszam a bizonyos takarókat, amik ugyan olyanok voltak, mint amivel Mary takarózott ma a nappaliban. Miközben kerestem őket a szekrény mélyén, elgondolkodtam:
- „Vajon mit csinált Mary azután miután elhagytam a lakást a hibás igazolással a kezemben?” Gondolom, hogy először felmérte azt a bizonyos párt, akik a küldetése volt, de miután rájött, hogy ez így nem lesz jó, akkor… azután mit csinált? - *Talán haza jött?* – segített a tudatalattim. Vagyis az az idegesítő hang a fejemben. „És itthon mit csinált, aludt?” – *Majd megkérdezed tőle, ha haza ért de most pakolj!* – szóltam magamra, mert azon kaptam magam, hogy meg van a 3 takaró, ám de ne teszek semmit csak szorosan, markolom őket a szekrény előtt.
Szót fogadtam és indultam ki velük a nappaliba, leraktam őket a kanapéra és már indultam is a konyhába. A látszat kedvéért tartott konyhát soha nem használtam, pedig ez volt az egyik álmom. Érezni az ízeket. Még soha nem ettem, és nem éreztem az édesség ízét se, a keserűségét se a sósét. Azt sem tudom milyen valami, ha túl sós. Irigy voltam az emberekre hogy éreznek ízeket, hogy nekik lehet abban a csodában részük mindig is, szerettem volna meg kóstolni a piros álmát vagy csak beleszürcsölni a kapucsínomba, amit minden reggel rendelek de, nem iszok meg. Mit megadtam volna, ha csak egyszer éreztem volna milyen is. Csak a kíváncsiságom miatt. De nem csak ezért voltam irigy, hanem azért is, mert az emberek olyan mértékben tudtak szeretni, amit én soha nem fogok fel. Hogy lehet valaki annyira szerelmes, hogy ne vegye észre, mi történik a nagyvilágban. Hogy valaki ne érezze az idő múlását, amikor vele van, hogy számára ne létezzen más csak az… az… az a bizonyos személy. Nem éreztem még ilyet, bár ízelítőt kaptam már belőle… - *Nem! Most nem! Pakolj!* – ordítottam le a saját tulajdon fejemet. De igazam volt. Most nem kellene erre gondolnom el kéne felejtenem őt és ezt az egészet. Szép volt, jó volt, de semmi több. Bár nagyon is kedves, udvarias, helyes és öntelt volt és azok a szemek… - *NEM! Ebből mit nem értesz? Nem szabad, ő ember te… te, pedig egy szívtelen Cupido!* Valóban nem volt szívem, de ha vele voltam mégis úgy éreztem, van, és hevesen ver, sőt olykor ki is hagy. Igazából volt szívem és dobogott is csak úgy nem volt, ahogy az emberek a szívet megszemélyesít, vagyis nem tudtam szeretni… embert. De csak elméletben! – *Még mindig rá gondolsz! Pakolj!*
Most már nem bírtam így azt tettem, amit igazából akartam a konyhában elintézni. Nem volt semmi ott csak egy pici munkapult egy kicsi szekrénysor egy mini hűtő és néhány étkezési eszköz. Valami tál egy- két pohár és néhány evőeszköz. Azt hiszem villa meg kés és valami k betűs szó, amivel a levest kellett enni, vagyis folyadékszerű ételt. Valami Ká… vagy Ka…? Nem tudom.
Étel alig volt 3 konzerv a hűtőben semmi más. Az pedig még be sem volt kapcsolva, mert fogyasztja az áramot. Meg volt 10 csomag mirelit patogatottkukorica az is a hűtőben csak a fagyasztó részében. Azért volt 10 csomag, mert kaptuk őket a szomszédtól még régen. Akkor 20 volt de elajándékoztunk 5 –öt és a másik 5 –öt, pedig elpattogtattuk. A hangulat kedvéért. Persze volt még egy mikrohullámú sütőnk.
Gyorsan ki vettem 2 csomag kukoricát és az egyiket bevágtam a sütőbe, hogy pattogjon ki. Aztán mentem a fürdőbe a körömlakkért és a pamacsokért, jah és a pakolásért. 15 percembe került megtalálnom azt a nyavalyás pakolást, Mary jól eldugta. Kivittem mindent és leraktam a nappaliban lévő narancsszínű bolyhos szőnyegre, amin már rajta voltak a takarók. Leraktam őket majd mentem a konyhába. A sütő már rég lejárt így nem volt olyan forró a zacskó, kikaptam majd az egyetlen tálunkba bele öntöttem. Megszagoltam és olyan… nem is tudom milyen szaga volt olyan furcsa…
- Mint mindig. – mondtam ki hangosan a megállapításomat.
A másikat betettem a mikroba ám nem indítottam még él: „Majd meglátjuk.” - közöltem magammal.
Körül néztem 2 –szer is majd megállapítottam készen vagyok. Így leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv –t. Nem szoktam nagyon nézni, csak néha, ilyen napokon. Ám most jobb volt tv –t nézni, mintsem a gondolataimmal küszködni.
Néztem de, nem láttam, nem láttam csak ott ütem, nem értettem, mit nézek, csak néztem, de nem láttam. Viszont nem is gondolkodtam nagyobb érdek feszítőbb dolgokról, csak a házin járt az eszem aztán ráébredtem már megírtam. Meg megejtettem egy gondolatot a kávézómról, és arról hogy milyen kellemes az a hely de semmi mást. És aztán csak néztem ki a fejemből.
***
Fél óra telt el mire Mary visszaért a begyűjtő akciójából. Mikor haza ért 5 óra 20 perc volt még igen kora de úgy döntöttünk elkezdjük. Mary hozta a havipézt és a filmet is, sőt még a kocsimat is leparkolta a kolesz parkolójába. Elég gyors volt ahhoz képest, hogy ő milyen lassú általában. Gyorsan lepakolt és eltette a pénzt az arra kijelölt fiókunkba. Így sikerült meglesnem milyen filmet vett ki. Óvatosan odalopóztam az étkező asztalhoz, ahová a filmet helyezte. A címe az volt : ,Bűbájos romantikák’ – „Oh csak ez kellett!”
Szerelmes filmet vett ki pont akkor, amikor le akartam mondani erről a gondolatról de most egész biztos, hogy nem fog sikerülni.
- Áh… romantika? – jegyeztem is meg.
- Mi a baj? Nem jó? – a szobánkból szólt a hang de a távolság nem tompította Mary aggodalmának hallható jeleit.
- Nem, nem gond ez jó! – enyhe felvilanyozódotságot rejtettem a hangomba abban reménykedve, hogy meghallja. És folytattam: - Erről a filmről csak jó kritikákat olvastam. – és ez igaz volt.
- Jah… Én… is… – a beszéde akadozott volt de különösebben nem érdekelt miért. – Azért ezt választottam. – és újra visszatért hangjának igazi tempója.
- Mit csinálsz? – tudakoltam meg, mert végül is érdekelt miért tart ennyi ideig egy fiók kihúzása majd betolása.
- Csak keresek valamit.
- Okés. – csak ennyit mondtam de, egyre jobban érdekelt már mi is lehet az.
- Meg van! – ordította teli torokból s hallottam a végén elcsuklott a hangja ezért hörgött egyet
s aztán már kint is termett mellettem az étkezőasztalnál.
Valamit a két mancsa között szorongatott és izgatott szemmel engem figyelt én még mindig a filmet vizslattam azt várva, hogy a jók kis romantikus filmünk talán átváltozik egy horrorrá vagy valami mássá. De nem történt semmi.
- Mi az? – észleltem fel eszméletlen állapotomból.
- Mi? – kérdezte, mintha nem tudta volna mire értem, de az arckifejezésem láttán megértette, mire gondolok így folytatta.: - Jah… ez csak egy olyan emberi eszköz…
Nem igazán értettem mit is jelentett ez… valami fekete kis könyvszerűség volt és egy felirat állt rajta ,apló’? nem igazán értettem mi ez.
- APLÓ? Mi ez? – a hangom gúnyos volt és rekedt.
- NAPLÓ csak lekopott a N. – magyarázta egy kis sértődöttséggel a szavaiban.
- Áh… - még mindig nem tudtam mire jó az.
Már megelégeltem hogy csak az étkezőasztalnál állva dumáljunk. Hát ezért güriztem? Nem. Szóval bulí!!!!!!
- Nah mire várunk, elkezdjük? – a hangomban bujkált egy kis öröm és reménykedés az Igen leges válaszért.
- Persze. akkor? Nézzük meg először a filmet s aztán szépészkedjünk. – ajánlotta de, tudtam már előre az útirendet.
Egy néma bólintással adtam tudtára, hogy nekem megfelel. Aztán elszakadtam a kétszemélyes társalgási körből és mentem a tálért, amit a munkapulton hagytam. „Röhej!” gondoltam magamban, de nem számított a hangulatért bármit. Kicsit sajnáltam már előre szegény popcornot: „Ez is majd a kukában landol.” De hát mi nem eszünk. Felkaptam és sétáltam is a nappaliba, ahol már Mary elhelyezkedett kényelmesen és a film tokját tanulmányozta furcsa arckifejezéssel. A DVD lejátszó kapcsolója a kanapé karfáján a film, pedig a lejátszóban. Leraktam a tálat a kanapé közepére Mary mellé majd én is leültem.
Mary amint leültem feleszmélt kábulatából és a kapcsolóért nyúlt el is érte, majd megnyomta a piros gombot raja, ami a play volt.
- Áh olyan izgatott vagyok már rég meg akartam nézni. Ha jól tudom… - Már kezdődött a film de Mary még beszélt, mert mi így néztünk filmet, közbe elemeztük. Hát mi ilyenek vagyunk. -… az elérhetetlen szerelemről van szó benne, tudod, mint a Rómeó és Júlia vagy… Szépség és a Szörnyeteg. Ezek elég kőkori hasonlatok nem? - felkacagott magán és én is beszálltam a nevetésbe, mert igaza volt.
Már a negyvenedik percnél járt a film és fura mód nem kínzott annyira, mint hittem. Csak egyszer- kétszer hozta elő az emlékét. Olyankor elkalandozott a gondolatom és elkezdtem elemezni a találkozásunkon váltott beszélgetést. Sokat kombináltam, de a végen mindig visszajutottam oda, ahonnan elkezdtem. Mary is látta hogy nem a filmet nézem, hanem valami másra gondolok de végül is nem szólt semmit. Csak ültünk némán. Mary kutatta a tekintetemet, de mikor már a harmadik perce sem találta meg, megelégelte és tovább nézte a filmet. Néhány pillanattal később én is folytattam a példáját, és hallottam ahogy Mary megnyugvóan sóhajt. 10 perc múlva Mary felélénkülve folytatta a csevegést velem, megbeszéltük hogy Auróra a film főszereplőnője egy kissé mártír és megosztotta velem azt az észrevételét, hogy a negyvenkettedig percnél lát egy kamerát a háttérben. És igaza volt.
Láttam Mary –n hogy aggaszatja mért voltam annyira fura az előbb. De nem kérdezte meg. Viszont tudtam, hogy ezt nem hagyja ennyiben amint vége a filmnek bele is fog kezdeni.
Már nem tudtam, mitől féljek inkább Mary faggatásától vagy a filmtől, hogy soha nem lesz vége, és tovább kínoz az emlékeimmel. Akkor inkább a halál.
***
A film hátra lévő része lassan telt. Egyik felem örült viszont a másik… majd összeroskadt. Amint véget ért a film arra számítottam Mary azonnal lerohamoz a kérdéseivel, de nem így történt. Szépen csendben ültük végig a film színészlistáját. És mikor annak is vége lett még akkor sem szólt semmit így eldöntöttem én töröm meg a csendet.
- Érdekes volt. Nem igaz? Ez az Auróra… hát nem is tudom mit mondjak rá, kissé érdekes nem? – érdeklődésem nem szívből jött, csak azért kérdeztem tőle, hogy válaszoljon és megtudjam, mért nem rohan le.
- Jah elképesztő egy némber… - nevetett és én is. Nem. Mary –nek nincs semmi baja velem, majd rákérdez de, nem érdekelte annyira hogy ezzel elrontsa az esténket.
- Oké… akkor most… - nem folytattam. Mert Mary akarta.
- Igen most… - aztán úgy döntött, hogy inkább együtt mondjuk ki így rám kacsintott és várta, hogy viszonozzam.
Én meg adtam neki ezt az örömöt, majd egyszerre felordítottuk: - Arcpakolás!...
-… és szépítkezés – toldotta meg, egy számomra ismeretlen programmal de nem zavart, sőt inkább boldoggá tett.
- Plussz elárulod nekem mi az a ,NAPLÓ’… - erre is kíváncsi volta, minek neki az a feketekönyv szerűség.
Némán bólintott, ezzel adta tudtomra, hogy válaszolni fog. Majd ez után elindult a DVD lejátszóhoz, hogy kivegye a filmet s vissza, tegye a tokjába. Én ez alatt felálltam és a konyhába vittem a popcornal teli tálat, majd a kukába mélyítettem a tartalmát, ami ott állt a munkapult mellett. Sóhajtozva néztem ahogy a szemetes elnyeli a popcorn darabkákat. Arra gondoltam, bárcsak ne kellene kidobnom, bárcsak megehetném, bárcsak ember lennék. Ezt még nem kívántam, soha. Soha. Csak most. Még soha nem éreztem ízeket, nem voltak őrjítő érzelmeim, csak most. Lassan eltűnt a tálból minden, mikor az utolsó szem volt csak a tálban megállt a kezem. És nem engedte, hogy az az utolsó szem a társait kövesse. Csábító volt az érzés hogy meg ne kóstoljam. *Miért ne. Nem lenne belőle baj.* „De igen, én nem ember vagyok, én nem eszek.” A tálban egy szem popcorn a tál a kezemben, én pedig a kuka előtt álltam, elbambultan figyeltem azt a semmiséget ami még is úgy fellázította bennem az értelemet és az érzelemet.
- Madison gyere már!… - Mary zökkentett ki az elmélkedéseimből. S azon kaptam magam, hogy csak azt a szem popcornot nézem szoborszerű testtartással. Majd feloldozóan sóhajtottam és a kukába száműztem a bűnös ételt.
- Oké… megyek már! – és elindultam felé a nappaliba. Az kanapén ült, s körülötte, sőt alatta, a földön is szanaszét feküdtek a szépészeti kellékek. És a kezében az a bizonyos feketekönyv.
Útközben felpillantottam az órára és érdeklődve vettem észre, hogy mégis gyorsan haladt az idő, már 8 óra volt. Igaz 10 –kor szoktunk feküdni, és úgy terveztük tovább fent maradunk, mint szoktunk, de nem kell aggódnom, itt van Mary velem, és időtlen időkig el tudunk beszélgetni. Mostanában úgy sem beszéltünk sokat így rengeteg bepótolni valónk van.
Mikor odaértem érdeklődve rápillantottam a kuplerájra, ami igazából elrendezett besorolásnak számított, Mary –nek.
- Akkor kezdhetjük? – kérdezte fura szemrebegtetéssel.
- Ez nem kérdés. – válaszoltam neki ugyanolyan szempilla-rebegtetéssel.
Majd leültem a kanapéra, és huncutul rámosolyogtam. Ő viszonozta ezt a gesztust kissé lelkesebben, mint kellett volna így a mosolyból vicsorgás lett de, nem zavart tudtam, csak bohóckodik. És azzal elővett egy kence –ficét minek a neve olvashatatlan volt.
- Először ezzel kell alapozni a bőrt majd erős vízsugárnál le kell mosni és végül… - elhallgatott addig míg kereste az ÚJ ARCPAKOLÁS –át. Majd miután megtalálta és a kezembe nyomta hogy tanulmányozzam folytatta: … Ezt kell felkenni az arcra és addig kell fent hagyni míg meg nem szárad majd egyben le kell húzni. Azt mondták olyan lesz mit a gumi vagy a másodig bőrrétegünk.
- Aha… - jobban féltem ettől, mint Mary faggatásától így hangot is adtam a gondolataimnak - … először te!
Felkacagtunk és neki álltunk a szépítő kúrának. Az idő csak úgy pörgött meg sem állt csak haladt előre ész nélkül.
***
Fél óra múlva arra ébredtem fel, hogy Mary –val a kanapén terpeszkedünk és nevetgélünk, azon hogy Jessica Bali múltkor mekkorát bukott, amikor elrontott egy lépést a PomPomGirl –ek egyik fellépésén. Kim Hamis a csapatkapitány, pedig úgy lehordta érte, mintha az ARMAGEDDON -t okozta volna.
- És emlékszel, amikor a tavai évzáró bálon Kim belefejelt a tortába? – Mary majd szétesett a röhögéstől miközben engem kérdezett. De hülye kérdés volt ki felejtette volna ezt el. Némán bólintottam de alig bírtam megtenni ezt, úgy nevettem, hogy moccanni sem bírtam. És amint észre vettem Mary sem bírt.
- Ám azt sem kéne el felejteni, amikor te fejelted le az én 120. szülinapi tortámat. – emlékeztettem a hatalmas esésére.
- Áh de ki lökött meg? – ő meg engem a körülményekre.
- De ki volt olyan béna, hogy a tortában landoljon? - kezdtem a marakodást olyan barátnő stílusban.
Vigyorogtam ettől az arcmaszk, úgy húzta az arcbőrömet, hogy csak nem fájt, de nem bírtam abba hagyni ezzel idegesítve Mary –t. Ő erre látszólag bepipult.
- Nah gyere ide! – felkapott egy párnát és fenyegetően nézett rám.
- Úgy sem mered. – cukkoltam és egyre jobban éreztem a maszk húzását. Lehet, hogy nem kéne nevetnem.
Védekezően felvettem én is egyet, mert tudtam, hogy támadni fog.
- Csak figyelj. – nekem rontott.
Párnacsatáztunk úgy, mint a gyerekek nevetgéltünk és elfelejtettük a külvilágot. Csak mi léteztünk két jó barát, akik gyerekké váltak. Fantasztikus.

Éppen Mary telibe találta hátsómat, amikor a nappaliból fura hang hallatszott. Valami fura ismeretlen csörgés. A nappaliban lévő kis asztalkáról jött a hang. Mind a ketten lecövekelt lábbal álltunk és értetlen képet vágtunk.
- Szerinted, mi lehet ez? – Mary ugyan olyan elképedt arccal állt, mint én.
- Jaj ez csak a telefon. – Magyarázta végül Mary. Nagyon kevésszer hívtak minket csak a suliból, vagy ha a pizzázóban nem érették jól a címet. Ami kész röhej, mert mi nem eszünk.
- Csörrr… Csörrr… Csörrr… - hallottuk újból. Mary a hang hallatára elindult felé. Én is követtem, mert érdekel, ki lehet az, aki ilyenkor zavar minket. Pont minket.
Mary elegánsa olyan New Yourki módra felvette a kagylót, és előkelően beleszólt tudtam, csak hülyéskedik és ez tetszett.
- Hallo – a böszméje. – Ki az? Kit keres? – a hangja csábítóra változott és mélyre.
Nem igazán halottam mit mond a vonal másik végén lévő személy csak egy töredéket, tudtam elcsípni belőle: -… Madison –t keresem… kérem. – a hangismerős volt. *Ezt az angyali hangot hallottam már.* De ahhoz tartozott valami csodálatos… valami… KÉK! A tengerkék szemek. Ez Michael!
- Madison valamilyen Michael Jons keres. Honnan tudja az igazi nevedet? És ki ez? – Mary suttogott, de a hangjában keveredett az izgalom és a nyugtalanság.
Én meg lecövekeltem. Nem szólaltam csak némán álltam. Aztán mégis magamhoz tértem.
- Add ide! – kiáltottam kicsit hangosabban, mint kellett volna.
- Tarsd egy kicsit! – Mary beleszólt újra a telefonba de most már vigyorgó hanggal.
- Ne, add ide! – én is mosolyogtam de mégsem tartottam viccesnek Mary játékát.
- Ki ez? A pasid?
- Nem talált. Add ide a kagylót! - Majd neki rontottam, de ő felugrott a kanapéra és felnyújtotta a kezét.
- Csak akkor, ha elmondod! – követtem de ő már addigra elugrott és elfutott a konyhához. Követtem, majd futkároztunk az egész házban nem emberi sebességgel. Többször elkaptam de mindig kiszabadult.
- Madison –nak pasija van! Egy ember! Upff… elpirult – cukkolt de egyre mérgesebb lettem.
- Add ide!
- Csak akkor, ha elmondod!
- De nincs mit.
- Aha persze! – nem tudtam már mit csinálni így megígértem neki:
- Jó rendben!
- Megígéred? – *Mary!*
- Igen! – mérges volt már a hangom.
- Áh… itt van, máris adom. – ezt a telefonálónak mondta, de egyben nekem is. Majd átadta a kagylót.
*Úristen ez ő! Nyugi! Nyugodt legyen a hangod.* Vártam egy másod percig majd beleszóltam.
- Hello.
- Szia. Zavarlak? – *Te? Engem? Soha sem zavarsz.* „Kuss!”
- Áh, dehogy.
- Bocsi hogy ilyen későn hívlak de nem tudtam biztosan otthon leszel – e – *Hova mehetnék én?*
- Amúgy itthon voltam de semmi baj – *Áh… légy laza!*
- Csak azért hívtalak, hogy bevezetessem rajtad az ÍGÉRETEDET. – *Ha?*
- Micsoda? Az Ígéretemet?
- Igen. Azt – *Nem értelek.*
- Milyen ígéretemet? Én nem ígértem semmit.
- De igen, azt hogy körbe vezetsz a suliban és a városban – a hangjában nevetés és boldogság tükröződött. Boldog volt és én tettem azzá. Azt hiszem.
- Jah azt. Hát nem is tudom… talán.
- Te nagyon szereted ezt a szót. De én egyre jobban gyűlölöm. A talán nem jó szó de az IGEN nagyon is az. Nem akarsz igent mondani? Kipróbálhatnád a talán helyett. Jobban beválna. – *Oh ha te tudnád menyire igent, akarok mondani.* „Csak ez nem helyese.” *Kuss!*
- Igen.
- Hogy mi? Igent mondtál? Ez most komoly? Oké… akkor szombaton 3 –kor elmegyek érted.
Hol is laksz?
- A sulitól 5 saroknyira, északra a Sirs Gimi Leánykollégiumában. Fűzfa utca 4. – „Oh ez nem lesz jó.”
- Rendben. Akkor holnap után. De addig is keresni foglak. A suliban nem tudsz elbújni előlem.
- Majd meglátjuk.
- Hhhmm… Jó szórakozást, és a barátnődnek üzenem nem szép dolog zsarolni. – azzal letette.
Úristen, hallott mindent ez borzalmas. Elsüllyedek a szégyentő. De mégis boldog vagyok, mert ő felhívott. Ez azt jelenti nem közömbös irántam, és talán tetszem neki. Talán? Ez tényleg nem szép szó. Igen! Igen, tényleg teszem neki.

nimphy -nek ajánlom :) remélem tetszik ez az új és ígérem sietem a következővel is :)

szerintem ez jobb lett mint az előző de ez csak az én véleméyem =)

Díj :) Köszönet nimphy -nek

Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 6 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1.) Köszönöm ezt a remek díjat nimphy -nek :)
2.) Meg volt.

3.) 7 dolog:
1. Szeretek írni, mert leköt és, mert csak :)
2. Ha tehetném átaludnám az egész napom, igen lusta vagyok.
3. Jól rajzolok. ÁLLÍTÓLAG :)
4. Nem akarok unalmas életet élni!
5. Szeretem a sulit de csak azért mert nem szeretek csak punnyadni, hanem mozigi!
6. Kézilabdázom, elég jól :)
7. Sírtam a Titanic-on!